Filmajánló: Szövetségesek

A történet egyszerű, a mögöttes már annál bonyolultabb. Adott a világ egyik legjobb hírszerzője, Max Vatan ezredes (Brad Pitt), aki egy casablancai küldetésen életében először találkozik és dolgozik együtt a világ legjobb kémnőjével, Marianne Beausljourral (Marion Cotillard). A német nagykövet elegáns és látványos likvidálási előkészületei közben szépen egymásba habarodnak, holott Max már a meló elején elmondja az aranyszabályt: nincs összebújás a munka során, mert annak mindig csúf a vége. (Ő ennél erősebben fogalmazott.) Az álcából felvett férj-feleség szerep hamarosan valósággá válik, s az afrikai mészárlás után hamarosan a háború és a náci bombázás által megtépázott Londonban találjuk magunkat, ahol részesei lehetünk a Vatan házaspár és tündéri kislányuk békésnek nem nevezhető, de mindenképpen boldog mindennapjainak.

Aztán beüt az, aminek nem lenne szabad. Hősünket behívatják a hírszerző központba, ahol közlik vele, alapos a gyanú, hogy becses neje német kém. Puff neki. Mindezt egy hétvége alatt tisztázni fogják, és ha kiderül, hogy tévedtek, természetesen bocsánatot kérnek, s minden mehet tovább, ahogyan eddig. Ám ha bebizonyosodik a sejtés, akkor Max lesz szíves saját kezűleg főbe lőni asszonyát, mert ha nem, akkor cinkosnak tekintik, és felakasztják hazaárulásért. A történet innentől valóban olyan egy kicsit, mintha a Mr. és Mrs. Smith lélektani dráma-változatát látnánk. Max pokoli három nap előtt áll, és természetesen a tiltás ellenére mindent elkövet, hogy felesége ártatlanságára bizonyítékot szerezzen. A végkifejlet sejthető, az egyetlen meghökkentő dolog a forgatókönyvben inkább az, hogy az érzelem teljesen háttérbe szorítja a hazafiságot, pedig Vatant úgy ismertük meg, mint hideg, professzionális katonát, aki számára csak a szövetségesek győzelme a fontos.

Jó sztori, jó anyag, jó színészek, jó rendező.  Valami mégis hibádzik, de nem nagyon jövünk rá, hogy mi. Pittnek nyilván nem ez a legsikerültebb karakterformálása, ráadásul kapott maga mellé egy olyan nőt, aki eszköztárával lazán veri a mezőny legnagyobb részét. Míg az öregedő (egyébként briliáns aktor) Pitt néha zavarba jön attól, mit is kellene játszania, addig Cotillard hibátlanul építi fel szerepét. Abban a nagyjából húsz perces jelenetben, amely az igazság kiderülésének pillanatától a fináléig tart, olyan tökéletes ívet húz a színésznő, hogy csak a szánkat táthatjuk a csodálattól. Cotillard mindent eljátszik e rövid idő alatt: rettegést, szégyent, szerelmet, beletörődést, eltökéltséget, megértést, önfeláldozást és megnyugvást. Ritka jelenetsor, tanítani lehetne a filmszakosoknak.

Zemeckis nem bízta a véletlenre mellékszereplőit sem. Erős karaktereket rajzolt fel, a leszbikus testvértől kezdve a hírszerző főnökön át a casablancai követségen dolgozó német tisztig. Ez utóbbi (a Becstelen Brigantykból jól ismert August Diehl) ráadásul kapott egy olyan, minden másodpercében Tarantinót idéző zárt jelenetet, amitől a hideg kiveri a nézőt. Feszült, vészjósló és nyomasztó párbeszéd, amelynek során – a végeredménytől függetlenül – Diehl úgy játszik Pittel, mint macska az egérrel.

A látvány és az operatőri munka kifogástalan, sőt, az afrikai részben már-már túlzásnak tűnik, annyira Az angol betegre utal, az már csak hab a tortán, hogy annyi a kikacsintás a Casablancára, hogy már azt várjuk, mikor jelenik meg fekete-fehérben az isteni Humphrey Bogart. Az, hogy Zemeckis ezzel együtt a romantika és néhány könnycsepp kedvéért a háttérbe szorította a fordulatos történetmesélést is, nyilván szándékos volt, s tulajdonképpen hiányérzetünk sem lenne, ha…

…ha nem éreznénk azt, hogy ebben a történetben sokkal több van, mint amennyit elénk tálaltak. Karakterek, történetek, párbeszédek és háttérinformációk sikkadnak el, s lehet, hogy ez Cotillardnak nem okozott gondot, de a néző bizony Brad Pittel együtt néha elcsügged. Ha ugyanis hiány keletkezik az izgalomból, a fordulatból, ha a közönség ennyire előre tudja, mi fog történni, ha a feszültséget csak mokkáskanállal adagolják, akkor egészen biztosan csalódottságot érzünk majd a mozi végén. Valahogy így lehettek vele azok a nézők, akik kaptak ugyan egy klasszikus hollywoodi sztorit, de nem kapták meg azt, amiért Hollywood az etalon: a sztorit felépítő kötelező elemeket.

Ha romantikus drámaként nézzük, a Szövetségesek kifejezetten ügyes mozi. Ha kémfilmként  vagy háborús alkotásként, akkor lehetnek fenntartásaink.

Persze nincs Harag.

Gyártó: GK Films, Huahua Media, ImageMovers, Paramount Pictures

Szereplők: Brad Pitt, Marion Cotillard, Lizzy Caplan, Charlotte Hope,

Rendező: Robert Zemeckis

Forgatókönyvíró: Steven Knight

Operatőr: Don Burgess

Zene: Alan Silvestri

Vágó: Mick Audsley, Jeremiah O’Driscoll

Filmpremier: 2016. november 13. (Kína)

Magyarországi bemutató: 2016. december 1.

(További filmkritikáinkat ide kattintva olvashatják el.)