A végsőkig kitartottak Budapest védői

December 30-án zárult be a szovjet csapatok gyűrűje Budapest körül, s ezzel kezdetét vette a második világháború ostromainak egyik legnagyobb, legvéresebb csatája. Több európai nagyváros, köztük Párizs és Bécs is megúszta ostrom nélkül a háborút, Rómát pedig nyílt várossá nyilvánították. A magyar fővárosnak az lett a veszte, hogy Hitler és környezete úgy vélte, itt kell feltartóztatni a Bécs–Berlin irányba előretörő Vörös Hadsereget, hiszen a szovjet csapatok nem merik megkerülni Budapestet. A német nagykövet, Veesenmayer úgy nyilatkozott, őt nem érdekli, hányszor pusztul el Budapest, ha ezzel meg lehet menteni Bécset.

A város ostroma különböző katonai okok miatt csaknem két hónapig elhúzódott, amire az olyan híres csatákat, mint a sztálingrádit leszámítva az egész világháború során nem volt példa. Egyrészt a szovjet fél 1944 végére kifáradt, a 2. Ukrán Front nem volt fölkészülve arra, hogy Sztálin október 28-án kiadott parancsa szerint menetből elfoglalja a magyar fővárost. (Erre azért lett volna szükség, hogy a szovjet vezető Budapesten tarthasson katonai parádét 1944. november 7-én.) Ráadásul a nehézfegyverzet egy részét – a harckocsikat, rohamlövegeket – kevésbé lehetett használni és alkalmazni egy nagyvárosban. Márpedig ezek is részét képezték a szovjet erőfölénynek. A „csúszás" másik oka az volt, hogy viszonylag nagy – összesen mintegy hetvenezres – német és magyar véderő maradt a szovjet ostromgyűrűn belül. S ezek a védők a végsőkig kitartottak.

A legkeményebb harcok a Déli pályaudvarnál, a Citadellánál, valamint a budai Várnál folytak, ahol a legtovább tartottak ki a német és magyar egységek. A Konrád-hadműveletek során a németek januárban nyugat felől háromszor is megpróbálták felmenteni Budapestet. Taktikájuk alapelve volt a bekerített csapatok felmentése. A Konrád III. során a német páncélosok 20–25 kilométerre közelítették meg a Budapest köré vont szovjet gyűrűt, de nem sikerült felmenteniük az ostromlott várost.

„Budapest erőd" parancsnoka, Karl von Pfeffer-Wildenbruch többször próbálta meggyőzni a Führert, hogy adják fel a várost, azonban Hitler ezt mindig elutasította. Így később nemhogy a fegyverzetet, de az élőerőt sem sikerült megmenteni. A német–magyar kitörési kísérlet a várból 1945. február 11-én reményvesztett, de annál véresebb próbálkozás volt.

A harcokban a katonákon kívül mintegy huszonötezer civil vesztette életét, és ötvenkétezernél többen sebesültek meg. Az ostrom alatt a főváros épületeinek csaknem harminc százaléka elpusztult vagy súlyosan megrongálódott, több mint harminckétezer lakás megsemmisült vagy lakhatatlanná vált, és az összes Duna-híd áldozatául esett a harcoknak.