Családi kötelék

A kitüntetések közül a legtöbbet, tizenhármat, apa és fia, vagyis Fritz Pál és Fritz András kapta. A legrangosabb elismeréssel ugyanakkor Fritz Rezső rendelkezett (2. o. Hadikereszt Polgári Érdemekért).

Fritz Pál 1890-ben, a budapesti hadapródiskola elvégzése után a 46. gyalogezrednél hadapródőrmesterként kezdte katonai pályafutását. 1898-ban főhadnagyként vonult nyugállományba, é a Magyar Államvasutak (MÁV) alkalmazásába került. 1898–99-ben magántanulóként elvégezte a vasúti tisztképző tanfolyamot.

Fritz Pál kiváló, körültekintő szolgálatáért több kitüntetésben is részesült: Arany Érdemkereszt (1914), Vöröskereszt Hadiékítményes Tiszti Emlékjelvény (1915), Pflanzer-Baltin Hadsereg-parancsnoksági írásos dicséret (1915), Koronás Arany Érdemkereszt (1915), 2. o. Német Vaskereszt (1915), Bronz Katonai Érdemérem (1917). 1917. január 23-án a 3. o. Katonai Érdemkeresztre, 1918. augusztus 20-án pedig a Ferenc József Rend Lovagkeresztjére is felterjesztették, az utóbbi elbírálására azonban a háborús összeomlás miatt már nem kerülhetett sor. Ezen túlmenően a honvédelmi miniszter Dicsérő Oklevéllel tüntette ki a keleti hadszíntéren fogságba esett magyar katonák hazatérés-vezetőjeként kifejtett munkásságáért (1921).

Fritz Károly – Fritz Pál százados öccse (féltestvére) és Fritz András nagybátyja –bányamérnökként 1904. október elsején egyévi önkéntes szolgálatra jelentkezett a nagyszebeni 36. tábori tüzérezredhez, és letette a tiszti vizsgát. 1914. augusztus elsején, mint tartalékos tüzér hadnagy bevonult az alakulatához Nagyszebenbe, és ezredvonat-parancsnokként részt vett az ezred hadműveleteiben. 1915. március elsejével tartalékos főhadnaggyá nevezték ki és vitéz helytállásáért kitüntették a 3. o. Bronz Katonai Érdeméremmel. A kitüntetési javaslatból kiderült: Fritz Károly a 36. tábori ágyús ezred élelmiszerellátó oszlopának parancsnoka volt. E beosztásában „ezrede élelmiszerellátó oszlopát a hadjárat kezdete óta megszakítatlanul vezeti. A legnehezebb körülmények között – ezen belül a galíciai visszavonulás során – kitűnően helyt állt. Energikusságával, fáradhatatlanságával és magas kötelességérzettel oszlopát a legnagyobb rendben tartotta. Bátor, megbízható, kötelességtudó tiszt, ezért az ellenség előtt tanúsított kiváló szolgálatteljesítéséért a legfelsőbb kitüntetésre" javasolták. 1916 decemberében a 16. tábori ágyúsezred pótütegéhez (Belgrád) vezényelték, ahonnan 1916. december végén a hadügyminisztérium a további katonai szolgálat alól felmentette.

Fritz Rezső főerdőmérnököt – Fritz Pál, Fritz Károly és Fritz Lipót unokatestvérét – a földművelésügyi miniszter javaslatára a Tisza István vezette kormány 1917. május 8-i ülésén „a külső szolgálatban alkalmazott erdőtisztek közül" a 2. o. Hadikereszt Polgári Érdemekért kitüntetésre terjesztette föl. E kitüntetésben polgári személyek részesültek – a világháború alatt a háborúval kapcsolatos, de nem harci cselekmények közepette szerzett érdemekért. IV. Károly király 1917. augusztus 16-án Fritz Rezső főerdőmérnököt e kitüntetésben részesítette. Az indokolás szerint Fritz Rezső, „mint felügyeleti tisztviselő kerületében a házi kezelés terén a segédszemélyzet csekélysége daczára kiváló eredményeket ért el, az erdei vasút építkezést és nagyszámú munkás élelmezését kiválóan vezeti és emellett szép sikerrel ő látta el a kincstári erdőgazdaság által vállalt hadi kórház ügyeit."

Fritz Lipót – Fritz Pál, Fritz Károly és Fritz Rezső unokaöccse – 1900-ban egyévi önkéntes, majd aktív katonai szolgálatot vállalt, 1902-ben hadnaggyá nevezték ki. Ezt követően ismeretlen okból lemondott a rendfokozatáról; katonai bírósági ítélet vagy becsületügyi végzés erre a lépésre nem kötelezte.

Fritz Lipót a világháborús mozgósításkor önként jelentkezett katonai szolgálatra, majd szolgálatvezető őrmesteri beosztást kapott. 1914-ben az első szerb offenzívában az I. népfelkelő huszárosztály kötelékében harcolt, amely abból is adódott, hogy a háború előtt „kitűnő úrlovasként" versenylovakat tartott és maga is versenyzett. A háború elején Jankovich alezredes Fritz Lipót őrmestert 1914. október elsején a besanja-zimonyi harcokban az ellenség előtt tanúsított kitűnő szolgálataiért törzsőrmesterré léptette elő. 1914. október 17-én az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért – a gyalogsági csapatparancsnok előterjesztésére – 2. o. Ezüst Vitézségi Éremmel tüntették ki. Az 1914. december 6–8-i, a szerb ellenállást megtörő, Grocka, Pudarci és Umcari alatti harcokban szakaszparancsnokként súlyosan megsebesült. 1915. augusztus 16-án kérvényezte tiszti rendfokozatának helyreállítását. Az illetékes osztályparancsnok (a gyalogságnál zászlóaljparancsnok) támogatta a kérést. Megjegyzése szerint Fritz Lipótot „a Dec-nél lezajlott csatában egy nehéz felderítési feladattal bízták meg, amelyet a legnagyobb hősiességgel, fáradhatatlan kitartással és rendkívüli ügyességgel oldott meg." Ennek eredményeként tiszti rendfokozatát (tartalékos hadnagy) 1915. szeptember 15-én visszakapta, majd 1916-ban 1. o. Ezüst Vitézségi Éremmel tüntették ki, hadosztályparancsnoki dicséretben is részesült, továbbá lovas-géppuska tanfolyamon is részt vett.

Fritz Lipót személyisége is megismerhető a háború alatt készült, tiszti „minősítvényi lapjaiban" foglalt jellemzések alapján. „Egyenes, nyílt jellemű, erélyes, katonás magatartású, megbízható, bátor, alárendeltjeire igen jó befolyást gyakorol, saját kezdeményezésével jó helyzeteket teremt, az osztag működését előnyösen befolyásolja (1915). Megállapodott és megbízható jellemű, komoly, pontos, a szolgálat iránt érdeklődik; mint osztályparancsnok alkalmas; géppuskás szolgálatban kiképzett és haditapasztalatokkal bír; alárendeltjeire a szolgálat érdekében jó befolyással bír; szolgálatát minden tekintetben nagy szakértelemmel és pontossággal teljesítette és a szénakaszáló különítmény által elért jó eredmény az ő érdeme (1916–17)." Fritz Lipót 1917-ben, huszárezrednél szolgáló hadnagyként 3. o. Katonai Érdemkereszt hadi díszítmény, valamint 1. és 2. o. Ezüst Vitézségi Érem kitüntetésekkel rendelkezett, továbbá 1918. február elsején főhadnagyi kinevezést kapott.


Fotó: a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, illetve a szerző archívuma

Forrás: Magyar Honvéd 2015. november