Szigetvár utolsó órái

450 esztendővel ezelőtt, 1566. szeptember 7-én, szombaton utoljára emelkedett magasba Zrínyi Miklós dunántúli főkapitányi zászlaja Szigetvárnál. Több mint egy hónap telt már el a kegyetlen és véres ostrom kezdete óta, amikor a lángoló szigetvári vár kicsiny terén Zrínyi utolsó szavait intézte a védősereg megmaradt katonái felé: „Én valamennyiünk között az első akarok lenni, és előttetek fogok járni, ahogyan én fogok tenni, ti is úgy cselekedjetek. Higgyétek el testvéreim, hogy még a halálban sem hagylak el benneteket. Rajta tehát, előre" – biztatta katonáit a főkapitány, majd leeresztették a vizesárok feletti felvonóhidat. „Most a felvonóhíd lezuhan, a kapu kitárul, egy ágyú dörren bele a hídon át a mieinkbe. Füstje lassan oszlik el…. Kitörnek. A gyors halált választották" – írta a török történetíró, aki maga is elcsodálkozhatott azon, hogy a kapun kitörő védők nem páncélban vagy hadi öltözetben, hanem színes díszruhában, süvegben vagy fedetlen fejjel rohantak a biztos halálba.

„Zrínyi úgy érezte, neki nem alternatíva, hogy a török kényének-kedvének szolgáltassa ki magát, nem akarta, hogy mutogassanak rá, miközben a szultán sátra felé vezetik" – mondta kérdésünkre dr. Négyesi Lajos alezredes. Hozzátette: drámai jelenetek játszódhattak le az erődítményben a kitörés előtt, hiszen a török ostromműveletek miatt a belső vár egyetlen kútja is víz nélkül maradt. Miután asszonyok és gyerekek haltak szomjan, valamint a vár minden része lángolt, a védők elszánták magukat a kitörésre. Zrínyi egy díszes lakodalmas föveget és egy vékony selyemdolmányt, valamint édesapja kardját magához véve lépett a hídra aznap. Ez is azt mutatta, hogy nem akart élve török kézre kerülni.

„Szigetvárnál sokkal nagyobb volt a tét, hiszen ott volt Szulejmán és a teljes oszmán hadsereg. Ez egy szent háború, ahol a törökök Allahot, a magyarok pedig Jézust kiabálnak"– fűzte hozzá Lebedy János, a szigetvári vár várnagya. „Olyan indulatok szabadultak el az ostrom közben, amire előtte nem volt példa. Mindkét fél roppantul elszánt, fegyelmezett, az iszonyú veszteségek dacára is. Ahogy a törökök az Óváros eleste után több száz védőt húznak karóba a sáncokon, a magyarok válaszul háromszáz török foglyot fejeznek le. Ilyen mértékű kegyetlenkedés egyik várunk ostrománál sem volt, a török leírások mégis arról számoltak be, hogy a magyarok nem félnek!"

A szemtanú leírása szerint mikor már minden elveszett, Zrínyi kinyittatta a vár kapuját, majd parancsot adott pattantyúsának, Szerecsen Márknak, hogy lője ki az utolsó ágyút a kapu előtt tolongó ellenségre. A tüzért azonban egy török puskagolyó leterítette, így Horvát György sütötte el a kartácsra töltött ágyút, ami széles utat vágott az oszmánok soraiban. A zavart kihasználva Zrínyi és vitézei méltóságteljesen léptek a hídra. „A kialakuló közelharcban a hidat sikerült megtisztítani a rajta tolongó törököktől, de a távolabb álló janicsárok puskatüzet zúdítottak a magyarokra. Három lövés találta el Zrínyit, aki elveszítette az eszméletét" – mondta Négyesi Lajos.

A magyarok ezt látva próbáltak visszahúzódni a belső várba, de a török gyalogság szorosan a nyomukban volt, a kaput már nem lehetett bezárni. A benyomuló oszmánok, akit ott találtak, lekaszabolták, vagy foglyul ejtették. Az elkeseredett és utolsó emberig tartó harc még órákig is eltarthatott a vár belső termeiben, ráadásul a lőportoronyban tárolt puskapor tüzet fogott, a robbanás pedig további oszmán harcosok százaival – egyes korabeli források szerint ezreivel – végzett.
Zrínyi testét eközben a janicsárok felkapták és a janicsár aga elé vitték, aki egy nagy ágyúra fektetve lefejeztette. A fejét ezután a többi vitézével egyetemben karóra tűzték az időközben meghalt Szulejmán sátra előtt.

Négyesi Lajos elmondta: amíg a szultán meg nem halt, a törökök komolyan fontolgatták, hogy Zrínyit élve kellene kézre keríteni. Nem titkolt céljuk volt, hogy Zrínyit megnyerik vazallusuknak, mint anno Szapolyai Jánost. Ez a terv azonban az idős és beteg Szulejmán halálával szertefoszlott. „Feltételezem, a szultán halálához hozzájárult, hogy felolvasták neki a veszteséglistát, hiszen a török források is beszámolnak: betegsége napról napra erősödött, mind nyugtalanabb lett a vár sikertelen ostroma miatt" – mondta Lebedy János. Elmondta: a törökök számára sem voltak ideálisak a körülmények, hiszen amellett, hogy járványok és a védők fegyverei is tizedelték őket, a fegyelmet is nehéz volt már tartani. Szeptember elejére a török emberveszteség elérte a huszonötezer főt.

Az ostrom után Zrínyi fejét a nagyvezér elküldte a budai pasának, Szokollunak (avagy Szokolovics Musztafának), aki azt továbbította Győrbe. A hős fejét nagy tisztelettel fogadták a királyi táborban is: felravatalozták, majd katonai díszkísérettel indították útnak Csáktornyára, ahol első felesége, Frangepán Katalin mellé temették el. A megcsonkított törzset egy török tiszt, a bosnyák Vilics Musztafa bég kikérte a nagyvezírtől és ismeretlen helyen eltemette. „Egy szigetvári túlélő elmondása szerint az ostrom után a törökök összegyűjtötték a holttesteket és elégették őket, de Zrínyi nem volt köztük. Egyrészt feltételezhető, hogy őt a város nyugati oldalán, a várnép temetőjében helyezték örök nyugalomra. Egy másik forrás viszont egy korabeli cseh históriás ének, amit a szerzője Zrínyi Györgynek, a várkapitány fiának ajánlott. Ebben leírja, hogy Vilics Musztafa Zrínyi testét az egykori templomban temette el, ami a mostani Szulejmán-dzsámi helyén volt. Talán egyszer előkerülnek Zrínyi maradványai is" – fűzte hozzá dr. Négyesi Lajos alezredes.