Uralkodók, akik a csatatéren vesztették életüket

I. Leónidasz és a thermopülai csata

Ha hinni lehet a történelemkönyveknek, akkor a Kr. e. 480-ban lezajlott thermopülai csata volt az egyik első olyan ütközet, amelyben egy király is életét vesztette. A Spárta ellen vonuló Xerxész perzsa uralkodó seregét Leónidasz király vezetésével háromszáz harcos – és 6700 szövetséges katona – igyekezett megállítani a Thermopülai-szorosnál. A feljegyzések szerint Xerxész serege több százezer katonából állt, és a rettegett perzsa vezér az északi irányból szerette volna lerohanni a görög városállamokat. A legenda szerint Leónidasz a halálba indult, nemcsak az óriási túlerő miatt, hanem mert egy jós azt jövendölte: Spárta csak egy Héraklész véréből származó király halála árán menekülhet meg. A szorost védő maroknyi harcos a csata első két napján szó szerint lemészárolta a frontálisan támadó perzsákat. Ekkor azonban a perzsák egy hegyi ösvényen a görögök háta mögé kerültek, így Leónidasznak meg kellett osztania erőit. A király mindössze 300 spártaival, 400 thébaival és 700 theszpiaival maradt a szoros bejáratánál, serege többi részét hazaküldte, hogy megmentse őket. Leónidasz a harc sűrűjében esett el, testét azonban a spártai harcosok elragadták az ellenségtől és a végsőkig védelmezték. Az előző napok kudarcaitól felbőszült Xerxész levágatta a megölt Leónidasz fejét, testét pedig állítólag keresztre feszíttette.

Vörös Konrád és a Lech-mezei csata

Bár nem volt koronás uralkodó, csak herceg, mégis érdemes felidézni Vörös Konrád halálát, aki a Lech-mezei csatában vesztette életét. Az ütközet más néven augsburgi csataként vonult be a történelembe. A 955. augusztus 10-én lezajlott csata a kalandozó hadjárataik miatt addigra már rettegett magyarok és az őket megállítani szándékozó bajor, frank, szász és cseh csapatok között folyt. A Bajorországban portyázó magyarok Augsburg alatt egyesültek, hogy megostromolják a várat. Ellenük I. Ottó német király vonult fel, akivel a magyarok fel is vették a harcot. Átkeltek a Lech folyón és a németek hátába kerültek. Erre Ottó egy erős lovascsapat vezéreként a csatába küldte Vörös Konrád lotaringiai herceget. Bár a németek súlyos veszteséget szenvedtek – maga Konrád is elesett –, a közelharcban a magyarok maradtak alul. Az augsburgi csata úgy vonult be a magyar történelembe, hogy itt állították meg a kalandozó magyarokat.

Macbeth és a lumphanai csata

William Shakespeare róla mintázta drámájának főhősét: Macbeth skót király 1057. augusztus 15-én, a Malcolm Canmore ellen vívott lumphanai csatában veszítette életét. Mac Bethad mac Findlaích, azaz Macbeth 1052-ben keveredett bele az Angol Királyságban Godwin wessexi gróf és Eduárd király között kialakult vitába, mivel normann menekülteket fogadott be az udvarába. 1054-ben ennek következménye lett egy Skócia elleni véres invázió, amelyben legalább háromezer skót és ezerötszáz angol esett el. A hadjárat végén egy bizonyos Máel Coluim, azaz Malcolm került a skót trónra. 1057-ben a Mounth-dombság északi oldalán található Lumphanánál ütközött meg egymással a két király. Macbeth holtan maradt a csatatéren.

V. István és Kapronca várának ostroma

Kapronca várának ostroma közben vesztette életét az egyik Árpád-házi magyar király, V. István 1272-ben. István édesapja, IV. Béla 1270-ben bekövetkezett halálát követően megváltoztatta addigi ígéretét, és nem óhajtott hercegséget adni fiainak, Lászlónak és Andrásnak. Ennek természetesen a királyfik körül csoportosuló, a királlyal szemben álló körök – akik II. Ottokár cseh király udvarában várták a hazatérés lehetőségét – nem örültek, így hamarosan háború tört ki a csehek és a magyarok között, amely egészen 1271-ig változó eredménnyel folyt, s egy akkori békekötéssel gyakorlatilag döntetlennel zárult. Az országot kemény kézzel irányító István ellenfelei azonban nem adták fel a harcot: amikor a király 1272-ben a nápolyi uralkodó meglátogatására készült, ellenfelei elfogták az akkor tízesztendős trónörököst, László herceget, és Kapronca várába záratták. István szerette volna kiszabadítani a fiát, ezért visszatért Magyarországra és ostrom alá vette a várat. Ám közben egészsége megromlott, és 1272. augusztus 6-án meghalt.

II. Ottokár és a morvamezei csata

A fentiekben már szó esett II. Ottokár cseh királyról, aki ugyancsak a csatamezőn lelte halálát. Az 1278. augusztus 26-án lezajlott dürnkruti vagy második morvamezei csata a Habsburg Rudolf és II. Ottokár közötti háború döntő ütközete volt. A csata előzményei az 1260-as első morvamezei csatára vezethetők vissza, amelyben II. Ottokár megszerezte az Osztrák Hercegséghez tartozó területeket, és ezzel a Német-római Birodalom legnagyobb területi befolyással rendelkező uralkodójává vált, valamint esélyes lett a német királyi, illetve a német-római császári cím megszerzésére is. A választófejedelmek azonban nem őt, hanem Habsburg Rudolfot választották királlyá. Ez vezetett a Rudolf és Ottokár közötti háborúhoz. A hadiszerencse kezdetben Ottokárnak kedvezett, ám Rudolf megszerezte IV. (Kun) László magyar király szövetségét. Bár a felek 1276-ban békét kötöttek, két évvel később újra kiújultak a harcok. IV. László augusztus 6-án kelt át a Dunán Pozsony közelében, és augusztus 23-án találkozott szövetségesével, Rudolffal. Ottokár Dürnkrut közelében vert tábort. A kibontakozó csatában egyre inkább a német−magyar seregek kerekedtek felül. Ottokár a veszni látszó ütközetet személyes példamutatásával akarta megfordítani, s az osztrák seregnek rontott, de lebuktatták lováról és – bár megadta magát – lemészárolták. A csatában a cseh király seregének nagy része is megsemmisült.

I. Ulászló és a várnai csata

A Jagelló-házi I. Ulászló magyar király Hunyadi János hadvezérrel együtt vívta meg a törökök elleni várnai csatát 1444. november 10-én. A kétnapos küzdelem változó sikerrel zajlott, s a második napon már úgy tűnt, hogy a keresztények kerekednek felül, amikor a fiatal magyar király – vélhetően becsvágyból – nekirontott a török janicsároknak. Bár az alig ötszáz katonából álló lovascsapat áttört a janicsárok cölöpsáncán, a törökök azonnal körbefogták őket. A magyar királyt a lova ledobta magáról, s a földön fekvő tehetetlen uralkodó fejét egy janicsár – a ránk maradt feljegyzések szerint Kodzsa Hizir – levágta és elküldte a török szultánnak. A magyar király fejét a török uralkodó lándzsára tűzette és olyan helyre tetette ki, ahol a keresztény seregek jól láthatták. Hunyadi csapatai között pánik tört ki, s az ekkor induló általános török roham elől a keresztények visszavonultak.

III. Richárd és a bosworthi csata

A korábban említett Macbeth mellett Shakespeare egy másik drámafőhősének is egy olyan történelmi személy volt a megihletője, aki egy csatában vesztette életét. III. Richárd angol király a Rózsák háborúját lezáró, 1485. augusztus 22-én megvívott bosworthi csatában veszett oda. Az ütközetben Richárddal szemben Tudor Henrik csapatai álltak, aki London felé nyomult. Az ütközet elején Richárd állt nyerésre, de az egyik magas rangú főúr, Thomas Stanley átállt Henrik oldalára. A csatát végül egy véletlen döntötte el: Richárd lova egy sárgödörbe lépett és elsüllyedt, a királyt és közvetlen kíséretét a túlerő lekaszabolta. III. Richárd csontvázát a Leicesteri Egyetem kutatói 2012. szeptember 12-én találták meg a városuk egyik parkolójában feltárt, „Greyfriars"-nek (a szó azt jelenti, hogy szürkebarát, azaz ferences) nevezett középkori kolostor maradványai között. A maradványokat családfakutatással és DNS-vizsgálattal azonosították. A csontvázon tíz, valószínűleg fegyverek okozta sérülést találtak, ezek közül nyolcat a koponyán – e tényből gyanítható, hogy a király halála előtt elveszíthette sisakját.

II. Lajos és a mohácsi csata

A magyar történelem legismertebb, „csatatéren halt" királya II. Lajos, aki az 1526. augusztus 29-i vesztes mohácsi csatát követő menekülés közben fulladt a Csele-patakba. Az alig húszesztendős Lajos komoly bátorságról tanúbizonyságot téve vállalta fel a csatát a jelentős túlerőben lévő törökökkel szemben. A csata lefolyása jól ismert, a szétvert magyar sereg menekülni kezdett, s eközben halt meg az uralkodó is. A csatát követően két királyt is megkoronáztak, s ennek következtében Magyarország két részre szakadt. Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg és Szapolyai János erdélyi vajda sokáig harcoltak egymással a hatalomért. János a török szultán segítségét kérte, majd halála után, 1541-ben I. Szulejmán elfoglalta Buda várát, amivel az ország három részre szakadt.

I. Szulejmán és a szigetvári ostrom

Ha már Szulejmánról volt szó, mindenképpen meg kell említeni, hogy a Török Birodalom egyik legnagyobb uralkodója ugyan csak áttételesen, de maga is csatamezőn vesztette életét. Az idős, hetven év feletti szultán védence, János Zsigmond – a néhai Szapolyai János fia – érdekében, Miksa király ellen vezetett hadat és vette ostrom alá Szigetvárt 1566-ban. A Zrínyi Miklós által hősiesen és önfeláldozóan védett vár bevételét Szulejmán szultán már nem érte meg: 1566. szeptember 6-án az ostromlott vár falai alatt betegségben meghalt. Az ostrom sikere érdekében halálát alvezérei titokban tartották, sőt a győzelem után is úgy szállították kocsijában Nándorfehérvárra, mintha élne.

Gusztáv Adolf és a lützeni csata

Az egyik legnagyobb svéd uralkodó, Gusztáv Adolf is csata közben vesztette életét. A svéd király a protestáns szövetség élére állva biztosította, hogy „a 17. század világháborúja"-ként is emlegetett harmincéves háború ne terjedhessen át a svéd területekre. Az 1632. november 16-án lezajlott lützeni csata a harmincéves háború egyik döntő ütközete volt. A svédek támadását visszaverő katolikusok ellentámadásba mentek át, ami szétzilálta Gusztáv Adolf gyalogságának vonalát. Az uralkodó személyesen próbálta meg rendezni a sorokat, ám eközben – a csatatérre ülő köd és az ágyúk füstje miatt – elszakadt kíséretétől, és egyenesen a rohamozó császári lovasság közepébe került, ahol felkoncolták. Testét meztelenre vetkőztették, ruháit és fegyvereit elvették tőle. A svéd sereg – miután értesült a király haláláról – még nagyobb erővel vetette bele magát a küzdelembe, és végül is megnyerte a csatát.

Fotó: internet