Hírek - 6020. oldal
A szíriai felkelők megtámadták a hadsereg fő bázisát
2012. július 23. 8:04
Hadműveletet indítottak a kormányerők ellen a szíriai felkelők az ország északi részén lévő Aleppó városban – közölte több szemtanú, valamint egy jogvédő szervezet és a felkelők parancsnoka. Eközben Damaszkuszban a hadsereg próbál meg területet nyerni a felkelők rovására.
Dél-Szudán mégsem tárgyal közvetlenül Kartúmmal
2012. július 23. 7:29
Dél-Szudán lemondta a tervezett közvetlen tárgyalásokat Szudánnal július 21-én szombaton, mert azzal vádolja szomszédját, hogy újabb légicsapásokat mért területére.
Masterekkel bővíti flottáját az Izraeli Légierő
2012. július 22. 19:43
Az izraeli védelmi minisztérium szerződést kötött az olasz Alenia Aermacchi céggel harminc darab, M-346 Master típusú kiképző-harci repülőgép megvásárlásáról. A 2012. július 19-én köttetett megállapodás ellenértéke 600 millió dollár. Ezen kívül az izraeli katonai vezetés megállapodást írt alá a Telespazio, valamint Selex Elsag cégekkel tartalék alkatrészek szállítására a Master repülőgépekhez.
Hősök voltak mindnyájan
2012. július 22. 17:27
„Nándorfehérvár diadala a maga idejében is csodának számított, és a történelem igazolta, hogy a mai napig is az. Csoda, amelyet a világpolitikai és katonai realitás ellenére vívott ki egy lelkes, jól vezetett had. Csoda, amit a kortársak közül senki nem várt, amire senki nem számított – csak remélt. Olyan hősies tett, amit egy mindent elnyelő, világverő szuperhatalom jól felfegyverzett, jól fizetett hadereje ellen vitt véghez Hunyadi János és Kapisztrán Szent János” – e szavakkal köszöntötte a nándorfehérvári diadalra emlékezőket Kiskunmajsán Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára.
Vegyi fegyvereket vet be a szír hadsereg?
2012. július 22. 16:21
A szíriai hadsereg az ország különböző pontjaira szállítja raktárakban tárolt vegyi fegyvereit – állította a hadsereg egyik dezertált tábornoka július 21-én, szombaton.
„Az erős hit legyőzi a legkeményebb akadályokat is”
2012. július 22. 14:36
„Az erős hit legyőzi a legkeményebb akadályokat is; erőt, kitartást ad céljaink megvalósításához.” – mondta dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az építendő Szent Adalbert–Boldog Zoltán-templom telkén július 22-én, a nándorfehérvári diadal emléknapján megtartott ünnepi szentmisén.
„Saját életüknél magasabbra emelték tekintetüket”
2012. július 22. 13:32
„Nándorfehérvár története arról szól, hogyan győzhetünk” – jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter július 22-én, a nándorfehérvári diadal 556. évfordulója alkalmából megrendezett emléknapon a budai várban. Hunyadi János szobránál megtartott beszédében a miniszter méltatta az 1456-os esemény magyar hőseit.
NATO-katonákat öltek meg Afganisztánban
2012. július 22. 11:37
Három NATO-katonát öltek meg a hétvégén különböző támadásokban Afganisztán keleti részében – közölte július 22-én, vasárnap az afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF).
Megmentik a legjobb állapotban fennmaradt világháborús brit légibázist?
2012. július 22. 10:55
Aktivisták azért küzdenek, hogy megvásárolják Nagy-Britannia legjobb állapotban fennmaradt második világháborús légibázisát, a RAF Bicestert a védelmi tárcától, amivel lehetőségük nyílna arra, hogy ott repüléstörténeti múzeumot alakítsanak ki.
Tovább bővül az afgán Mi-17-es flotta
2012. július 22. 9:43
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma a napokban újabb 10 darab Mi-17V5-ös verziójú, többcélú forgószárnyast rendelt az orosz Roszoboronexporttól – áll a Pentagon honlapján. Az üzlet értéke 171,3 millió dollár. A megrendelő amerikai hadsereg információi szerint az utolsó helikopter legkésőbb 2016. december 31-én érkezik meg.