1915. augusztus 31.

A kis hegyi vendéglő a káplárunk tulajdonát képező lavkának olyan konkurenciát csinált, a gulyás és csusza annyira jobban ízlett a plenniknek az ikránál és felvágottnál, hogy a káplár az erősebb jogával élve, egyszerűen bezáratta azt. Sehogyan sem tudunk lábra kapni, a nyúzóktól megszabadulni, utolsó csepp zsírunkra is pályázik a muszka. Elhatároztuk, hogy magunk fogunk főzni időnként egy-egy vacsorát, mert a muszka koszton elgyengült szervezettel, a járványokkal nehezen lehet szembeszállni. Szerencsére a húst és lisztet meg tudjuk még fizetni, de jaj annak, akinek semmi pénze nincs, s nem képes valami módon pénzt teremteni.

Szeptemberi mélabús őszi napok járnak, a lankadt napsugárban ezüstösen ragyog a távoli hegyek előtt a folyó, Selenga párázata. A messze folyóparton és a sokágú víz között elterülő buja vegetációjú szigetecskén a zöld színek ragyogása elhalkul, és tarkulni kezd a dús lombszőnyeg. Fel-felkapaszkodom a barakkunk feletti hegyoldalra, és egy-egy vízmosás szélén letelepedve, a sárga omló homokpart páholyából élvezem a Selenga-völgy panorámáját. Pillantásom messze röpülhet dél felé, és ez a Szabadságnak egy gyenge lehelete, ami olyan boldog érzéssel tölt el, hogy mindig több reménnyel jövök le, mint ahogy felmentem. A nagy Természet vigasztalást kiált felém, talán azt hirdeti, hogy minden elmúlik, minden újra él, talán a kicsiségembe segít beletörődni, talán a hazai hangját hallom fűnek-fának, talán csak elzsongítja a sajgó fájást a derűsen békés, bölcsen szelíd és nyugalmas táj. A körülöttem susogó csend, a mellettem gondtalanul libegő pillangók, a dolguk után járó bogárvilág, a napsugárban fürdő vézna virágocskák, mert egynek sincs szomorú arca, mind beletörődik az életbe, úgy, ahogyan azt kapja. Igaz, hogy mind szebben kapja azt mint most mi. Milyen jó lenne elfeledni, hogy miért vagyunk itt, s pajtásává szegődni pillangónak, gyors szárnyú madárnak!

Ebből az álmodozásból sóhajtva kell felébrednem, s megadással bandukolok vissza a többiekhez. Újságolják a fiúk, hogy az Irkucki Zsizn Kovnó fontosságáról beszél, s elismeri a helyzet rendkívüli komolyságát, mert már a lovasságnak egyedül kell fedezni a visszavonulást, ami végső szükségre vall, s ha Vilna elesik, az orosz hadak két részre szakadnak és hátuk mögött a végtelen pinski mocsarak állják el az útjukat. Este a Wechne Udinsk Park táborból néhány ezer fogolytársunk érkezik Berezovkára. Fűtünk. Ma az orvosaink orosz kísérettel a városban jártak. Romániáról ismét kellemetlen híreket hallunk, s szegény erdélyi bajtársaink megint felszisszennek, nekik valamennyiünk baján kívül még ez a bajuk is őszíti hajszálaikat.