1915. december 7-8.

Sztrányai gazdatársunk karriert kezd futni. Mint rajzolóművész, bejáratos lesz a parancsnokunk feleségéhez, s felvidéki lévén, nyelvtudásával nagyon beférkőzik a nem éppen bájos Praporcsikné kegyeibe. Láttam több rajzát, s szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy nagyon messze vannak az én diákkori műveimtől. Nemegyszer gondoltam már rá, hogy ezzel a tudásommal talán lehetne valami kis pénzmagot szerezni itt, de Sztrányai esete nem éppen biztató, először is az a bizonyos nyelvtudás, másodszor pedig, amit eddig keresett, az néhány „Szpaszivá"-n (Köszönöm"-ön) kívül legfeljebb pár pohár csája volt.