Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Piros puttonyos Mikulás és örvendező gyermeksereg a báró Hazai Samu laktanyában

Szöveg: Hegedüs Anita |  2015. december 7. 11:45

Mosolygó arccal és kíváncsi tekintetekkel várta a Mikulás érkezését a báró Hazai Samu laktanyában összegyűlt gyermeksereg. Mivel a Mikulás minden évben szívesen jár „katonáéknál”, így idén is teli puttonnyal és sok meglepetéssel látogatott el az MH Logisztikai Központ, az MH Katonai Közlekedési Központ és a HM Védelemgazdasági Hivatal (Infrastrukturális Igazgatóság) dolgozóinak gyermekeihez.

1596005159

A rénszarvas húzta szán leszállásának időpontja: december 4-e, esthajnal.

A fehérszakállú megérkezéséig, a gyerekek színezhettek, festhettek, rajzolhattak valami szépet a Télapónak, és különböző játékokkal töltötték el az időt, amely megalapozta a délután vidám hangulatát: volt itt székfoglalós játék; szaloncukor kereső; Mikulás puzzle.

Zenés gyermekműsorral készült Buchwarth László, a Bojtorján együttes énekes-gitárosa. A színvonalas produkcióból a gyerkőcök is kivették a részüket, hangosan énekelték a Micimackót és a Hull a pelyhes fehér hót. A közös dalolás után egyszer csak mindenki izgatottá vált, és ekkor megpillantották a Mikulást, aki krampuszkíséretével belépett az ajtón.

A Télapó puttonyából hamar előkerültek a piros csomagok, mellyel megajándékozta a közel harminc gyermeket. Virgácsot senki nem kapott; cukrot, csokit és megannyi dicséretet annál inkább. A Mikulás további jó magaviseletre intette a gyermekeket, majd búcsút vett, és megígérte, jövőre is visszatér.

1596005160

Fotó: Borsányi Katalin