1915. június 5-6.

Muszkáék haragusznak ránk, mióta nagyon kiporoltuk őket. A generális úr látogatásának eredménye, hogy a húsporciót felére szállítják le, minden más élelmiszerből pedig az eddiginél lényegesen kevesebbet adnak ki ezentúl. Nagyon kövéreknek talált bennünket, úgy gondoljuk. Jómagamnak elég lenne az így megállapított porció is, egy kis pótlékkal kijövök vele, de a vásárolt élelmiszerekkel sem lehet ezentúl nagyon bőven bánni, mert minden megdrágult. A kenyér fontja 6 és 7 kopek, a szalonna 30 kopekről 40-re emelkedett, s átlag 25%-kal drágult minden. A cukor már 24 kopek (még aránylag olcsó) s kocka nem is kapható. A hazai viszonyokhoz képest olcsók még az élelmiszerek, de semmi jele annak, hogy egy újabb hazai pénzküldeményt remélhetnék, s a meglevő összeggel igen nagy beosztással bánok.

Spórolni, ez a jelszavam. Csodálkozással látom, hogy ily könnyelműen bánnak a pénzzel olyanok, akik még röviddel előbb egy árva fityinggel nem rendelkeztek, mihelyst hazai pénz kerül kezükbe. Két hónap alatt a nyakára hágnak neki, s aztán dühöngve lesik, miért nem érkezik hát egy újabb szállítmány. Ha egyszer szökésre kerülhetne a sor, akkor pénz nélkül éppen semmire sem tudnék menni. A harctéren szerencsére megszoktam a komisz kosztot, s a ruhámmal is meg vagyok elégedve addig, amíg le nem szakad rólam. Igaz, hogy ez kb. már meg is történt, hamarosan kell valami ruhát szereznem.