1918. január 14-22.

A muszkák újéve. Ez a dátum azonban csak annyiban érdekel, hogy elseje pénzt hozván a muszkának, jobban lehet vele üzletet kötni. Régebben kapott téli fehérneműmön, amelyet dacára minden szibériai hidegnek nem tudtam magamra erőszakolni, túladok 26 rubel jön be két párért. Ezzel a tavaszig elkosztolgatok valahogy. Így eszi meg itt az ember még az ingét is. Eddig a telünk egyébként enyhe, R. 35 foknál nem süllyedt lejjebb a hőmérő, sőt tegnap olyan kellemes csöndes és napos enyhe idő volt, hogy egész tömegek indultak neki a tábor fölötti havas hegycsúcsoknak, mások a Selenga befagyott hátán átsétálva a túlsó parton fekvő falucskába látogattak el. Olyan régen nézegettük ezeket a mesze gubbasztó viskókat, hogy végre kíváncsiak lettünk hogyan is néznek ki közelebbről. Nyáron sűrű lombok közül csak a füstjük árulja el hogy ott embertársak élnek, most télen meg a hótömegek temetik el őket. Ők is csak oly „plennik" mint mi, csak már beleszoktak Szibériába. Milic sehol se akadékoskodik a kirándulóknak, egyet se látni, másutt vannak „elfoglalva", a muszka tiszteknek meg több eszük van már mit hogy szóljanak. Nekik már minden mindegy. Szegény Matusevich olyan dühös sápadással nézi fegyelmetlenkedésünket hogy szinte megsajnáljuk, de igen okosan hallgat, tudja, hogy úgyis hiába szólna.