Tüzérségi tüzet kérek a saját pozíciómra!

Karácsony másnapja 1944 telén nem hozott lelki békét és nyugalmat az olasz fronton. A tengelyhatalmak és a nyugati szövetségesek között dúló ádáz küzdelmek egyik középpontjában ekkor egy Sommocolonia nevű város állt. A németek szentül hitték, hogy ha sikerül visszaszerezni azt az amerikaiaktól, át tudják törni a frontvonalat, enyhítve ezzel a rajtuk lévő nyomáson. Ráadásul a várost a szinte kizárólag afroamerikai katonákból álló 92. gyalogoshadosztály tartotta, akikről úgy tartották, hogy csak másodrendű, harcképtelen erőt képviselnek.

Ennek a mind a két oldalról hátrányosan megkülönböztetett alakulatnak volt tagja John R. Fox hadnagy, aki az 598. tábori tüzérzászlóalj tisztjeként szolgált. Fox 1915-ben született az Ohio állambeli Cincinnatiben. Már egyetemi tanulmányai megkezdése előtt is tagja volt a tartalékos tisztnövendékek alegységének, ahol többek között az első világháborús veterán, Aaron R. Fisher is tanította. A Nagy Háborúban főtörzszászlósként szolgáló Fisher 1918-ban kiérdemelte a Kiemelt Szolgálati Kereszt kitüntetést, amiért egymaga hatalmas túlerővel szemben képes volt tartani állását, míg meg nem érkezett a felmentő sereg.

Fox – későbbi bajtársai szerint – bálványozta tanárát és annak hősies helytállását. Mint tanulótársai fogalmaztak, alig várta, hogy kipróbálhassa magát a harcban és hasonló sikereket érjen el, mint tanítómestere. Éppen ezért hatalmas öröm volt számára, amikor 1940-ben ifjú hadnagyként felavatták, hiszen ekkor már érezhető volt, hogy csak idő kérdése, de az Amerikai Egyesült Államok végül kénytelen lesz belépni a második világháborúba.

A 92. gyalogoshadosztály 1944 augusztusában érkezett meg Olaszországba. A kezdeti támadások után novemberre a már megszerzett állások megtartását kapták feladatul. Az amerikaiak olasz és német erőkkel álltak szemben, amelyekről tudni lehetett, hogy ellentámadást készítenek elő. Mégis, a december 26-án indított offenzíva felkészületlenül érte a védőket és a 92. hadosztálynak visszavonulót kellett fújnia. Ám Fox néhány olasz partizánnal hátramaradt, hogy rádión koordinálja a visszavonulókat fedező tüzérségi tüzet. Egy családi ház emeleti ablakában rendezkedett be, ahonnan tökéletesen rálátott a várost elözönlő németekre.

Pontos találatok egész sorát vezényelte le. Persze a támadást nem tudta megfékezni, csak lassítani, így az előrenyomuló németeket kísérve, saját állásához egyre közelebbi koordinátákat adott meg. Ahogy szűkült a kör, a németek megtalálták Fox rejtett figyelőhelyét és azonnal megrohamozták az épületet. Felismerve a helyzetet, utolsó üzenetváltásaként így szólt a rádióba: „Az utolsó találat tökéletesen pontos volt! Most egy ugyanilyet kérek hatvan yarddal közelebb!" A tüzérségi állás rádiósa a térképre nézve meghökkent. Szólni sem bírt, azt hitte, hogy a hadnagy téved. Majd megkapta a megerősítést: „Sokkal többen vannak, mint mi. Tüzérségi tüzet kérek a saját pozíciómra! Tüzeljenek már!"

Pillanatokkal később a ház, amelyben Fox és nyolc önkéntes olasz társa védekezett, a földdel vált egyenlővé. Önfeláldozásuk esélyt adott egy egész hadosztálynak arra, hogy időben elhagyják a csatateret, mielőtt a németek elfogják őket. Pár nappal később az amerikaiak visszafoglalták Sommocolonia városát és a ház romjai között megtalálták az önfeláldozó hősök testét. Körülöttük – korabeli becslések szerint – több mint száz német katona holttestével együtt.

Vitathatatlan hőstette ellenére a korra jellemző megkülönböztetés miatt Fox hadnagy önfeláldozása feledésbe merült, és mindössze csak 1982-ben, a korabeli jelentések felülvizsgálatakor figyeltek fel rá. Még abban az évben átadták családtagjainak a Kiemelt Szolgálati Kereszt kitüntetést, majd 1997-ben Bill Clinton elnök Fox özvegyének átadta a Becsület Érdemérem elismerést.

Sommocoloniában emléktábla őrzi az amerikai katona és az olasz ellenállók hősies helytállásának emlékét.