1918. november 7.

Napos, derült, de csikorgó hideg időben óriási síkságon át fut a vonatunk. A végtelen legelők s kaszálók elég jó fűtermő helynek látszanak, már amennyire télidőben sejteni lehet. Borsán állunk meg, s a reggel 9 órai étkezés itt történik meg. Káposztaleves a reggelink. Az állomás melletti térségen muszka egyenruhás kínaiak gyakorlatoznak. A jó kitájok napszámban katonáskodnak, s bizonyára elcsodálkoznának, ha megkérdeznénk őket, hogy miért csaptak fel oroszok katonáinak, mert hiszen az olyan természetes, hogy az ember annál katonáskodik, aki éppen fizetni hajlandó ezért. Azelőtt esetleg ugyanezek a legények szolgálták a vörösöket is.

Azokat a csitai pénzeket, melyeket Moravek Csita előtt összeszedett tőlünk, hogy majd ott beváltatja, de ez nem sikerült neki, csak most itt adja vissza, holott már régen elhagytuk azt a területet, ahol ezt még elfogadták. Nagy felzúdulás követi hát ezt a financiális baklövést, s mindenki igyekszik sietve túladni a csitai értékein. Végre felfedezünk egy péket, akinek éppen egy pár pudra való, megkeseredett kenyere van, amit valószínűleg ki kellett volna dobnia, ez aztán hajlandó elfogadni a csitai pénzt is. Délután 2 óra körül indulunk innen tovább.

Egy cseh transzporttal találkozunk. Gyilkos szemekkel méregetjük egymást, s ha pillantással ölni lehetne, hát itt már kevés élő lenne. A pálya mentén, több helyen fedezékek jelzik a vörös, majd fehér hadállások és előőrsök helyeit. Benőtte már őket a fű, mint az elesettek sírhalmait is. A Föld tovább forog keserű levében, s valahol újra kezdik az emberek a civakodást, mert sokan vagyunk, hej, és mindig vannak még olyanok, akik nem tudják, mit cselekszenek s milyen útra lépnek, akik nem tudnak megférni a bőrükben, akiknek fel kell forgatni a régi rendet, hogy valami hülye rendszert ácsoljanak a helyébe.

Látnivaló bizony nem sok akad errefelé. Tavasszal szép lehet a síkság, hej, de most puszta ám igazán a puszta errefelé is. Alkonyattájban ismét dombosabb vidéket érünk, de a dombok itt is csupaszok. Sehol egy fa, egy ház, egy tárgy, melyen a szem pihenést találhatna. Nagy, fekete égési foltok jelzik, hogy a megmaradt őszi hervadt füvet itt is felégetéssel szokás eltüntetni a tavasszal fakadó friss szálak elől, de az ember nem képes megbirkózni ezzel a rengeteg legelővel; a tűzbarna hervadt fűcsomók mutatják, hogy még több állat is megélt volna itt.

Egy kis bakterház élménynek számít. De hogy egy bakter itt, a végtelen elhagyatottságban meg nem bolondul, azt alig tudom megérteni. Előttünk nagyobb hegyek, ismét szerpentineken kígyózik felfelé vonatunk, s a másik oldalon megismétlődik a tegnapi rohanás lóhalálában le a völgynek.