1918. október 15-16.

A 71., 72., 73. barakk elment, mi még ma maradunk s így ismét felkeresem Szász pajtást, Borsyt és Krafft Fricit. Eszembe jut, hogy egyet és mást üzennem kellene, ha netalántán itt hagynám a fogamat, s ők hazajutnának.

Borsy, aki mint órásmester dolgozik, nemrég vett órámat használható karba helyezi, és ajánlólevelet ad a barakkba Becker tiszttársához. Krafft Frici jó tanácsokkal lát el, hogy a barakkból hogyan svindlizzem be magamat a kórházba, ahol annyi medikus ismerősöm révén jó helyem lenne. Szász pajtásról tudom, hogy nagyon, nagyon sokat leadna a maga jobb sorsából, ha segíteni tudna rajtam. Jólesik hallani a rokonszenv megnyilvánulásait. Azzal búcsúzom, hogy „Viszontlátásra odahaza!" De valahogyan nem tudok annyira bízni ebben a mondásban, mint ahogy illene, ahogy szeretném.

Az elment barakkok lakói közül páran még egyszer visszajöttek, s ezek a Parki-tábor barakkjairól rettentő képet festenek. Olyat, hogy a magam részéről túlzásnak tartok minden szót.