1918. szeptember 5.

Az osztrákok (s esetleg mi is ?) a télen főiskolai tanfolyamokat rendezünk. Az erre jelentkezőkkel egy időben folynak minden barakkban a felvételek a suszter- és szabótanfolyamokra. Hát ez igazán jellemző kép a fogságból. Mint már írtam, az előbbit K. Nagy János vezeti. Sok a jelentkező, s a 3. szobában a következő kis eset adódik elő. Egy tanító bajtársunk a szakaszvezető elé áll, s kéri, jegyezze elő a tanfolyamra. „Melyik fakultásra?" – kérdi az. „Oh, az nekem egészen mindegy" – mondja szerényen a jelentkező, „akár suszternak, akár szabónak, ahol éppen hely lesz!"

Jómagam is azon töprengek, hogy a télen mit lenne okosabb csinálni. Folytassam-e az angolt, vagy a kaptafa és a tű között válasszak-e? Az utóbbi tudományok határozottan hasznosabbaknak látszanak. Gazdasági akadémiai tanfolyamot is nyithatnánk. Hoffmann és Reischl gazdasági akadémiai tanárok, magam, mint volt óvári asszisztens, s egy csomó diplomás, tapasztalt gazda biztosítani tudnánk annak sikerét, ha a muszka békén hagyna bennünket tanulni.

A mai nap nagy nap nekem. Hosszú hónapok után végre – megelőző utolsó lap mikor volt? – ismét kezembe nyom a postásunk egy hazai zöld levelezőlapot. 1918 április 1-ről szól ugyan, de nem áprilisi tréfa ez, hanem komoly valóság. Koppenhágán át érkezett, az én kedves s rám annyit gondoló Julia nénimtől. A táborban már közmondásos szerencsém a postát illetőleg most sem hagyott el. Ma összevissza két lap érkezett a táborba s az egyik az enyém. A fiúk ingerkednek is: „Persze ki kapna, ha nem a Bizalmi!" „(Akkor nem sejtettük, hogy ennek a címnek micsoda más jelentősége lesz hamarosan odahaza.)

Mohón falom azt a pár sor értesítést, először rohanva, aztán egy sóhajtással hálát adva az Egek urának, hogy semmi rosszat nem tartalmaz, másodszor alaposabban, s aztán harmadszor minden szót mérlegelve, fontolgatva, a sorok közöttieket találgatva. 1917. november 18-a, utolsó lapom óta nincs rólam hírük, írja Tántikám, s aggódnak értem. 1918. március 18-án feladtak Koppenhágán át 200 koronát úgy, amint kértem 20 koronás magyar osztrák bankjegyekben, pénzeslevélben, de sajnos e lap végén ott áll a jó Vöröskereszt megjegyzése: „Das Geld haben wir nicht vermitteln können!"

Nyárra hazavárnak, ez is itt áll, s most amikor olvasom, már vége a nyárnak. Nyárra! Majd talán a jövő nyárra. Hírlik, hogy Trojszkoszavszkból 1200 hadifogoly érkezést jelezték. Ez a hír nagy izgalmat okoz, mert ott hadifoglyok tudtunkkal nincsenek, és így csak az omszki otrjád vitéz tagjairól lehet szó. Hogy most valamennyien mind „kényszersorozottaknak" adták ki magukat, azt elképzelem. Állítólag már tegnap 75 ember érkezett közülük az udinski tyurmába, akiket az itteni bürónknak kell majd igazolni és róluk megállapítani, hogy mi van a rovásukon. Hogy aztán ezekből a hírekből mennyi igaz, az más kérdés. Mióta t.i. lapunk nincs, a hírek igen változók, a fantázia szabadon csaponghat, cáfolatot más, ellenkező hitelesebb hírben nem nyerünk. Ugyanazon hírek is több változatban keringenek, úgyhogy Moravek szükségesnek találja parancsba adni, hogy a saját helyzetünkre vonatkozó abszurd híreket terjeszteni tilos.

A cigaretta, mely 3 rubelig emelkedett, máig visszaesett 1,70 rubelre, úgy hogy a Monopolnak érzékeny kára van. Szabó 130 rubelért bevásárolt akkor, amikor 2,50 rubelen állt s most veszteséggel kell túladnunk rajta. A városbeli plenniknek nyilvános helyen megjelenni tilos. Eddig egész szabadon jártak-keltek ott, s főleg ez volt az a vonzerő, ami a városba húzta a bajtársakat. Abban reménykedhetnek, hogy ez a parancs sem lesz egy hétnél tovább érvényes.

Hosszú időn át szünetelt a világítás. Ma este a barakk nagy ujjongása közben ismét kigyúlnak a lámpák. Szeptember hónapra ugyan fizetnünk kell érte, egy 25-ös égőért 3,60 rubelt, de szívesen tesszük, mert az esték már hosszúak, s lámpa nélkül semmihez sem tudunk fogni. Este Végh Bandi és Borsy földikkel a Csárdáskirálynő 9., illetve a régebbi előadásokat is számítva 24. előadását nézzük meg. Az új szereposztásban nagyszerűen megy minden, s a kitűnő szereplőknek és a pompás zeneszámoknak egy régen nem élvezett, hangulatos estét köszönhetek.

Az elmaradhatatlan Sepszki família és az új orosz táborparancsnok, Komarov ezredes és felesége vannak jelen az oroszok közül. Utóbbi már másodízben gyönyörködik az errefelé elég ritka európai nívójú előadásban. Vladivosztokban volt követ, az „európai" az itt egy fogalom, s mint ilyen hálás nekünk, ha itt egy kis kultúrához juttatjuk. Nagy barátja a sakknak is, és Schweiger, ki a sakkverseny győztese lett, nagy embere neki. Egy sakk-kör megalapítását is engedélyezi Schweiger titkárságával, s e célokra külön barakkot ad és 500 rubelt engedélyez a berendezéséhez. Igaz, hogy csak a villany bevezetése 400 rubelbe jön, a pénz tehát visszamegy muszkáékhoz.

Borsy beszéli, hogy a ma esti tiszti parancsban az áll, hogy a muszka az invalidusoknak, a 40 éven felülieknek és a civil foglyoknak azonnali elszállítását ígéri, mihelyt a forgalom helyreáll s ez egyáltalán lehetséges lesz. Valóban úgy néz ki a dolog, mintha időnként be akarnának adni nekünk egy-egy ilyen idegcsillapító labdacsot, hogy bele ne bolonduljunk ebbe a nyavalygásba. Boldog, akinél hat. Engem sajnos nemhogy gyógyítani tudna, de éppen ellenkező hatást vált ki, csak dühbe gurít, hogy már bolondnak vagy kiskorúnak tartanak bennünket, hogy ilyen injekciókhoz folyamodnak. Hol van még a fehér hadsereg attól, hogy a mi utunkat a galíciai határig biztosítani tudja?! Majd valamikor!