A 20. század legnagyobb mentőakciója

A második világháború végével a győztes hatalmak megszállási övezetekre osztották a német fővárost: az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország Berlin nyugati felét, a Szovjetunió a város keleti oldalát vonta ellenőrzése alá. A konfliktus közvetlen kiváltó oka az volt, amikor 1948-ban Nyugat-Berlinben a nyugati nagyhatalmak értékálló valutát vezettek be, így akarván stabilizálni a pénzügyi helyzetet, és ismét lökést adni a gazdaságnak a német területek nyugati felén. Moszkva agresszív és ellenséges akcióként értékelte a lépést: Joszif Visszarionovics Sztálin rezsimje – nem ok nélkül – attól tartott, hogy a márka Kelet-Berlinben is elterjed.

Lucius D. Clay, a németországi amerikai megszállási övezet katonai kormányzója eleinte nem zárkózott volna el az erő alkalmazásától sem, Harry S. Truman amerikai elnök azonban hallani sem akart erről: nem akart kockáztatni egy háborút Sztálin Szovjetuniójával. Így aztán inkább ellenblokád alá vonták Kelet-Berlint – ez érthetően leginkább egyes termékek forgalmának felfüggesztését jelentette –, majd a három nyugati nagyhatalom 1948 júniusában légihidat létesített, hogy ellássa Nyugat-Berlint. Mintegy kétmillió emberről kellett gondoskodni napról napra, így a feladat cseppet sem volt egyszerű, hiszen napi körülbelül 2000 tonna élelmiszerre volt szükség a város táplálásához. A szövetségesek előtt logisztikai és technikai szempontból is nehéz hónapok álltak, de végül megoldották a helyzetet: a William H. Tunner vezérőrnagy által megálmodott és kidolgozott, Operation Vittles nevű művelet keretében Nyugat-Berlin három repülőtere hárompercenként fogadta a repülőgépeket.

A 20. század legnagyobb mentőakciója keretében fenntartott légihíd végül tizenegy hónapon át állt fent és működött zavartalanul: a szovjetek nem akarták kockáztatni egy újabb háború kitörését a szállítmányok célba juttatásának akadályozásával, így passzívan figyelték a műveleteket, miután pedig 1949 elejére a légi szállítások forgalma elérte a blokád előtti szárazföldi forgalom mennyiségét, belátták, hogy tovább nincs értelme fenntartani a helyzetet, mert egyszerűen nem vezet eredményre. Májusban a szemben álló felek megállapodtak a blokád feloldásáról, amely végül 1949. május 12-én történt meg. A légihíd költségei ekkorra már összesen 224 millió dollárra rúgtak. A kettős valutarendszer megmaradt Berlinben.

Az első berlini válság a hidegháború első konfliktusaként óriási jelentőséggel bírt, a nyugati világban fokozta a félelmet és az ellenszenvet a Szovjetunióval szemben, és nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy a demokratikus országok vele párhuzamosan létrehozzák katonai szövetségüket, a NATO-t.