Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A fiatalok számíthatnak a Magyar Honvédségre

Szöveg: Petróczy Levente | Fotó: MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság |  2022. július 21. 8:34

Durgó Tamás alezredest a szeptemberben induló Önkéntes Katonai Szolgálatról kérdezték a Hír TV „Napi Aktuális” című műsorában. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnokhelyettese kiemelte, hogy a Magyar Honvédség nyit a társadalom felé és ennek megvan az eredménye, minden évben egyre több a jelentkező.

durgó hírtv_átvett

„A fiatalok általában megtalálják maguktól is a Magyar Honvédséget. Amennyiben nyitunk a társadalom felé akkor több ember megismeri, hogy milyen a honvédelmi munka és a honvédelmi élet. Ennek köszönhetően több civil megtapasztalja, hogy sok hasznos dolgot tudunk átadni, főként olyanokat, amit a civil életben tudnak hasznosítani” - fogalmazott Durgó alezredes. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnokhelyettese kiemelte, hogy már az alapkiképzés során olyan egészségügyi, térképészeti és társadalomtudományi ismeretekre tesznek szert a jelentkezők, amit a civil életben is tudnak hasznosítani.

Durgó alezredes elmondta, hogy az Önkéntes Katonai Szolgálat minden 18 és 65 év közötti magyar állampolgárnak szól, de idén kifejezetten azokat a fiatalokat célozták meg, akik nem kerültek be a felsőoktatásba. Az ő tanulmányaikat többletpontokkal segíti a Magyar Honvédség, amennyiben minimum fél évet szolgálnak. Augusztus 15-ig tart a jelentkezés és szeptember 5-én vonulnak be a jelentkezők. Minden megyeszékhelyen és Budapesten elindítják az Önkéntes Katonai Szolgálat alapkiképzését. Ennek időtartama két hónap, ahol a katonai alapismereteket sajátítják el a résztvevők, ezután már csak rajtuk áll, hogy folytatják vagy felhagynak a szolgálattal. Amennyiben a folytatás mellett döntenek, akkor választaniuk kell egy műveleti alakulatot és további négy hónap kiképzésben részesülnek. Ha a hat hónapos szolgálatot teljesítették, akkor 16 pontra jogosultak, míg választott műveleti ágazat mellett 32 pontot kaphatnak. Lehetőség van további hat hónap szolgálatra is, 12 hónap szolgálat után: 64 többletponttal gazdagodhat, aki ezt teljesíti. Durgó alezredes kiemelte, hogy az alapkiképzés része az alapvető katonai fegyelem, hiszen lövészet és fegyverismeret is részét képezi a kiképzésnek. A felkészítés heti 40 órát vesz igénybe, munkanapokon 8 órás intervallumban zajlik az oktatás, míg hétvégén otthon tölthetik idejüket a résztvevők.

öksz_Archív

Arra a kérdésre, hogy mennyire népszerű a katonai pálya a középiskolások körében Durgó alezredes azt válaszolta: „több, mint 110 olyan középiskola van Magyarországon, aki a Honvéd Kadét Programhoz csatlakozott. Kiemelkedik közülük a Kratochvill Károly Honvéd Középiskola és Kollégium. Az intézményből nagyon sok katona került ki, hiszen már 14 éves korukban bekerülnek a katonai miliőbe és formaruhában bizonyíthatták rátermettségüket. A vetélkedőkön rendre ez az oktatási intézmény adja a győzteseket, kiemelkedő képzés folyik ebben az iskolában. Akik itt végeznek többletpontokat kapnak és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán is folytathatják tanulmányaikat.

A teljes beszélgetés ide kattintva tekinthető meg.

Kapcsolódó cikkek