Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A háború kezdete óta először edzettek otthon

Szöveg: vg.hu/honvedelem.hu |  2008. szeptember 24. 10:30

Öt év óta először edzett hazája fővárosában a tavalyi Ázsia Kupa győztes iraki labdarúgó-válogatott.

Az iraki labdarúgó-válogatott a 2003-as amerikai invázió óta először tudott Bagdadban edzeni. A brazil Jorvan Viera irányította gárda 30 fővel, nagy biztonsági előkészületek után tréningezett a fővárosban. A csapat tavaly megnyerte az Ázsia Kupát, ám az már eldőlt, hogy nem vehet részt a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon.

A megfiatalított együttes első nemzetközi erőpróbája a januári, Ománban sorra kerülő Öböl Kupa lesz.

Az iraki futballválogatott csaknem két évtizede nem játszott otthon az öbölháború, illetve az azt követő politikai helyzet és a nemzetközi szankciók miatt. Az utóbbi öt évben főleg Jordániában, Katarban vagy az Egyesült Arab Emírségekben edzőtáborozott az alakulat.

Címkékbajnokság