A hadtörténelem éjszakája

Szöveg: Kálmánfi Gábor | 2009. június 22. 6:58

Hétfőt leszámítva minden nap tíztől este hatig: a tavaszi-őszi időszakban ez a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum nyitvatartási rendje. Persze minden évben van még legalább egy kivételes nap, ami felrúgja ezeket a szabályokat – ez pedig a Múzeumok Éjszakája.

„Ez az éjszaka más, mint a többi" – hirdeti az országos program reklámszövege. Nos: tényleg más. Először is a forró nyárból egy fél nap alatt hűvös-esős ősz lett, másfelől pedig lövések hallatszanak a Kapisztrán tér felől. A késő alkonyi égbolt horizontja kissé tisztulni látszik, a sötét fellegek alatt rózsaszínes csík jelenik meg. „Aligha szél nem lesz" vonhatnánk le a következtetést amúgy jánosvitézesen, de a Várba gyalog igyekvőket látszólag teljesen hidegen hagyja a hideg. Buszok közlekednek persze, csakhogy aki felfér bármelyikre is, az vagy nagyon szerencsés, vagy titkon a vezetővel cimborál. Kik lőnek és miért? Ez itt kérem a lényeg! „Megint a törökök!" humorizál egy mellettem elsuhanó tizenéves, majd társaival együtt tovább siet a csillogó macskaköveken. Mint később kiderül, ők éppen a Terror Házából „futottak" a Hadtörténetibe, a következő állomás pedig a Szépművészeti lesz. „Milyen katonás szervezés, apád őrmester volt, ugye?!" – jegyzi meg a baráti társaság egyik lazább kinézetű tagja.

Egyébiránt nem csoda, ha mindenki percre pontosan lebontott akciótervet készített, ugyanis felnőttként ezerháromszáz, diákként pedig hatszáz jó magyar forintért késő délutántól kora hajnalig végig lehetett látogatni a főváros szinte összes múzeumát, ahol ráadásul különleges programok is várták az érdeklődőket. (A vidéki múzeumokról már nem is beszélve.) Ismét felvéve a terepszínű szemüveget a Hadtörténeti bejárata előtti kavalkádra koncentrálunk. Balra kivilágított harcjármű, jobbra a pompás Nádor Honvéd Díszőrség tagjai állnak vigyázzban – katona legyen a talpán, aki ennyi vakus csoportképet kibír, rezzenéstelen arccal.

A múzeum udvaráról szól a szolnoki katonazene, miközben álcázó festékkel dekorált, csillogó szemű kisgyerekek szaladgálnak le-fel, noha talán már az ágyban lenne a helyük. Mármint harcjárműre fel, harcjárműről le… Benn a Márvány-terem az ellentétek terme. Egyfelől ugye a tűzszerész robot mellett ott a MiG-29-es szimulátor – száguldás, kaland, akció töménytelen mennyiségben; másfelől pedig a mozdulatlan bábúkon missziós egyenruhák jelzik megingathatatlan szilárdsággal: Magyarország tíz éve NATO-tag, a magyar katonák pedig tíz éve szolgálnak világszerte különféle missziókban.

A látványos programarzenálból csipegetve mindenki kiválaszthatta a kedvére valót, viszont a múzeum egyik legújabb látványosságát, a Tito-korszak Déli Védelmi Rendszerének Panzer IV-es lövegtornyát és a Maxim géppuskát senki sem hagyta ki. Különben itt kiderül: a Maxim felelős a lövésekért is, nem pedig a törökök…
Természetszerűleg a múzeum időszakos és állandó kiállításai iránt is nagy volt az érdeklődés. Első olvasásra ez így nagyon sablonos, fűrészpor ízű protokollmondat, de az talán többet mond, hogy amikor úgy félidőben rövid értékelésre kértük dr. Holló József Ferenc nyugállományú altábornagyot, a múzeum főigazgatóját, mondandóját azzal fejezte be: nemsokára ő is megy tárlatot vezetni. Előtte leszögezte: a rendezvény sikeres, és jó alkalom arra, hogy a látogatók nem csupán a múzeumot, de az intézményen keresztül megismerjék a Magyar Honvédség múltját és jelenét. És ha ez igaz, akkor nem csupán egy évben egy éjjel, hanem több napon, nappal is mind többen és többen látogatnak majd el „hadi ereklyéink kincsestárába".