Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A jövő hadserege: láthatatlan katonák és robotok szolgálnak majd?

Szöveg: Balatoni Kitti |  2021. április 10. 15:38

Harci robotok, drónok, láthatatlanná váló vadászrepülők, sőt, szem elől eltűnő katonák szolgálhatnak majd a jövő hadszínterein. Minderre bizonyos technológiai fejlesztések és kutatások eredményeiből lehet következtetni.

pixa5

Az elmúlt évek tendenciát figyelembe véve látható, hogy a világ hadseregei egyre inkább a digitális és technológiai fejlesztések irányában gondolkodnak, a háború pedig úgy tűnik, fokozatosan a kibertérbe terelődik. Ezt erősíti az is, hogy az Egyesült Királyság hadseregének átalakításában nagyobb hangsúlyt kap a kiberhadviselés a szárazföldi csapatok fejlesztésénél. A hadsereg tízezer katonával csökkenti létszámát, mindezt azért, hogy több pénzt fordíthasson katonai robotokra, drónokra és egyéb csúcstechnológiájú harcászati eszközökre. A brit seregnél e lépés nélkül is kevesebben voltak, mint tíz évvel ezelőtt, ezért több éve küzdenek a katonák utánpótlásával. A januárban még névleg 80 ezer fős létszám márciusra kevesebb, mint 74 ezer főre csökkent. Jelenleg a haderőt 70 ezer főre redukálják nyugdíjazással vagy leszereléssel - számolt be a változásokról a BBC. Mindez azonban fokozatosan történik majd, 2025-re első körben a hadsereg méretét 72 500 katonára csökkentenék.

pixa3

Az emberek helyett gépek harcolnak majd?

A brit fejlesztés része többek között az i9 drón, mely távvezérléssel működik, hat rotor hajtja, valamint két fedélzeti puskával rendelkezik. Valószínűleg épületek megrohamozására lehet majd használni. A brit tábornokok korábban már előrevetítették, hogy 2030-ra a hadsereg negyede harci robotokból és drónokból fog állni, emiatt több erőforráshoz juthat a kiberhadviselés. Megalakulhat az USA Space Force-hoz hasonló űrparancsnokság is, mindemellett a britek nukleáris arzenáljukat is növelni tervezik.

Kep_Kelley Aerospace_4

Nem csupán a britek számítanak a modern technológiára. Az utóbbi évtizedekben megnőtt az ember nélküli harci járművek alkalmazása a hadviselésben. A szingapúri székhelyű Kelley Aerospace repülőgép-gyártó vállalat Arrow nevű szuperszonikus sebesség elérésére alkalmas harci drónt fejlesztett ki. A repülőgép pilóta nélküli koncepcióját februárban mutatták be. A 4815 kilométer hatótávolságú drón maximális felszállási súlya 16 800 kilogram, valamint 2592 kilométer/óra, tehát 2,1 mach sebességnél is gyorsabban tud repülni. Ez azt jelenti, hogy a Los Angeles és Tokió közti távolságot valamivel több, mint három óra alatt tehetné meg, hangsebesség felett. Az Arrow olyan szénszálas anyagból készül majd, mely a maga nemében világelső. Önálló felszállásra is képes, egy drón operátor kezeli. Nagyobb küldetés alatt pedig UCAV-kból, azaz ember nélküli autonóm harci járművekből álló repülőgéprajban is repülhet. A vállalat további két UCAV prototípusát az Amerikai Egyesült Államokban és Svédországban tesztelik a Flight Global forrásai szerint. A Kelley Aerospace több száz pilótát tervez kiképezni, akik irányíthatják majd a harci drónokat. Az eszközök alkalmazása jelentős előnyt jelenthet majd a harctéren.

kep_Kelley Aerospace_3

Láthatatlanná váló vadászrepülők?

Bizonyos vadászrepülőgépek akár „láthatatlanná” is válhatnak. A Holland Organisation for Applied Scientific Research kutatói ugyanis olyan technológiát fejlesztettek ki, amely átveri a YOLO (You Only Look Once) valós idejű tárgyfelismerő rendszert. Sőt, feltehetően mindegyik hasonló elven működő rendszert, így a vadászrepülőgépek eltűnnek a mesterséges intelligencia szemei elől. Pontosabban látják, de nem ismerik fel őket. Mindezt egy kisebb méretű álcázóminta segítségével érik el, melyek megtévesztik a gépeket és a gépi-analitikát. Az ellenséges mesterséges intelligencia, azaz Adversarial A.I. kutatása terén jelentős előrelepések történtek az elmúlt években. Ugyan még többféle tesztre lehet szükség, azonban a fejlesztés így is igen újszerű alternatívát jelenthet a jövő hadszínterein.

MI

Láthatatlanná tevő bőr?

Mindez azonban csak a kezdet. Nem csupán a vadászrepülők lehetnek képesek arra, hogy eltűnjenek. A robotkutyák és a falakon is „átlátó” sisakok mellett olyan fejlesztések is elindultak, amelyek képesek lehetnek láthatatlanná tenni a katonákat. Az erre szolgáló mesterséges bőrt dél-koreai kutatók alkották meg. Az anyag sem puszta szemmel, sem infravörös rendszerű éjjellátó kamerával nem látható. Az Advanced Functional Materials-ban megjelent tanulmány szerint a bőr képes arra, hogy álcázza önmagát, környezetétől függően lehül vagy felmelegszik, ami megnehezítheti azt, hogy hőkamerákkal észrevegyék. Az eszköz olyan változtatható színű, különálló „pixelek”-ből áll, amelyek termokróm folyadékkristályokat tartalmaznak. A kísérletek alatt egy mintaanyagot tartalmazó tapaszt tettek az alany kézfejére. Amint kék felületre helyezte a kezét az illető, a tapasz is kék színűre változott.

Kep_forrasa_Szöuli Nemzeti Egyetem_2

Manuális beállításra jelenleg még szükség van, ugyanis a bőr nem képes önállóan felismerni a környezetében lévő színeket. A csapat vezetője, Seung Hwan Ko azonban elárulta a Defense One-nak, hogy szeretnék magától működővé alakítani, ezért mikrokamera beépítését tervezik. Sőt, azt is el akarják érni, hogy szélsőséges hőmérsékleti viszonyok mellett is használható legyen.

Habár még több fejlesztést és tesztelést igényelhet az, hogy a futurisztikusnak tűnő eszközök éles harci körülmények között is bevethetők legyenek, egyre világosabbá válik, hogy a jövő hadszínterei emlékeztethetnek majd egy science fiction filmre. Ráadásul talán nem is az olyan távoli jövőben.

pixa4

Forrás: raketa.hu

Fotók forrása: Kelley Aerospace, Szöuli Nemzeti Egyetem, Pixabay.com

 

Címkékhaditechnika
Kapcsolódó cikkek