Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Typhoon az utolsó brit vadászgép?

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2011. augusztus 25. 19:38

A történelem során a britek rengeteg híres harci repülőgépet gyártottak, elég ha olyan neveket említünk, mint a Spitfire, a Harrier, a Buccaneer vagy a Fairey Gannet. Később európai partnerekkel készítették el a Jaguart, a Tornadot, legutóbb pedig a Eurofigher Typhoont. Ez a típus azonban könnyen lehet, hogy az utolsó brit vadászgép lesz.

A GKN a brit repülőgépipar egyik beszállítója, ennek nyugdíjba vonuló igazgatója, Kevin Smith úgy véli, hogy az Egyesült Királyság repülőgépipara súlyos problémával nézhet szembe, ugyanis a jövő a Typhoon után egyáltalán nincs biztosítva. Ez a típus még a múltban meghozott döntések eredménye, ahhoz, hogy a jövőben is legyen repülőgép, amit gyárthatnak, sürgősen lépniük kellene valamit az európai repülőgépgyáraknak. Ha ez nem sikerül, akkor ez könnyen a brit, sőt az európai katonai repülőgépipar halálához vezethet.

1595923538
Arra a kérdésre, hogy vissza lehetne-e állítani a régi magas színvonalú gyártást az országban, Smith a következőképpen válaszolt: „Rengeteg mindent elvesztettünk. A 90-es években, mikor a British Aerospace-nél dolgoztam, még a Tornado két változatát gyártottuk közösen másokkal. Ezen felül ott voltak még a Sea Harrierek, és az AV8-asok együttműködésben az amerikai tengerészgyalogsággal, illetve a hazai Harrier GR7-esek és TMK10-esek. Gyártottuk a 60, 100 és 200-as verziójú Hawk-okat, illetve a T45 Hawkokat, utóbbit az amerikai haditengerészettel együttműködve. Végül pedig ott volt még a Eurofighter, mely akkor még a kezdeti stádiumban járt. Rengetek képességünk veszett el azóta, többek között nem gyártunk többé egész repülőgépeket, ez a képességünk is elveszett nemzeti szinten."

Bár úgy véli, hogy az együttműködés és az Európai szintű, magas színvonalú fegyvergyártás fontos, nem lenne szabad, hogy az egyes országok képességei elvesszenek, mivel azokat utána már nem lehet újjáépíteni.

A Eurofighter Typhoon egy jó példa. A programot körülbelül 20 évvel ezelőtt indították el, és az európai gyártói számára jelenleg ez a meghatározó repülőgéptípus. Azonban Smith magyarázata szerint: „ Az ipar, ami jelenleg rendelkezésre áll, az a 10 évvel ezelőtti döntések eredménye, és nem pedig a 2-3 évvel ezelőtti döntéseké. A mostani tetteinkkel pedig 10-15 évvel előre határozhatjuk meg a repülőgépipar jövőjét. Sajnos jelenleg úgy néz ki, hogy a Typhoon lehet az „utolsó mohikán".

Ezért is lenne fontos egy új európai program. Például az USA-ban ott van a JSF, amelyet most kezdenek gyártani, ezen felül pedig folyamatosan rukkolnak elő újításokkal, amik majd jó 10-15 év múlva kerülhetnek a gyártósorra. Az Egyesült Királyságban viszont egyelőre nincsenek ilyen tervek és újítások a jövőre nézve. Az egyetlen lehetőségnek az tűnik, hogy lehetőleg minél tovább exportálják a Typhoont, így lehetőségük lesz időt nyerni, és belevágni egy új gép fejlesztésébe.