A világégés vége

Bár a történelemkönyvek azt tartják, hogy az emberiség legnagyobb világégése 1939. szeptember elsején kezdődött Lengyelországban, az igazság ezzel szemben az, hogy Ázsiában már korábban, 1937. június 7-én kirobbant a konfliktus. A harcoló feleket a tengelyhatalmak, illetve a szövetségesek alkották. Előbbit Németország vezette, két fő tagja pedig Japán és Olaszország volt. Természetesen más nemzetek is csatlakoztak hozzájuk, így például Magyarország is a tengelyhatalmak mellett avatkozott be a harcokba. A szövetséges haderőket mások mellett az Egyesült Államok, Szovjetunió, az egyesült Királyság, Kína, Lengyelország és Franciaország alkotta. A két fél oldalán azonban mintegy 70 nemzet vett részt. A világégés csak Európában fejeződött be 1945. május 9-én. A császári Japán csapatok csupán szeptember 7-én tették le a fegyvert.

Az egész világot lángba borító háború addig soha nem látott pusztítást vitt végbe úgy emberéletekben, mint anyagiakban.  A világégésben hetven nemzet vett részt, a katonai áldozatok száma több mint 23 millió, míg a civileké több mint 62 millió volt. Mind a két esetben a szövetséges csapatok szenvedték el a nagyobb veszteséget. A tengelyhatalmak katonai vesztesége több mint 8 millió fő volt, de a civil áldozatok száma is meghaladta a négymillió embert. A szövetségesek még ennél is nagyobb veszteségeket könyvelhettek el. Katonáik közül a 14 milliót is meghaladta az áldozatok száma. A civil lakosság körében még ennél is nagyobb mértékben aratott a halál, hiszen az áldozatok számát ötvenmilliónál is többre becsülik. A II. világháború kitörését egyébként – részben – a Nagy Háborút lezáró Párizs környéki (versailles-i; trianoni; Saint-Germain-i; sèvres-i) békeszerződések alapozták meg. Természetesen a háború kitöréséhez hozzájárult a nagy gazdasági világválság is. Mindezek együttesen segítették hatalomba 1933-ban a nemzetiszocialista párt színeiben Adolf Hitlert.

Miután az egykori bécsi szobafestő-mázoló 1934-ben megszerezte magának a köztársasági elnöki címet is, totális diktatúrát épített ki az országban és nagyarányú fegyverkezésbe kezdett. Külpolitikája nem titkoltan a gyors területszerzésre épült, s ennek következtében 1935-ben egyoldalúan felmondta a békeszerződés által aláírt katonai korlátozásokat, s egy évvel később a német csapatok bevonultak a demilitarizált Rajna-vidékre. 1938-ban Hitler a Harmadik Birodalomhoz csatolta Ausztriát, majd ezt követően a csehországi Szudéta-vidéket. 1939-ben a német csapatok megszállták Csehszlovákia maradék részét, s Szlovákia kikiáltotta az önálló államot. Mindeközben a Benito Mussolini vezette Olaszország csapatai elfoglalták Albániát. 1939 során Németország a végletekig fokozta a feszültséget Lengyelországgal, Gdansk (Danzig) városának státusza miatt.

Az elképzelés egyébként nem volt rossz, hiszen a német légierő 5000 közepes bombázóból, illetve az ezeket biztosító vadászgépekből állt, s ezzel jelentős fölényben voltak az angolokhoz képest. Ráadásul nem csak számbelileg: a Messerschmittek gyorsaságban is felülmúlták a Spitfire-öket és a Hurricane-eket. Azonban a számbeli fölényt két dolog is ellensúlyozta: a britek kiépített radarrendszerrel rendelkeztek, és lelőtt pilótáik újra bevethetőek voltak. Az angliai csata méretét jelzi, hogy 1940. augusztus 8-án a Luftwaffe 2669 gépet vetett be. A britek alig két hét alatt 233 pilótát és 466 gépet vesztettek. A teljes brit légiflotta alig haladta meg az ezer darabot. Hitler azonban szeptember 7-én úgy döntött: a nagyvárosokat – egyebek mellett Londont, Manchestert és Liverpoolt – kell megsemmisíteni. Bár a londoni légicsapások a háború végéig tartottak, az úgynevezett Seelöwe hadműveletet Hitler október 12-én lefújta.

A harmadik nagy európai frontot a Szovjetunió ellen nyitotta meg Hitler. Bár a támadást eredetileg 1941. május 15-re tűzték ki, azt a sokáig tartó orosz tél miatt egészen június 22-ig elhalasztották. A Barbarossa hadműveletben a nácik részéről 190 hadosztály vett részt, amiből 27 páncélos volt. A terv részeként három irányból támadták Oroszországot. Elsőként légi csapásokat mértek, s a Luftwaffe 6000 szovjet repülőt gyakorlatilag a földön semmisített meg. Bár a németek eleinte nagy sikereket értek el, egész csapatrészeket semmisítettek meg, s milliós nagyságrendben ejtettek foglyokat, mégis nagyobb volt az ellenállás, mint amire számítottak. Ennek ellenére megindították a támadást Moszkva ellen, ahol Zsukov súlyos csapást mért a német csapatokra, 300-500 kilométeryire visszaszorítva azokat a várostól. A következő súlyos vereséget Sztálingrádnál mérték a nácikra a szovjet csapatok. A németek négy hónap alatt 200 ezer katonát, 1500 tankot, 1300 repülőgépet veszítettek.

Az így meggyengített náci csapatok ellen gyakorlatilag a végső offenzíva 1943-ban kezdődött: ettől kezdve a szövetségesek több partraszállás kíséretében igyekeztek felszabadítani Nyugat-Európát. Ezek közül a leghíresebb a normandiai D-nap, melyre 1944. június 6-án került sor. De emellett Szicíliában és Róma mellett is partra szálltak a szövetségesek. Az invázióban az ő részükről csak június 11-ig mintegy 326 ezren vettek részt, míg a németek számát egymillióra becsülték a régióban. A szövetségesek vesztesége 57 ezer fő volt, míg a német védők közül 200 ezren haltak meg és szintén ennyien kerültek hadifogságba. Az invázió iszonytató veszteségei után Párizst gyakorlatilag különösebb harcok nélkül, 1943. augusztus 25-én szabadították fel. A németek utolsó nagyobb ellenállási kísérlete 1944-ben volt, amikor is december 16-án elkezdődött a Wacht am Rhein hadművelet, azaz az ardenneki csata. Bár a német csapatok 25-30 kilométernyire az amerikai arcvonal mögé kerültek, végül meg kellett adniuk magukat.

1945 januárjában indították meg a szovjet csapatok offenzívájukat az Odera mentén. Alig egy hónappal később a nagyhatalmak részvételével összehívták a jaltai konferenciát, melyen Németország lefegyverzéséről döntöttek. Németország végleges meggyengülését látva Törökország és Finnország is hadat üzent a náci államnak. Márciusra a szövetséges csapatok márciusra elérték Alsó-Rajnát. Himmler, látva, hogy esélytelen a német megmenekülés, az Egyesült Államoknak és Angliának különbékét ajánlott, ám tárgyalási kísérlete kudarcot vallott. A szövetségesek május 2-án szabadították fel Berlint, aki a főhadiszállásán öngyilkosságot követett el. A náci Németország ezt követően május 8-án jelentette be feltétel nélküli kapitulációját, május 9-én pedig Prága felszabadításával ért véget a II. világháború. Igaz, nem sokkal később kezdődött az egykori szövetségesek között egy másik.