Állták a kihívásokat és megpróbáltatásokat

Csomós Lajos nyugállományú vezérőrnagy, a tagozat titkára köszöntötte a megjelent régi bajtársakat, illetve külön tisztelettel üdvözölte Bali József  HM szakállamtitkárt, Tömböl László vezérezredest, vezérkari főnököt, Benkő Tibor altábornagyot, az MH ÖHP parancsnokát és Pintér Józsefet, a keceli hadtörténeti múzeum tulajdonosát.

A megemlékezést a légvédelmi rakéta fegyvernem történetéről Varga László mérnök dandártábornok, az MH 12. Arrabbona Légvédelmi Rakéta Ezred parancsnoka tartotta. Elöljáróban elismerését fejezte ki azoknak a névtelen és ismert személyeknek, akik a rakéta fegyvernem történetével az elmúlt évek alatt szükségét érezték foglalkozni, és leírták a szervezettel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

A kezdetek 1949-re vezethetők vissza, amikor a Klapka légvédelmi tüzér hadrendbe július 17-én légvédelmi tüzérként avatott tisztek elfoglalták első beosztásaikat. A minőségi fejlődést az 1958-1962 közötti időszak hozta, amikor a repülőtechnika fejlődését követve a honi légvédelmi tüzércsapatokat, légvédelmi rakétatechnikával kezdték el felszerelni. Az átfegyverzés a kezelőszemélyzet Szovjetunióban, Harkovban, Kalinyinban és Kievben történő felkészítésével kezdődött. Az első légvédelmi rakétarendszer, a DVINA SA-2 1959. október 8-án érkezett meg Börgöndre. Ezt további fejlesztések követték és 1961 tavaszán került sor az első légvédelmi rakéta éleslövészetre a Szovjetunió állami lőterén. A rakéta osztályokat éleslövészetet után, június 1-től állították harckészültségi szolgálatba és szervezték a 11. honi légvédelmi rakétaezred alárendeltségébe.

1962-1975 közötti időszakban a stabilizálás és a további korszerűsítés volt a legfontosabb feladat, valamint az, hogy a csapatok a kétévenként végrehajtásra kerülő éleslövészeteken eredményesen szerepeljenek. A várható légi ellenség képességeinek a fejlődése megkövetelte a rakéta eszközök fejlesztését is. Ezt szolgálta a SZTRELA-1 SA-9 típusú légvédelmi rakétarendszerek hadrendbe állítása. A csapatok felkészítésében 1971-től jelennek meg a Zengő, majd a Gránit fedőnevű gyakorlatok, ez utóbbiak már Varsói Szerződés szinten tartott együttműködési gyakorlatok voltak és rendszeressé váltak a Sztrelba éleslövészetek is.

Az 1970-es évek közepén a fegyvernem fejlesztése minőségi szakaszba lépett és 15 éves tervet dolgoztak ki a fejlesztésekre, de ez a fejlesztés a politikai helyzet enyhülése miatt sokkal szerényebb mértékben valósult meg. A honi légvédelemnél elsőként a budapesti tűzrendszert szervezték újjá és 1977. október 1-én megalakult, a 11. honi légvédelmi rakéta dandár. A régi rakétarendszereket új fegyverekkel, a közepes hatótávolságú VOLHOV (SA-2), valamint a kis hatótávolságú NYEVA (SA-3) típusokkal váltották fel és a dandár tűzvezetését a VEKTOR rendszer segítette. Néhány évvel később kialakult a Dunaújváros, majd 1984-ben a Miskolc térségét oltalmazó tűzrendszer is. A fejlesztésekhez kötődően 1983-ban a dandár osztályainak először kellett a robotrepülőgépet imitáló BILKA fantázia nevű célanyagra lőni. A 1961-1990 között a fegyvernemhez tartozó rakéta osztályok az éleslövészeteit a Szovjetunióban található asaluki lőtérre szervezték. Az utolsó éleslövészet Asalukban 1990. május 12 és 19 között volt, amikor a katonáink az RM-217 típusú célanyagra lőttek, ami a „lopakodó" repülőgép paramétereit utánozta.

Az 1990-es éveket az egyre erősödő NATO orientáció határozta meg. Először megszűnt a miskolci, majd a sárbogárdi tűzrendszer, a budapesti rakétadandár pedig 1995. július 28-án lépett ki a készültségi szolgálati rendszerből. A légvédelmi csapatok életéből a sorozatos átszervezések ellenére sem hiányoztak a felkészülés csúcsát jelentő éleslövészetek, de ezeket már Lengyelországban, a Balti-tenger partján lévő Usztka településhez közeli lőtéren rendezték meg. A 12. vegyes légvédelmi rakéta ezred Győrben 1997. szeptember 1-ével jött létre, amelynek fő fegyverzete a KRUG és a KUB légvédelmi rakétarendszerekből állt. A légvédelmi rakéta csapatok újkori életében meghatározó jelentőségű volt a 2005. június 21-i éleslövészet, ahol az értékelés  már a NATO előírások szerint történt. Rakétásaink 2008-ban a szövetségi lőtéren Kréta szigetén álltak tisztességgel helyt és 2009-ben IGLA fegyverekkel lőttek a Cseh Köztársaságban.

Hangsúlyozta, hogy azok, akik ma itt vannak, alakítói voltak a fegyvernem 50 éves történetének, amiért köszönet jár mindenkinek, aki a fegyvernemnél szolgálatot teljesített. Az itt szolgáló tábornokok, tisztek, tiszthelyettesek és katonák mindig teljesítették a kötelességüket, békeidőben is harcfeladatot láttak el. Az elmúlt évtizedekben több nagy múltú fegyvernem szűnt meg, de a rakétások „megfogyva bár, de törve nem" élnek a hazában. Erre a múltra és a rakéta fegyvernem sajátosságaira gondolva elmondható, hogy ennek a fegyvernek van jövője az elkövetkező évtizedekben is.

A megemlékezést követően miniszteri, vezérkarfőnöki, összhaderőnemi és egyéb kitüntetések és elismerések átadására került sor.

A rendezvény második részében Csomós Lajos, az ünnepség levezető elnöke megemlékezett a fegyvernem nagy egyéniségéről, Sárközi Sándor nyugállományú ezredesről, akitől nemrég vettek végső búcsút. Sanyi bácsi 1934-ben vonult be katonának, alapító tagja volt az 1948-ban felálló légvédelmi tüzér ezrednek. A Szovjetunióban elsők között sajátította el az új rakétatechnika üzemeltetését és 1970. december 30-án ment nyugdíjba. Aktívan töltötte nyugdíjas éveit, verseket, prózákat írt és a mai napig 33 önálló kötete jelent meg. Az utolsót a „Célkeresztben" itt ezen az 50 éves évfordulón tervezték bemutatni. Sajnos a sors közbeszólt. Kérte az ünnepség résztvevőit egy perces némafelállással és fejhajtással adózzanak Sárközi Sándor emlékének. „Sanyi bácsi! Nyugodjál békében!"

Az ünnepség utolsó részében az MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred zenekara katonadalokkal szórakoztatta a megjelenteket.