„Anya, én ültem a lánctalpasban is”

Szöveg: Szűcs László | 2008. április 25. 23:07

Már megközelíteni is nehéz a szentesi Damjanich János laktanyát. A Tiszán átívelő közúti hídtól szinte csak araszol a kocsisor – pedig innen még csaknem másfél kilométer a kaszárnya. A főkapu előtt különösen nagy a torlódás, annyian szeretnének bejutni a laktanyába. Pedig még csak reggel kilenc óra van, s a kapuban álló, fekete ruhás biztonsági őrök csak néhány perccel ezelőtt kapták meg az utasítást: „a kaput nyisd ki!” Kezdődik a laktanyai nyílt nap, amelyen a honvedelem.hu is részt vesz.

Még a szervezők is meglepődnek, hiszen már a nyitásra „nem várt tömeg" érkezit. A főkapu előtt kialakított parkoló szinte percek alatt megtelik, a később érkezők már csak a főút mellett, a padkán találnak maguknak helyet – már, ha találnak…

Közben a laktanya alakulóterén felsorakoznak a katonák, felcsendül a himnusz, majd Benkő Tibor vezérőrnagy, az MH Összahaderőnemi Parancsnokság parancsnokhelyettese köszönti az állományt. Az alaki szabályzat szerint zajló ünnepséget több száz kíváncsi szempár figyeli. Ritkán látni ilyet.

A laktanyai nyílt nap és az állománygyűlés nem véletlen, mindkettőt a műszakiak napja alkalmából rendezik Szentesen. Április 25-e ugyanis – immár több mint egy évtizede – a műszaki katonák napja. A fegyvernemi ünnep az 1848–49-es forradalom és szabadságharchoz köthető – mondja ünnepi beszédében Benkő tábornok –, hiszen 1849-ben, ezen a napon, a komáromi várnál vívott csata során, a hajóácsok és a magyar hadsereg műszaki katonái egyetlen éjszaka alatt építettek meg egy átkelőt a Dunán. S ez a híd később nagyban hozzájárult a magyar csapatok sikeréhez.

Az ünnepi sorakozót záró díszmenet után szinte azonnal megkezdődik a programkavalkád. A városi Deák Ferenc Általános Iskola mazsorett csoportjának bemutatóját, a Bolero tánccsoport műsora követi. Mindez azonban csak bemelegítés az MH Támogató Dandár 32. díszzászlóaljának produkciójára. A több nemzetközi versenyen is eredményesen szerepelt díszelgő katonák szinte a fizika törvényeit is meghazudtolják látványos alaki bemutatójuk során. Pörögnek-repülnek a karabélyok csattannak a lépések, dörrennek a lövések – melyektől megijednek a közelben lévő látogatók…

Peregnek az események, az embernek nincsen ideje unatkozni. Néptánccsoport, akrobatikus táncegyüttes váltja egymást az alakulótér közepén felállított ideiglenes színpadon. Majd a szolnoki MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj katonáinak bemutatóján ámulhat a közönség. Repkednek a kettétört tetőléc-darabok, törnek a tetőcserepek – a műsort pedig óriási vastapssal jutalmazza a közönség. Hasonló sikere van az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj kutyás bemutatójának is. A különleges tűzszerész alegység robbanószerkezet felkutatására kiképzett négylábúinak a legjobban a kisiskolások örülnek. És ezen a napon belőlük több száz van a laktanyában, hiszen a szervezők minden helyi iskolást és óvodást meghívtak a nyílt napra, akárcsak a város, és a környékbeli települések lakóit, valamint más alakulatok műszaki alegységeinek katonáit is.

Természetesen akad itt bőven néznivaló annak is, aki nem szereti a táncosokat, a kutyákat, vagy éppen a katonai közelharc-bemutatókat. Az alakulótér körül ugyanis az összes, a Magyar Honvédségben rendszerben lévő műszaki technikai eszközt kiállítottak. És néhány más fegyvernem is bemutatja saját harcjárműveit, gépjárműveit. Így például vannak itt BTR típusú, páncélozott gyalogsági szállítójárművek, és egy Mi–24-es harci helikopter is, amely Szolnokról repült át Szentesre.

– Anya, én ültem a lánctalpasban is! – lelkendezik a PTSZ kétéltű mellett egy kisfiú, majd azt is elmeséli, hogy az egyik katona bácsi segített neki beszállni a hatalmas „hídszállító" teherautó kormánykereke mögé. A legnagyobb sikere azonban kétségkívül az ormótlan BAT-2, tolólapátos földmunkagépnek van. Kezelője ma már sokadszor meséli: milyen szörnyű érzés volt a 2001-es tiszai árvízben tönkrement vályogházakat ezzel a géppel lebontani.

A Kelet-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság szegedi toborzóirodájának sátra előtt egy gombostűt sem lehet leejteni, annyian szeretnék a kezükbe fogni a hatalmas géppuskát, vagy éppen a gépkarabélyt. Közben pedig csattognak a fényképezőgépek, illetve a mobiltelefonok kameráival is igyekeznek megörökíteni egymást „Rambo-felszerelésben" a srácok.

Hasonló a helyzet kicsit távolabb, a „katonai táborban". Itt a lakóhelynek berendezett sátrakat ugyanúgy megtekinthetik az érdeklődők, mint a Bercsényi László különleges műveleti zászlóalj katonáinak kiállított felszereléseit, vagyis fegyvereit, éjjellátó készülékeit és ejtőernyőit. Ugyancsak a Bercsényisek sátra előtt várakoznak azok, akik a paintball fegyvereket szeretnék kipróbálni. Az egyik, tízéves-forma kislány panaszkodik is barátnőjének, hogy legalább fél órája vár már arra, hogy lövöldözhessen, ám a fiúk folyton megelőzik őt a sorban.

– Gyere, menjünk inkább mászni, a srácok pedig pukkadjanak meg – kel ki magából a másik, s a két cserfes leányzó elindul az alakulótér mögötti focipálya közepén kialakított mászófal felé. A zöld gyep egyébként sokakat hívogat, többen fekszenek, napfürdőznek a verőfényben, mások csak pihenni ülnek le egy kicsit két program között.

A szervezők közben figyelmeztetik a „Vörös Bika" műszaki erőpróbákra jelentkezett csapatokat, hogy hamarosan kezdődik a verseny. Katonák, rendőrök és tűzoltók – összesen tizenöt csapat – mérik össze tudásukat a laktanyában kialakított versenypályákon. Mégpedig hídépítésében, tűzoltásban, fegyverhasználatban és sebesültmentésben. És hogy a gyerekek se érezzék kirekesztettnek magukat a helyi Honvéd Rákóczi Sportegyesület játékos, katonai akadálypálya jellegű vetélkedőket szervez számukra. A több száz méter hosszú pályát a lányok is szép számmal teljesítik, komoly verseny alakul ki a két nem tagjai között. És persze komoly vita is, hogy kiből lesz majd jobb katona néhány év múlva…

– Nehezebb hozzánk bejutni, mint a Titanic kiállításra – mosolyog a laktanya búvár kiképző bázisának ajtajában egy tiszthelyettes. Valóban, a sor csaknem száz méter hosszú. Mindenki arra kíváncsi, hogy mit is csinálnak a katonabúvárok. S mivel az épület elég kicsit egyszerre csak húsz-harminc látogató nézheti meg, hogyan emelik ki a békaemberek a víz mélyén megtalált, veszélyes világháborús robbanószerkezeteket. De persze mindenkire sor kerül, senki nem mehet haza úgy, hogy ne látta volna a búvárokat munka közben.

Időközben megérkezik a laktanyába Havril András vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke, akit katonai tiszteletadással fogadnak. A négycsillagos tábornokot Nyers József mérnök ezredes, a szentesi zászlóalj parancsnoka kalauzolja körbe a laktanyában. Persze nem is olyan egyszerű egyik helyről a másikra eljutni, hiszen több lelkes fiatal is szeretne kezet fogni a „főkatonával".

A vezérkari főnök programja a városban, a helyőrségi klubban folytatódik, ahol megnyitja a Magyar Honvédség 160 éve című vándorkiállítást. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei által összeállított tárlaton megelevenedik az elmúlt másfélszáz esztendő katonatörténelme.

– Civilek és katonák számára egyaránt izgalmas ez a kiállítás, hiszen a tablókon jól látszik, hogy milyen utat tett meg a Magyar Honvédség százhatvan év alatt – mondja megnyitójában a vezérkari főnök, majd arról beszél, hogy nagyon sok áldozattal járt ez a százhatvan év, ám minden időszaknak megvolt a maga szépsége és megvoltak a maga hősei. A kiállítás egyébként hamarosan más helyőrségekben is látható lesz.

Sárga mentőmellényt ölt a műszaki zászlóalj Tisza parton található vízi gyakorlóterén Havril András vezérezredes is, hiszen ez itt kötelező biztonsági előírás. Főleg most, hogy a Szőke Folyó árad, szinte mindenhol a part tetejét nyaldossa. De szerencsére, az előrejelzések szerint, komolya áradástól nem kell tartani, s néhány napon belül már apadni kezd a víz. Miközben a tábornok és kísérete egy PTSZ kétéltű járműre száll, a partról sokak nézik a folyóba csobbanó lánctalpast . Hiszen a szentesi nyílt nap Tisza-parti programjai legalább annyira népszerűek mint a laktanyai események. Itt, a vízi gyakorlótéren minden bátor jelentkező kipróbálhatja milyen érzés pontonon utazni, vagy éppen a PTSZ teherterében „csónakázni" a Tiszán.

Visszatérve a kaszárnyába már messziről érezni a konyha felől érkező kellemes illatokat. Odabenn már nagy a munka, hiszen háromszázötven ember vacsoráját kell elkészítenie az alakulat szakácsainak. Havril András vezérezredes ugyanis a műszakiak napja alkalmából minden szentesi műszaki katonát meghívott vacsorára. Szerencsére a szakácsok komoly erősítést kapnak, a televízióból jól ismert séf, Kovács Lázár segít nekik a munkában. A menü egyébként három fogásból áll. A sárgarépa hablevest csibemájjal töltött, baconbe tekert, párolt rizzsel és vegyes zöldségkörettel tálalt sertésszelet, valamint gesztenyés-meggyes palacsinta követi. Vacsora közben pedig egy egykori szépségkirálynő, Kapócs Zsóka énekel, akit a veszprémi Légierő Zenekar kísér.

További képek:

Fotó: Galovtsik Gábor