Arjun vagy T-90?

India azért is érdekelt az Arjun győzelmében, mivel a harckocsit 34 év alatt, nagy erőfeszítések árán fejlesztették ki – ennyi idő telt el 1972 óta, a koncepció kidolgozásától a 2006-os sorozatgyártás beindításáig.

Indiának a program során a német Krauss Maffei cég nyújtott támogatást, amely többek között a Leopard 2 harckocsi fejlesztéséről ismert. Németország részvétele a projektben korlátozott volt; a külső megjelenéshez, valamint a motor fejlesztéséhez nyújtott segítséget.

Időközben India szomszédja Pakisztán sokkal rövidebb idő alatt fejlesztette ki saját harckocsiját, az Al-Khalid-ot. A pakisztáni harckocsi munkálatai 1990-ben kezdődtek, és 2001-ben megkezdődött a típus sorozatgyártása és rendszerbeállítása a pakisztáni hadseregben. Pakisztán azonban nem segítség nélkül hajtotta végre a fejlesztést, az főleg az ex-szovjet és kínai technikai alapokon jött létre. Éppen ez az, amiért India annyira ragaszkodik saját Arjun-jához, amit az ország szakértői fejlesztettek ki.

Hosszú az út, és még nem látni a végét

India még az elmúlt év június-júliusában végre akarta hajtani az Arjun és a T-90 összehasonlító tesztjét, azonban a nemzeti fejlesztésű harckocsi körül kialakult nehézségek miatt ezt előbb a múlt év augusztusára halasztották, majd később egy meg nem határozott időpontra. Konkrét időpontot csak ez év elején jelöltek meg, amikor az indiai védelmi minisztérium arra az elhatározásra jutott, hogy vagy teljesen eláll az Arjun programtól, vagy megerősítik a harckocsi alkalmasságát és folytatják a vásárlások finanszírozását.

Az Arjun alkalmassága, alkalmazhatósága sokáig kétséges volt. Az Arjun még az 1990-es években rendszerbe kellett volna hogy álljon, azonban a harckocsi tesztjei során olyan komoly hiányosságok merültek fel , hogy a sorozatgyártás megkezdését elnapolták. 2007-ben az indiai hadsereg 16 darabot kapott a típusból, azonban a harckocsik rövid idő elteltével újra az üzemben voltak a sok technikai meghibásodás miatt. Az egyik leggyakoribb hiba a harckocsi túlhevülése volt nappal, sivatagi körülmények közötti alkalmazás során, amelynek következtében a fedélzeti rendszerek, valamint a motor sorozatosan meghibásodott. Az Arjun fejlesztésére szánt összeget soha nem határozták meg pontosan (sőt nagyvonalakban sem). 1974-ben a harckocsi fejlesztésére 155 millió rúpiát biztosítottak, ám 1995-ig a projekten dolgozó Védelmi Kutatási és Fejlesztési Szervezet (DRDO) hárommillió rúpiát költött (napi árfolyamon mintegy 65 millió dollár). Sőt, igazából a vég még nem is látható.

1988-ban került sor a harckocsi újabb menetpróbáira, amely során feltárták az áttétel, a motor és a futómű hiányosságait.

A következő tesztekre nyolc évvel később, 1996-ban került sor, amelynek ismeretében az indiai katonai vezetés kijelentette, hogy a harckocsi nem felel meg az előzetesen megfogalmazott követelményeknek. Panaszkodtak a harckocsi alacsony tűzpontosságára, a gyenge páncélzatra valamint a rendszerek megbízhatatlanságára 42 Celsius foknál magasabb hőmérséklet esetén.

Az azért érdekes, hogy a 2005-2008 között zajlott tesztek során más hibák mellett, a már korábban említett hiányosságok is újra felszínre kerültek. Egyes információk szerint a harckocsi alkalmazása éjszaka szinte lehetetlennek minősült, mivel a harckocsiszekrény akár 55 Celsius fokra is felmelegedett, aminek következtében zavarok keletkeztek a fedélzeti hőérzékelős berendezések működésében.

A tesztek során alkotott vélemények tele voltak ellentmondásokkal. Egyes katonák, akik részt vettek a harckocsi kísérletekben azt állították, hogy az alkalmatlan a harci alkalmazásra, míg mások ennek az ellenkezőjét; az Arjun hadrafogható, és megfelel az indiai hadsereg által támasztott követelményeknek. A DRDO a szabotázs lehetőségét sem zárta ki, és a felelősök felkutatását és megbüntetését követelte. Az események eredményeképpen a hadsereg újra fogadott korábban már javításon átesett Arjun harckocsikat.

Az indiai védelmi minisztérium korábban azt tervezte, hogy a hadseregben rendszerben álló T-55 és T-72 típusokat teljes egészében Arjunokkal fogja leváltani.

2000-ben még kétezer Arjun megvásárlásáról szóltak a hírek, azonban ma az indiai katonai vezetés mindössze 124 darab megvásárlását tervezi, amelyből 45 harckocsit már át is vett a hadsereg.

A sorozatos és rendszeressé váló késlekedés „kényszerítette" arra az indiaiakat, hogy megkezdjék a kiöregedett T-72 típus cseréjét. Az első 310 darab T-90 típusú harckocsit 2001-ben rendelte meg India Oroszországtól. A megrendelt mennyiség nagyobb részét (186 darab) az indiai Madras közelében található gépgyárban szerelték össze. 2006-ban Indiai további 330 darab harckocsit rendelt Oroszországtól, majd 2007-ben további ezer darabra adtak le megrendelést. A megállapodás értelmében a harckocsikat Indiában gyártják licencszerződés alapján.

A teszt másik résztvevője

Az Arjun és a T-90 részvételével zajló gyakorlatra az indiai katonai vezetés úgy tekint, mint az utolsó bizonyítási lehetőségre a nemzeti harckocsi számára. Az sem kizárt, hogy amennyiben az Arjun alulmarad orosz „ellenfelével" szemben, az indiai hadsereg még a már megrendelt 124 harckocsi beszerzésétől is eláll. A DRDO számára ez azt jelentheti, hogy megszakad az Arjun modernizált változata fejlesztésének finanszírozása. Amennyiben így alakulnak a dolgok akkor a T-72 típus – amelynek Indiában 80 %-a nem rendelkezik éjjellátó berendezéssel – és a T-90 típus még hosszú évtizedekig az ország alapvető harckocsi típusa lesz.

A márciusi teszten (hacsak nem halasztják el ismételten) várhatóan 14 Arjun és 14 T-90 típusú harckocsi fog résztvenni. A gyakorlat a tervek szerint egyhónapos időtartamú lesz, amelyre Bikaner, Suratgarh és Pohran lőterein kerül sor, sivatagi körülmények között.

A T-90 és az Arjun a gyakorlat során megmutatja saját képességeit. Az összehasonlítás alapjai a terepen történő mozgás, mozgásban és álló helyzetben történő tűzkiváltás különböző távolságokból nappal és éjjel, a folyamatos helyzetváltoztatás és természetesen a megbízhatóság.

Az indiai katonai vezetés egy lehetőségnek nevezi a gyakorlat során a T-90 és az Arjun összehasonlítását, hogy pontosan megállapíthassák a harckocsi erős és gyenge oldalait, majd ezek ismeretében döntést hozhassanak arra vonatkozóan hol és milyen körülmények között tudják alkalmazni az Arjunt. A DRDO cserébe ragaszkodik ahhoz, hogy amennyiben az Arjun „megelőzi" a T-90 harckocsit, akkor az indiai védelmi minisztérium növelje megrendelését.

Korábban a DRDO több alkalommal kijelentette, hogy az Arjun fejlesztése és gyártása csak akkor lesz megerősítve, ha a hadsereg legalább 500 darabot rendel a típusból.

A DRDO vezetése szerint abba az esetben is a nemzeti harckocsi mellett kellene letenni a voksot, és az Arjunnal kellene leváltani azt a 2400 darab kiöregedett T-72 harckocsit, amely még a hadsereg állományában található, ha az összehasonlító teszt nem is az indiai, nemzeti harckocsi sikerét hozza.

Az Arjun sorozatgyártásához minden feltétel adott. Chennai városa mellett felépült az új gyár és kész a harckocsik gyártására. Agyár létrejöttére a DRDO 500 millió rúpiát (mintegy 11 millió dollár) költött. A gyár évente 20 Arjun gyártására lenne képes.

Mindazonáltal, amennyire a DRDO biztos a saját fejlesztésében, addig az indiai katonák – nem igazán. Néhány magas beosztású indiai katonai vezető az Arjunt csak egy kerekekre szerelt konzervdoboznak nevezi. A második csoport – ők az óvatosabbak – szerint a harckocsi alapjaiban nem rossz, amely igaz, hogy új, azonban elavult technológián alapul. A harmadik csoport meg van győződve arról, hogy az Arjun fölénye egyértelmű a hasonló, modern harckocsikkal szemben, amelyek a világ számos hadseregében rendszerben állnak.

Az, hogy kinek van igaza és kinek nincs, pár hónapon belül kiderül. Jelenleg csak egy dolog világos – egy esetleges Arjun kudarc hatalmas csapás lesz a DRDO-ra, amely harminc éven keresztül kitartóan dolgozott a harckocsi fejlesztésén.