Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az együttműködésé a jövő

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: Pintér Ákos |  2024. április 28. 16:54

A haderő és az ipar együttműködésén mindkét fél nyerhet – hangsúlyozta Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese a Budapest Security Dialogue konferencia zárónapján április 27-én, szombaton.

Kajári Ferenc altábornagy a „Development of Modern Strong Defence Forces in Cooperation with Defence Industry” címmel tartott panelbeszélgetésen a modern és ütőképes haderő, valamint a védelmi ipar együttműködése kapcsán felidézte a 2016-ban elindított Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot, amely a Magyar Honvédség átfogó fejlesztését irányozta elő. Egyebek mellett szót ejtett a programban meghatározott stratégiai célokról, a katonaszakmai szempontokról, valamint azokról a tervezési és beszerzési folyamatokról, amelynek eredményeképp a magyar haderő világszínvonalú haditechnikai eszközökkel gazdagodott. Kijelentette: egy ütőképes haderőt mindig a legmodernebb technikával kell felszerelni, ez pedig csak folyamatos kutatással és fejlesztéssel érhető el.

Kajári Ferenc altábornagy szerint a beszerzési igények kielégítésére két megközelítési mód létezik: az egyik, amikor a piacon lévő eszközöket felvásárolja a haderő, a másik pedig az, amikor a beszerzést gondos tervezési folyamat előzi meg. Emlékeztetett: az elsőre jó példa, amikor a ’90-es évek közepén a Magyar Honvédség számos olyan harceszközt vásárolt, amely idővel karbantartás és alkatrészek hiánya miatt elavult. „A másik megközelítési mód, – amelyet a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program tűzött ki célul – az ütőképes és korszerűen felszerelt haderő kialakításán túl a magyar védelmi ipar fejlesztése” – húzta alá.

20230427_BSD-Kajári_PAKO_-25

A Honvéd Vezérkar főnökének helyettese ezt követően felsorolta azokat a körülményeket, amelyek optimálissá teszik a haderő és az ipar együttműködését. Ilyen követelmény például a haderő által megrendelt termékek szerződés szerinti legyártása és leszállítása, a megrendelés rugalmas utókövetése, – hiszen, ha a vásárolt eszköz módosításra vagy fejlesztésre szorul akkor ezeknek az elvárásoknak időben kell eleget tenni – valamint egy átfogó üzemeltetési, fenntartási terv kidolgozása annak érdekében, hogy az eszközök minél kevesebb időt töltsenek szervízben és mindenféle logisztikai probléma okán ne essenek ki túl sok időre a szolgálatból. Kajári Ferenc altábornagy végezetül aláhúzta: mindkét fél – a haderő és az ipar – számára elengedhetetlen az együttműködés, a jövő pedig afelé mutat, hogy megtalálják a módját annak, hogy közös erőfeszítéssel elérjék a kívánt eredményt.

20230427_BSD-Kajári_PAKO_-36
Kapcsolódó cikkek
20240426bsd1

A béke a legfontosabb!

2024. április 26. 14:27

bsdindex2

Folytatódik a haderőfejlesztés

2024. április 27. 18:27