Az első lépések
Szöveg: Révészné dr. Markovics Zita hadnagy | 2011. július 25. 13:10Pályakezdő tiszthelyettesek érkeztek a napokban az MH 5. Bocskai István Lövészdandárhoz, hogy az iskolapadban megtanultakat kiegészítsék a lövészek mindennapjaiban felhasználható gyakorlati tapasztalatokkal.
Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka, dr. Böröndi Gábor dandártábornok a program első napján Debrecenben köszöntötte a tiszthelyetteseket, akik ezt követően megismerhették az alakulat felépítését, majd következett a személyügyi, a pénzügyi, a munka-, környezet- és balesetvédelmi, a jogi, a logisztikai, a humánszolgálati, valamint a vezénylő zászlósi tájékoztatás.
A második napon a kiképzési feladatok áttekintése volt soron, majd a Kossuth laktanya bejárása. Az új őrmesterek a parancsnoki irodától a csapatmúzeumig szinte mindenhol körülnézhettek, a délután folyamán pedig a dandár hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázisára látogattak, ahol megtekintették a lőteret és a telephelyeket.
A következő napon a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanya volt a cél, ahol lehetőség nyílt megismerni az alakulat másik helyőrségét is.
Az öt őrmester közül négyen egyébként a dandár Csongrád-megyei helyőrségében kaptak beosztást, míg egyikük, Mák Norbert (képünkön) a 39. lövészzászlóalj egyik századában lesz rajparancsnok-helyettes.
A pályakezdő tiszthelyettesek mellé ez év végéig két-két mentort osztottak be: az ő feladatuk lesz, hogy egymást váltva minden olyan tapasztalatot átadjanak, amelyre a mindennapi szolgálat teljesítéséhez szükség lesz. Tóth Tamás törzsőrmester idestova nyolc esztendeje szolgál hivatásos katonaként, ideje nagyobbik részét a debreceni alakulatnál töltötte, így minden olyan ismerettel rendelkezik, amire egy pályakezdőnek szüksége lehet.
„Az első időszakban a legfontosabb, hogy valamennyi olyan dologról – szállás, utazás, étkezés, okmányok – gondoskodjunk, ami a hétköznapokban alapvetőnek számít. Hasonlóan fontos, hogy az új tiszthelyettes mielőbb megismerje a század felépítését, az embereket és a napi élet menetét. Később pedig következhet a lövész-szakmai tudás elsajátítása, finomítása, az elméleti és főleg a gyakorlati képzés. Minél előbb bedobjuk majd a „mélyvízbe", megnézzük, hogyan boldogul a rá bízott – eleinte egyszerű, aztán egyre összetettebb – feladattal, aztán együtt kijavítjuk az esetleges hibákat. Korábban is bíztak rám fiatal kollégát, ezek ismeretében azt mondhatom, a beilleszkedés során a legfontosabb az igyekezet: legyen fogékony és nyitott, s figyeljen a tapasztaltabb bajtársakra" – mondta a mentor.
Fotó: A szerző felvételei