Az emberek többé nem feledik a Nagy Háború emlékét

Laikusan azt gondolhatnánk, hogy a századik évfordulós megemlékezések 1914 okán 2014-ben kezdődtek. Feltételezem azonban, hogy a tervező fázis sokkal korábbra nyúlik vissza.

Egészen pontosan 2012 nyarán kezdtünk el gondolkodni azon, hogy miként emlékezhetnénk meg a centenáriumi évfordulón a világháborúról. Mi egy komplex intézmény vagyunk közgyűjteményekkel: levéltárral, könyvtárral, múzeummal, nyilván mindenki más-más formában tudna megemlékezni, de egy intézmény vagyunk, ezért egy közös akciót szerettünk volna, amely nem csak egy rendezvény, nem csak egy éves programsorozat. Felépítettünk egy ívet 2014-2018 között, amit később módosítottunk és kiterjesztettük az 1920-as trianoni békediktátumra is.

Mik voltak az elképzelések, s végül mik valósultak meg az elmúlt 5 évben?

Számos ötlet született, végül a szakmai viták alapján eldöntöttem, hogy mit valósítsunk meg. Az egyik legnagyobb munkát a veszteségi adatbázis létrehozása jelentette. Már 2012-ben elkezdtük annak reményében, hogy 2018-ig bezárólag véglegesíteni tudjuk. Az előzetes várakozásoknak megfelelően valóban nagyon nagy feladatot jelentett, de sikerült. És elmondhatom, hogy óriási sikere van: néhány héttel ezelőtt elértük a kétmillió kattintásszámot. Ez hatalmas dolog annak fényében, hogy a nulláról indultunk mára pedig már 1 millió 580 ezer katona adatsora érhető el.

Újra gondoltuk a régebbi első világháborús kiállításunkat is. Új hangsúlyozással, új technológiák - QR-kód beolvasásával elérhető bővebb információk a kiállított tárgyakról, érintőképernyős információspult - igénybevételével átterveztük az egész tárlatot, majd 2016-ban meg is nyitottuk. Az áldozatos munka sikerének egyik fokmérője lehet, hogy a 2014-2018 között minden évben megszervezett első világháborús konferenciánk egyik vendége, Manfred Rachensteiner professzor, a bécsi Hadtörténeti Múzeum korábbi igazgatója a kiállítást látva azt mondta, hogy jobb, mint a bécsi! Erre a kijelentésre nagyon büszkék voltunk. Ennek a kiállításnak egyébként született egy kísérő könyve is A Nagy Háború öröksége címmel.

Meg kell említeni az idén 150 éves Lajta (SMS Leitha) monitor múzeumhajó 2018-as projektjét is, amely épp abban a szerencsés együttállásban indulhatott el, hogy épp akkor volt 170 éves a Magyar Honvédség és még tartott az első világháborús megemlékezés-sorozat is. A projekt keretében végig tudtuk vinni az első világháborút is megjárt Lajtát a Dunán Gönyütől Mohácsig egy vontatóhajó segítségével, utóbbi fedélzetén pedig még vándorkiállítást is berendeztünk. Óriási siker volt, csaknem 35 ezren léptek a Lajta fedélzetére. Bár hatalmas szervezőmunka volt, a számok jól jelzik, hogy megérte. Éppen ezért nem mondtunk le arról a tervünkről sem, hogy legközelebb Bécsben kezdje meg útját a hajó, ami, ha nincs a vírushelyzet, már meg is valósulhatott volna, ugyanis a bécsi kollégák nagy örömmel vették az ötletet.

Voltak célzott kiadványaink is, a Zrínyi Kiadóval közösen megjelentettük a négykötetes Magyarország hadtörténete című sorozatot is, amelynek az első világháborút és előzményeit bemutató fejezeteit ebben az időszakban adtuk ki. Ezek mellett a Múzeumok Éjszakája programokat minden évben igyekeztünk az éppen akkor, 100 éve aktuális eseményekhez tematizálni.

Az ismeretterjesztő célzatú tevékenységen túl, a Nagy Háború emlékezete kapcsán mi volt a legnagyobb feladat az elmúlt években?

Az egyik legfontosabb projektünk a HM HIM Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóság munkájához kötődik. Nagyon sok hadisírt sikerült rendbehoznunk. Magyarország Kormánya a Honvédelmi Minisztériumnak 2 milliárd forintot biztosított a hazai első világháborús katonatemetők rendbetételére. Ekkora projektben még sosem volt részünk. A kezdetek kezdetén felismertük, hogy ezek a temetők nincsenek felmérve, nincs központi adatbázis a mennyiségükről, hollétükről, állapotukról. Ezt mind mi térképeztük fel folyamatában.

A honvédelmi tárca szintjén megalakítottunk egy pályázati igazgatóságot, ugyanis az említett anyagi forrást csak és kizárólag önkormányzatok vagy egyházak, vallási szervezetek, vagyis a temetők fenntartói vehették igénybe, pályázat útján. A beérkező jelentkezéseket először szakmailag bíráltuk el, ami magyarán azt jelentette, hogy a mi hadisírokkal foglalkozó munkatársaink felmérték és dokumentálták a szóban forgó temetőket. Közel 500 települést kerestek fel, amiről tudtunk, vagy sejtettük, hogy van első világháborús temetője. Volt, hogy egyszerre 3-4 csoport járta az országot. Az ő felméréseik alapján összevetettük a pályázatokat a saját tapasztalatainkkal, figyelve az egyezéseket és különbségeket. Azt is megnéztük, hogy ugyanezen tevékenységre, vagyis a katonatemetők gondozására kaptak-e már az igénylők korábban támogatást, vagy közpénzből történt-e a pályázatot megelőző 3 évben bármilyen tevékenység a temetővel kapcsolatban.

Egy műemlékvédelmi mérnök segítségével meghatároztuk azt is, hogy a kapott pályázati összegből milyen felújításokat kell végrehajtani a sírkertben. Ezek után következett a jogi- és gazdasági szempontok szerinti ellenőrzés. Lévén, hogy katonai szervezet vagyunk, rendkívül alaposan jártunk el a pályázókkal szemben. A különböző rostákon keresztül jutott pályázatok sorsáról végül az akkori közigazgatási és a parlamenti államtitkárok döntöttek.

Ez a három és féléves projekt óriási munka volt, kollégáim rengeteget dolgoztak, főleg a terepfelmérések során. Nem is tudtuk előtte, hogy Magyarországon ennyi első világháborús - nem csak magyar – temető, vagy épp temetőn belül parcella van, némelyikük teljesen elfeledve. A programnak köszönhetően ez megváltozott, a szóban forgó sírkertek teljesen megújultak és amíg a pályázatban vállalt 3 éves fenntartási idő tart, addig kollégáim rendszeresen ellenőrzik is, hogy időről időre megtörténik-e minden karbantartó munka, ami a makulátlan állapothoz szükséges. Szerencsére az a tapasztalat, hogy az egyházak és önkormányzatok túlnyomó többsége lelkiismeretesen végzi a vállalt kötelességet. Szerencsére azt látjuk, hogy az elmúlt 5 év során az első világháború katonahősei bekerültek a társadalmi köztudatba.

A pályázatnak köszönhetően mintegy 25 ezer hadisír újult meg, amelyek nem csak magyar katonák nyughelyei, hanem minden olyan nemzet fiáé is, akit Magyarországon temettek el a háború alatt. Vannak köztük oroszok, olaszok, szerbek, bosnyákok és románok is.

Az immár felkereshető sírkertek mellett a digitális térben is több újítást mutattak be. Melyek voltak ezek?

Létrehoztunk több első világháborús honlapot: a katonahoseink.militaria.hu-n a veszteségnyilvántartás érhető el, a magyarezredek.hu oldalon pedig megtalálhatók azon kötetek szkennelt változatai – 60 ezer digitalizált lapoldal -, amelyek a hadtörténeti és más könyvtárakban elérhetőek voltak. Ezek egészen pontosan azok az ezred emlékkönyvek, amelyeket a 20-30-as években írtak meg, az egykori ezredkatonák megkérdezésével, részletesen bemutatva az alakulat háborús tevékenységét, nevekkel, helyszínekkel, dátumokkal. Mindez megtalálható, ráadásul úgy, hogy akár nevekre és kulcsszavakra is lehet bennük keresni. És itt ér össze a két említett honlap. Azt gondoltuk, hogy ha valaki megtalálja a veszteségnyilvántartóban a saját nagyapját vagy dédnagypapáját, akkor ott megtalálja azt is, hogy hol szolgált. Ez alapján a magyarezredek.hu-n pedig ki tudja keresni az ezredének a történetét, ahol akár még említést is találhat a szerettéről.

Kollégáimnak hála mindez jelenleg is fejlődik tovább, ugyanis folyamatosan dolgozzák és töltik fel azokat a korabeli és műtárgyfotókat, amelyek az adott ezredekhez köthetők. Emellett, amikor felmérték a már említett közel 25 ezer katonasír pontos helyét, rögzítették mindegyik pontos GPS-koordinátáját, amely adatbázis rövidesen elérhető lesz a katonahoseink.militaria.hu-n. Magyarán, ha valakinek a katonafelmenője itthon lett eltemetve, rákereshet, megnézheti fotón is, hogy milyen volt, milyen lett a sír és még fel is keresheti azt személyesen is a helyadatoknak köszönhetően.

Egy ilyen komplex és sikeres munka után nem félő, hogy ezt a szintet fogják ezután alapnak tekinteni és elvárni önöktől?

Annál is inkább, mert van egy Katonahősök Emlékezete elnevezésű programunk, amelynek mindössze alfejezete az első világháborús adatbázis. A második világháborús és az 1956-os forradalom és szabadságharcot illető fejezetek most készülnek. Ezek mellett lesz egy – szerencsére – rövid fejezet a békeidőben hősi halált halt katonákról a Magyar Néphadsereg korszakából és a mai Magyar Honvédség missziós hősi halottjairól is. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról is készül egy ilyen lista. A felsorolt korszakok feldolgozásával – ha minden jól megy – az idei év végére elkészülünk, s így 170 évre visszamenőleg minden olyan katonahős, akiről tudomásunk van, szerepelni fog ebben az adatbázisban. Azt gondolom, hogy ez egy hatalmas információs kárpótlás azok számára, akik eddig nem tudták, nem találták felmenőiket.

Az említett weboldalak mellett említést érdemel a katonakagulagon.hu honlap is, amely több, mint 66 ezer a második világháború alatt és után hadifogolytáborokban elhunyt magyar katona névjegyzékét őrzi. Ez korántsem teljes lista, sosem lesz az, mert a foglyokat a szovjetek már csak a fogolytáborba beérkezve regisztrálták. Azok a katonák, akiket például a magyarországi harcok során fogtak el és hunytak el a Szovjetunióba vezető szállítás alatt, sosem kerültek be semmilyen adatbázisba. Feltételezéseink szerint akár 10 ezres nagyságrendekről beszélhetünk esetükben.

De mindezeken túl a múzeum is folyamatos fejlődésben van. Általánosan elmondható, hogy kiállításaink jellege is sokat változott. A korábban említett érintőképernyős kijelzőkön túl a kiállítói termekben olyan tárlatvezetőink várják az érdeklődőket, akik gond nélkül tartanak bármikor akár egy órás előadást, magyarul, angolul, németül, amire épp szükség van. Igyekszünk az online kommunikációban és a digitális oktatásban is teljes mellszélességgel jelen lenni, segítve a pedagógusokat például különböző korszakokra lebontott digitális oktatócsomagokkal. Úgy állítottuk össze ezeket, hogy meghallgattuk a tanárokat, hogy mire lenne szükségük, mit tudnának használni. A visszajelzéseknek megfelelően két-három oldalas összefoglalókat készítettünk a különböző témakörökben, amiket műtárgyfotókkal, ábrákkal, képekkel színesítettünk. Nagyon sikeres, nagyon sokan keresik és használják ezeket az anyagokat.

Tudni kell viszont az arányokat. A diákok számára hatalmas élmény, amikor eljönnek, meghallgatják a tárlatvezetőink előadását, majd műtárgyvédelmi kesztyűt viselve kézbe vehetik azt a szablyát, egyúttal érzik a súlyát, amivel a huszárok könnyedén suhintottak. Szó szerint kézzel foghatóvá válik a történelem számukra. Ezt az élményt viszont nem tudja felváltani a digitalizáció, tehát a múzeumokban továbbra is a kiállított tárgyaké a főszerep, amelyeket a modern eszközök és lehetőségek kiegészítenek.

Az elmúlt években láthatóan megnövekedett társadalmi érdeklődést fent lehet tartani ugyanezen a szinten továbbra is, hogy ne vesszenek újra a feledés homályába az első világháború emlékei?

Ugyanazon a szinten, mint az elmúlt öt évben szerintem nem. Több intézménycsoport is foglalkozott egyszerre a világháborúval, könyvek százai jelentek meg, minden erről szólt. De ennek végeztével megszűnnek a friss impulzusok. Viszont akit mindez megérintett vagy valamilyen családi kötődés okán érintett, akkor az érdeklődés fennmaradhat, még inkább, ha időnként erre ráerősítünk, például új kutatási eredményekkel, mint amilyen a második világháborús korszaknak Esztike gyűrűje volt nem régen.

Az viszont mindenképpen elmondható, hogy a magyarországi közgyűjtemények megépítették azt az alapot, ami eddig nem létezett. Hiszen az első világháború emlékezetét 1945-től 1989-ig bezárólag kirúgták alólunk, mint egy rossz sámlit. Nem lehetett kutatási téma, vagy csak olyan irányból megközelítve, ami az akkori rendszer szemléletében ildomos volt. A valóságot szerintem ma lehet látni. Azt gondolom, illetve remélem, hogy az emberek többé nem feledik a nagy háború emlékét.

A háborút lezáró trianoni békeszerződés emlékét lehet ugyanúgy kezelni, mint az azt megelőző évekét? Hogyan lehetett megközelíteni?

Az első világháborút lezáró eseménysorozat még ma is sok vitára ad okot. Teljesen természetesen, hiszen maga a háború története viszonylag egyértelmű. A haderő szinte hetek alatt végbemenő leépítése, a harcokban edződött katonák rugdosása, esetenkénti megalázása az egymást követő politikai rendszerek viszont már teljesen más. Két év alatt tulajdonképpen háromszor-négyszer is lenullázták és építették újra a haderőt egész máshogy. Kész csoda, hogy egyáltalán a húszas években beszélhetünk szervezett haderőről.

A kérdésre válaszolva: tárgyilagosan és érzelemmentesen kell és kellett hozzányúlni. Utóbbi nyilvánvalóan nehézkes, vagy egészen lehetetlen. Mindenkinek van véleménye erről a korszakról. Mindemellett érdemes megnézni a térképet, hogy a Magyarország területének felosztását is előidéző békediktátum után létrejött szomszédos utódállamok sorsa kit igazol. Csehszlovákia, Jugoszlávia, Szovjetunió. Egyik sem létezik ma már. Az a politikai döntéssorozat, ami a békeszerződés alapját képezte, megbukott. Egymás után estek szét, a nemzeti önállóság hiánya miatt. Ezért is szenzitív kérdés Trianon történelme. Annak ellenére, hogy ma már mindenki belátja, mennyire eltúlzott és a valóságtól elrugaszkodott ítélet volt.

Mindez azonban politikai döntések sorozata. Nekünk a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban a haderőt kellett kutatnunk, vizsgálnunk. Gyakorlatilag 1918-tól kezdve fél évente verték szét az időről időre újra szerveződő hadsereget. Aztán következett a rejtés időszaka, ami önmagában is rendkívül izgalmas kutatási terület. Az az 1921-27 közötti hat év a magyar hadtörténelem egyik legérdekesebb és legkínosabb időszaka, amely arról szólt, hogy hogyan lehet életben tartani egy olyan haderőt, ami alól sorozatosan kihúzzák a szőnyeget. Bár Trianon óriási tragédia mindenkinek, azt gondolom, hogy ma már más oldalról érdemes megközelíteni: nézzük meg azt, hogy hogy kelt fel mindebből az ország. Az az ország, amely egyharmadára zsugorodott, elvesztette lakossága közel felét, az iparvidékek, a nyersanyag-készletek jelentős részét, hogy állt fel 1921-27 között. Példátlan. Erre kell fókuszálnunk, akár folytatva a száz éves megemlékezés-sorozat gondolatiságát és bemutatni, hogy hogyan őrizték meg a haderőt, hogyan tudtak rejtve építkezni az ellenőrzések dacára.

Zárásul: mit hoz a jövő a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum számára? Feltételezem, van mit behozni a vírushelyzet után.

Rengeteg feladatunk lesz. Másfél éves lemaradásban vagyunk a külföldi kapcsolatok vonatkozásában. Csak pár példát említve a sok közül: Szlovéniában elkészült egy párját ritkítóan szép központi magyar emlékmű, amit még fel kell avatni, át kell adni. Doberdón is van munkánk, a nagyváradi gyalogezred gúlái közül egy újabbat rendbe kell hozni. A piavei áttörés kapcsán két olasz önkormányzattal lebeszéltük, hogy emléktáblát avatnánk a magyar katonák emlékére, mindkét település vezetése nyitott rá. A déli területek viszonylatában mégis az a legnagyobb dobásunk, hogy 100 év után a Monte Grappán, ahol körülbelül 1600 magyar katona földi maradványai nyugszik csontkamrában, a kamra előtt végre magyar zászló is loboghat az olasz és osztrák zászlók mellett.

Idén Magyarország lesz a Visegrádi Négyek vezető nemzete. Ebből az alkalomból egy digitális vándorkiállítással készülünk, amelyben azonnal partnerre leltünk az összes V4-es országban. Ez azt jelenti, hogy mind a négy szövetséges nemzet elkészíti a saját digitális tárlatát az utóbbi harminc évet felidézve egy közös ajánlás alapján, de egyedi elgondolás szerint, végül digitálisan elérhetővé téve a többi ország számára. A virtuális térben rögzített anyagok mellett tárgyi darabok is cserélődnek majd, minden nemzet három-három kilencvenes évekbeli és mai modern egyenruhát biztosít a kiállításaik mellé. Azt már minden nemzet maga dönti el, hogy a kapott anyagokat miként használja fel: akár érintőképernyős felületen, akár kinyomtatva.

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program részeként pedig megkezdjük a székesfehérvári, szentesi, kecskeméti és győri alakulatok laktanyáiban található csapattörténeti emlékhelyek frissítését, megújítását.