Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az utolsó veterán nem pihen

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. december 4. 10:48

Első világháborús országos emlékmű washingtoni felállítását kérte helyi idő szerint csütörtökön a kongresszusban az 1914-18-as háború utolsó életben lévő amerikai veteránja, a 108 éves Franck Buckles. Az első világháborúban több mint 100 ezer amerikai katona esett el.

Egy szenátusi bizottság vizsgálja a Washington központjában, a kongresszus épülete és a Lincoln-emlékmű között húzódó, 3 kilométeres hosszú Mallon álló, elhanyagolt állapotban lévő helyi emlékmű felújításának és országos emlékhellyé történő átalakításának tervét.
Franck Buckles Susannah lánya kíséretében, kerekesszéken érkezett Virginia államból, hogy több órát töltsön a washingtoni törvényhozás épületében a fotósok villanófényében.

“Mit is akartam mondani? Ó igen, az emlékmű! Ez egy nagyszerű ötlet" – mondta derültséget kiváltva, amikor kezébe kapta a mikrofont.

“Nemzeti emlékműre van szükségünk a Mallon" – mondta az egykori frontharcos lánya, aki szerint apja azóta dédelgeti ezt a tervet, hogy 2008-ban meglátta a régi emlékmű düledező oszlopait.

Az első világháborúban mintegy 4,3 millió amerikai harcolt. Buckles, aki idősebbnek hazudta magát, 16 évesen mentősként szállt partra Franciaországban, és harcolt a második világháborúban is. A japánok elfogták és három évet töltött fogolytáborban. 1999-ben Jacques Chirac akkori francia elnök a Becsületrenddel tüntette ki.

“Jó formában van. Igaz, nagyot hall, de szeret olvasni és mindennap tornázik" – árulta el Buckles lánya.