Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Húsz év alatt 265 elvesztett vadászrepülőgép

Szöveg: JETfly |  2009. december 4. 11:17

Az alcímben található jelzővel a repülésben jártas szakemberek illetik Indiát. A statisztikai adatok alapján minden okuk meg is van erre, hiszen az indiai légierő (IAF) az elmúlt húsz esztendő alatt csak a MiG típusú katonai vadászgépeket tekintve, 265 darabot veszített el. A szám nem találgatás, azt az indiai védelmi miniszter, Arackaparambil Kurian Antony nyilatkozta.

A repülőgépkatasztrófák következtében 96 katona és 44 civil vesztette életét.

A statisztika alapján a legnagyobb veszteség az indiai légierő MiG-21 flottáját érte, aminek következtében a nem éppen hízelgő „repülő koporsó" jelzővel illetik ezt a típust. Napjainkban az indiai légierő állományában található közel 450 darab MiG-21 típusból, mindössze 150-160 darab a repülőképes.

Ezzel együtt, figyelmen kívül hagyva az elöregedő technika magas meghibásodási mutatóit, az indiai légierő egyelőre nem vonja ki a típust, mivel az ország nem rendelkezik megfelelő számú repülőszázaddal. A tervek szerint kivonásuk 2011-ben kezdődhet meg.

Várhatóan 2015-re az indiai légierő kivon a rendszerből 120 darab MiG-21 és 40 darab MiG-27 típusú repülőgépet.

Kivonás esetén az egyik szóba jöhető váltótípus az indiai Tejas vadászrepülőgép lehet, azonban nem zárható ki az sem, hogy az ország külföldről is kell, hogy beszerezzen vadászgépeket. Mindezek mellet Indiának szándékában áll a jelenlegi 104 darabról 2015-ig 230 darabra növelni a légierő állományába tartozó Szu-30MKI típusú többfeladatú vadászrepülőgépek számát.