„Bármikor bekövetkezhetnek tragikus fordulatok”

Hétfőn sor került egy értekezletre, melyet a magyar katonai képviseletek vezetői, illetve a külföldön, NATO-beosztásban szolgáló magyar tábornokok részére tartott. Mik voltak a megbeszélés fő témái?

A történelemben nem igazán volt még példa arra, hogy nyolc tábornok és tizenhét ezredes legyen folyamatos külszolgálatban és töltse be a NATO, illetve az Európai Unió kulcsfontosságú katonai megbízatásait. Ez a magyar katonák munkájának komoly elismerése, a missziós eredmények honorálása. Ezek a tábornokok a vezérkari főnök értékelő és feladatszabó értekezlete előtt minden évben beszámolnak az elmúlt év legfőbb eredményeiről a szövetségi együttműködés terén. A fő témák mindig azok, hogy mik voltak a fő állomások, melyek mentén dolgoztunk, illetve mik azok a nyitott kérdések, amikben vezetői döntésre van szükség. Ilyenkor kerülnek meghatározásra a legfontosabb aktuális évi szövetségi képviseleti feladatok is, jelen esetben a 2008-as tervek és elképzelések. A katonai vezetők itt kapják meg azt a töltést, amit magukkal visznek a külszolgálatba. Ez tehát egy olyan kommunikációs folyamat, ami egyfajta up to date-állapotot teremt meg számukra és számunkra is.

Milyen rendszerben zajlik ez a munka?

Mik voltak a felmerült legfontosabb iránymutatások a 2008-as évre nézve?

Először is muszáj hangsúlyoznom: a Honvédségen belül 2007 évi feladatainkat a teljes szervezetet érintő nagy átalakítások határozták meg, de mindezek mellett a szövetségi együttműködés, a békemissziós feladatok mindvégig prioritást élveztek. E tevékenység jó megítélése nagyban hozzájárul Magyarország nemzetközi elismertségéhez. Természetesen 2008-ban is törekedni kell arra, hogy ne kövessünk el olyan hibát, ami tőlünk függ, így tehát a magyar katonák hozzáállásától, egyéni és morális felkészültségétől. Mondhatjuk: ezen a szinten a zéró tolerancia szintjére jutottunk. A Magyar Köztársaság érdekeit mindenkinek olyan tisztességgel kell képviselni, hogy senki miatt nem szabad szégyenkeznünk. Nagyon jó, hogy az állomány ezt már magától is tökéletesen érzi, és nem kell minduntalan külön hangsúlyozni ennek fontosságát. A felkészülési időszakban és a katonává válás folyamatában van egy olyan töltés, hogy a hazaszeretet, a haza iránti tisztelet még erősebbé válik, mint egy átlagember esetében. Ez a külszolgálatban még dominánsabbá válik. Akik bárhol szégyent hoznak ránk, azoktól azonnali hatállyal megválunk. Ami a gyakorlati lépéseket illeti: az elmúlt években elkezdődött egy folyamat, melynek során elindultunk egy zászlóalj-harccsoport alkalmazásának irányába. Nincs is más választásunk. A Magyar Honvédség fejlődése azt mutatja, nemsokára elkövetkezik az az időszak, amikor békekikényszerítő feladatrendszerben is képes lesz részt venni egy teljes magyar zászlóalj-harccsoport. Koszovóban, Pec térségében a közeljövőben, első ízben jön létre magyar vezetésű zászlóalj, Afganisztánban pedig a helyi erők felkészítésében veszünk majd részt hasonló szinten. Ez a parancsnokság várhatóan sokrétű intenzív alkalmazási tapasztalatokat szerez, és ezeket persze Magyarországra is visszahozza majd. Ez stratégiai és gyakorlati szinten egyaránt komoly minőségi ugrást jelent. A különleges csoportok alkalmazása is úttörő munka. Látni kell: egyetlen nemzet sem engedheti meg magának, hogy missziós feladatokra nem kellően felkészített köteléket küldjön. Szeretném ugyanakkor kihangsúlyozni: ezek a zászlóalj-harccsoport képességek nem mennek csodaszámba, hanem NATO-alapképességeknek számítanak. Egy védelmi erőnek rendelkeznie kell ilyenekkel, mert addig nem is veszik komolyan, amíg nem jut el erre a szintre.

A szövetségi rendszeren belül komoly viták zajlanak az egyes országok között a régi és új vállalások teljesítése kapcsán. Mik a személyes tapasztalatai: hogyan értékelik jelenleg a Magyar Honvédség külföldi szerepvállalásainak mértékét és minőségét?

A nagy nemzetek egymás közötti vitái nem katonai természetűek, így ez alapvetően nem az én kompetenciám. Ami a kérdés másik részét illeti: Magyarország a haderejéhez, képességeihez viszonyítva megfelelően teljesít, önálló döntések alapján ajánlja fel erőit. Kezdeményezők vagyunk, időben tesszük meg ezeket a vállalásokat, és természetesen megfelelően ellátjuk a feladatokat. Ezért a szövetségeseink elismernek és tisztelnek minket. Ezáltal persze kevesebb hibát is követünk el, hiszen tudunk időben beszerezni, felkészíteni, van előrelátásunk, és legfőképp vannak elképzeléseink, amiket például a miniszter úr Vilniusban is ismertetett. Ez egy tudatos munka eredménye. Katonai aspektusból ugyanakkor ismét leszögezem: nem gondolom azt, hogy ezt a helyzetet túl kellene értékelnünk. Becsületesen, tisztességgel dolgozunk, és ezt mások is elismerik, amire büszkének kell lennünk, de nem szabad túldimenzionálni, hiszen az felboríthatná az egyensúlyt, ami hibákhoz vezethet. Ebben tehát komoly felelősségünk van, mivel egy sor tekintetben együtt kell működnünk más nemzetekkel. Bármikor bekövetkezhetnek tragikus fordulatok, amiket nem lehet teljes mértékben kiküszöbölni, hiszen ezzek a hivatással járnak, így tehát számolni kell velük. A mi feladatunk ezek megelőzése: el kell tudni kerülni ezeket az eseményeket, tudni kell védekezni ellenük. Ez a küldetés ugyanakkor éppen attól olyan nehéz és szép is egyben, hogy ott van benne a nagy kihívás és a kockázat, az a lehetőség, hogy az ember akár meg is halhat. Erről nagyon keveset beszélünk, pedig a misszióba induló katona, a repülőgépvezető, a helikopterpilóta annak tudatában végzi hivatását, hogy elveszítheti az életét is. Többek között ezért is lehetünk rájuk annyira büszkék.

Az óballai helikopterbaleset tragikus példája volt mindannak, amit mond…

A kiképzési baleset körülményeit ismerjük: január 31-én, 18.19 perckor a helikopter a negyedik leszállás során eddig ismeretlen okok miatt a földet érés során megpördült, oldalára fordult, a megsérült üzemanyag-tartályban kigyulladt a kerozin, egy ember pedig életét vesztette. A vizsgálatok során semmiféle olyan rendkívüli dolgot nem tártunk fel, mely nem hozható összefüggésbe a gyakorlással vagy eltért volna a kiképzési tervtől. Tehát nem beszélhetünk olyan eseményről, ami nem függött volna össze a leszállással, mint egyszerű rutinfeladattal. Az események pontos menetének megállapítása persze rendkívül bonyolult, ebből a célból jelöltem ki hivatalból egy bizottságot, melynek feladata a körülmények minden részletre kiterjedő feltárása. Természetesen teljesen pártatlan tevékenységről van szó, melyet a Katonai Ügyészség, a Rendőrség és a Közlekedésbiztonsági Szolgálat végez. A találgatásoknak tehát nincs értelmük, hiszen ennek a balesetnek hála istennek három túlélője van, akik a vizsgálatok során a valóságnak megfelelően mondják majd el, mi történt. Vagyis a következő hetek során egyértelműen napvilágra kerülnek majd a szerencsétlenség körülményei. Akik a médiában felelőtlenül tesznek megalapozatlan kijelentéseket – a legtöbbször hozzá nem értő emberek – , azok nem számolnak azzal, milyen kárt okoznak ezzel a túlélőknek és természetesen általánosságban véve a katonáknak, a Honvédségnek is.

Többször voltam már részese ilyen szerencsétlenségnek. A hasonló helyzetek kezelése persze emberfüggő. Az én első gondolatom mindig az, hogy kit és mit kell menteni. Utána felmérem a következményeket, majd azt, hogy mit kell tennem annak érdekében, hogy a helyzet minél előbb stabilizálódjon,. Egy vezetőnek persze vannak bizonyos kötelességei ilyen szituációban, melyeket automatikusan teljesítenie kell, így például a hozzátartozók kiértesítése, a kivizsgáló bizottságok kijelölése, illetve rendszabályok foganatosítása annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő hasonló eset. Emellett ugyanakkor természetszerűleg mindig az az első kérdés, hogy ha valaki meghalt, az után ki maradt itt, nős-e, van-e gyermeke. Bármennyi időt tölt el az ember a hadseregben, az efféle eseményeket nem lehet megszokni. Ilyenkor egy gyertya mindig elalszik bennem, akár ismertem az illetőt, akár nem. A keddi temetésen egy jól felkészült tiszthelyettestől búcsúztunk el egy tragikus eseményt követően. Ez nagy fájdalom. Ugyanakkor nekem, mint katonai vezetőnek nagy büszkeség volt az az összefogás, amit tapasztaltam, hiszen rengeteg katona jelent meg a gyászszertartáson, hogy megadják a végtisztességet Lükő Zsolt posztumusz hadnagynak. Ez az egymás iránt érzett magas fokú szolidaritás már a professzionális hadsereg egyik jellemzője.