Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Benkő Tibor: a Magyar Honvédség felkészült

Szöveg: honvedelem.hu |  2021. szeptember 16. 15:50

„Az afganisztáni helyzet miatt nőni fog a migrációs nyomás a déli határszakaszon, de a Magyar Honvédség felkészült” - mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Spirit FM szeptember 16-án, csütörtökön elindított Katonadolog című tematikus műsorában.

A Spirit FM rádió új, a Magyar Honvédséggel kapcsolatos témákkal foglalkozó műsort indított Katonadolog címmel. Az első adás vendége Benkő Tibor honvédelmi miniszter volt.

A tárcavezető elmondta: a Magyar Honvédség és a katonák társadalmi megítélése az elmúlt években folyamatosan nő. Rengeteg pozitív visszajelzés érkezik, az emberek érzik és tudják: a katonák azért vannak, hogy békét és biztonságot garantáljanak a nemzetnek. „Arra törekszünk, hogy a jövőben mind társadalmi, mind erkölcsi, anyagi szempontból még nagyobb legyen ez a támogatottság” – fogalmazott.

Az önkéntes tartalékos szolgálat kapcsán rámutatott: a sorkatonaság megszüntetésével elindult ugyan 2003-ban egy Önkéntes Tartalékos Rendszer, azonban annak semmilyen feltételét nem teremtették meg. Ezért 2010-ben mindössze 17 tartalékos katonája volt a Magyar Honvédségnek. A tartalékos rendszer újjászervezésével napjainkra már 11 ezerre nőtt ez a szám, az önkéntes szolgálat pedig egyre vonzóbb a civilek számára. Ebben, mint fogalmazott, a honvédség társadalmi megbecsülése is tükröződik. Hozzátette: külön öröm, hogy a fiatalok száma ugrásszerűen nőtt a jelentkezők között. A közelmúltban az egyetemre készülők körében elindított Önkéntes Katonai Szolgálat például igazi sikertörténetként jellemezhető.

SpiritFM_1

Arra a kérdésre, hogyan tudják vonzóvá tenni a katonai pályát a fiatalok között, úgy válaszolt: sokrétű a motiváció. Egyfelől a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program által biztosított világszínvonalú haditechnikai eszközök teszik vonzóvá a jelentkezést az újdonságra és a kihívásra vágyó fiatalok számára. Másfelől mindenki számára látható, hogy a pályára készülés időszakában kezdődő és a nyugállományú évekig tartó katonai életpálya modell stabil, kiszámítható és biztonságos. Kiemelte: a honvédelmi és hazafias nevelés programja is segíthet az ifjabb generációk pályaválasztásában, hiszen az egészséges nemzettudat, a hazaszeretet és a haza iránti elkötelezettség, lojalitás Magyarország védelmének szellemi alappillérei.

A koronavírus-járvány kapcsán kifejtette: huszonnyolc egészségügyi intézményben ismét megjelentek a katonák, hogy minden eszközzel segítsék a védekezést. „A vírus itt van közöttünk, az immunizálásra rendkívül nagy szükség van, a védekezés legfontosabb eszköze pedig az oltás. Mi ebben segítünk” – mondta Benkő Tibor, hozzátéve, hogy a Magyar Honvédség átoltottsága átlagon felüli, éppen ezért egyelőre nem is teszik kötelezővé a katonák oltását. Természetesen vannak olyan beosztások és területek, ahol nélkülözhetetlen, hogy az ott dolgozók megkapják, de erre fel sem kell hívni az egyenruhások figyelmét, mindenki tudja, hogy a saját védelmével a közösséget is védi, a közösség védelme egy katona számára pedig kötelesség.

„A déli határ védelme a közeljövő egyik kiemelt fontosságú feladata lesz” – mondta a tárcavezető. Benkő Tibor úgy fogalmazott: az álláspont a múltban az volt, hogy a problémákat ott kell megoldani, ahol keletkeztek. Ez azonban az amerikaiak afganisztáni kivonulásával megdőlni látszik, ezért fel kell készülni egy Afganisztán felől érkező migrációs hullámra, amely az eddigieknél várhatóan jóval nagyobb lesz. „A kormány álláspontja ez ügyben változatlan: Magyarország területére senki nem léphet be jogosulatlanul. Nagyon komoly nyomás várható, de fel vagyunk rá készülve” – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

Katonadolog