Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bomba az építkezésen és a repülőtéren

Szöveg: Szűcs László |  2011. december 13. 7:19

A 49. héten, azaz december 4–11. között 41 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül 15 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.

Hadházi Edina szakaszvezető, az alakulat felderítőfőnökségének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 2646 bejelentést kaptak.

December 5-én Nyergesújfaluból érkezett a bejelentés a Magyar Honvédség tűzszerészügyeletére, hogy a Duna-parton – a folyó alacsony vízállása miatt –, a lakóházaktól mindössze húsz méterre második világháborús robbanószerkezetet találtak. A Janoczkó Tibor főtörzsőrmester vezette járőr a megjelölt helyszínen egy 75 milliméteres, német gyártmányú páncéltörőgránátot talált, amit a központi gyűjtőbe szállított.

Ugyanezen a napon Biharkeresztesen is akadt dolguk a tűzszerészeknek, mivel a Kossuth utcában, ároktisztítás közben egy F1-es típusú kézigránát került elő. A veszélyes robbanószerkezetet a Vörös Mihály főhadnagy vezette járőr szállította el a helyszínről.

December 6-án Gödöllőre vonultak ki a tűzszerészek, ahol az Ottó Ferenc utcában egy építkezés során egy AO–3-as típusú, szovjet gyártmányú szükségbombára bukkantak a munkások. A második világháborúból visszamaradt szerkezetet a Gelencsér Imre főtörzsőrmester vezette tűzszerészjárőr szállította el a központi gyűjtőbe.

Ugyancsak a központi gyűjtőbe szállította a Vörös Mihály főhadnagy vezette járőr azt a FRAG–20A1 típusú, angol gyártmányú bombát, ami december 8-án került elő a fővárosban, a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér gurulópályának közelében, földmunkák közben.

December 10-én Sárkeresztúrról érkezett a bejelentés a tűzszerészekhez, amely szerint a Rózsa utcában, földmunkák közben találtak rá egy második világháborús robbanószerkezetre. A Komjáti Krisztián törzsőrmester vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy egy 75 milliméteres, német gyártmányú repeszgránát okozott riadalmat az utcában lakók között. A veszélyes szerkezetet a tűzszerészek a közelben kijelölt robbantási területen semmisítették meg.

Ugyanezen a napon Bicskére is ki kellett vonulniuk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek, mivel a Kisfaludy utcában földmunkák közben világháborús lőszereket találtak. A Komjáti Krisztián törzsőrmester vezette járőr összesen 47 darab, 7,62 milliméteres lőszert semmisített meg a közelben kijelölt helyen.