Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bomba volt a főút mellett

Szöveg: Szűcs László |  2012. május 3. 7:11

A 17. héten, azaz április 23–29. között 113 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 36 esetben kellett soron kívül intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Ember István százados, az alakulat felderítőtisztje a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2012-ben eddig összesen 883 bejelentést kaptak.

Püspökladányból kaptak bejelentést április 24-én a Magyar Honvédség tűzszerészei, amely szerint a 4-es számú főút 173-as kilométerszelvényében, az úttól néhány méterre, földmunkák közben világháborús robbanószerkezetet találtak. A Pozderka Attila főtörzsőrmester vezetésével helyszínre küldött tűzszerészjárőr megállapította, hogy egy FAB–50-es típusú, szovjet gyártmányú rombolóbomba került elő a földből. A tűzszerészek a bombát a központi gyűjtőbe szállították.

Ugyanezen a napon Nagyatád és Lábod között is akadt dolguk a tűzszerészeknek, mivel a két települést összekötő kerékpárút mellett egy 105 milliméteres, német gyártmányú repesz-aknavetőgránátot találtak. A veszélyes, második világháborús robbanószerkezetet a Gelencsér Imre főtörzsőrmester vezette tűzszerészjárőr szállította el a helyszínről a központi gyűjtőbe.

Április 25-én Péteribe vonultak ki a tűzszerészek, mivel a polgármesteri hivatal udvarán – földmunkák közben – egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú repesz-aknavetőgránát került elő. A robbanószerkezetet a Lakatos Sándor főtörzsőrmester vezette tűzszerészjárőr a közelben kijelölt robbantási területen semmisítette meg.

Április 26-án Hajdúböszörmény és Balmazújváros közé kellett kivonulniuk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. A két várost összekötő műút mellett ugyanis – földmunkák közben – egy FRAG–20LB típusú, amerikai gyártmányú bombára bukkantak a munkások. A veszélyes robbanószerkezetet a Sulykovszki Róbert zászlós vezette tűzszerészjárőr a közelben kijelölt helyen robbantotta fel.