Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bombákat, gránátokat rejtett a föld

Szöveg: Szűcs László |  2008. február 25. 10:51

A nyolcadik héten, azaz február 18–24-e között 32 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére – tudta meg a honvedelem.hu Jansik Attila főhadnagytól. Az alakulat felderítő részlegének helyettes vezetője elmondta: a bejelentések közül tizenegy esetben soron kívül kellett intézkedniük a honvédség tűzszerészeinek. Idén egyébként eddig összesen 151 bejelentést kaptak.

A Fejér megyei Enyingre kellett kivonulniuk a honvédség tűzszerészeinek február 18-án. A 64-es számú főút mellett ugyanis – ároktisztítás közben – egy 45 milliméteres repeszgránátot találtak. A veszélyes szerkezet, a Szalai Attila zászlós vezette tűzszerész járőr, a központi gyűjtőhelyre szállította.

Február 19-én Székesfehérvárról érkezett a bejelentés, hogy az Új csóri út mentén, földmunkák közben töltényhüvelyek kerültek elő. A Janoczkó Tibor főtörzsőrmester vezette járőr megállapította, hogy a közel 40 kilogrammnyi rozsdás hüvely lövedék és lőpor nélküli, így azokat be tudták szállítani a központi gyűjtőhelyre.

Szintén február 19-én kapták a bejelentést a Fejér megyei Sásordról, hogy a település szélén, közvetlenül a közút mellett egy világháborúból visszamaradt bombát találták. Pásztor Norbert főtörzsőrmester, járőrparancsnok a helyszínen megállapította, hogy egy szovjet gyártmányú FAB–100 típusú bombát rejtett a föld. A veszélyes szerkezetet a tűzszerészek a helyszínen megsemmisítették.

Február 21-én a főváros XI. kerületébe, a Bogdánfi Ödön utcába riasztották a tűzszerészeket. Itt, csatornázási munkálatok közben egy 81 milliméteres, magyar gyártmányú aknagránát került elő, melyet Vörös Mihály főtörzsőrmester, járőrparancsnok a közelben kijelölt helyen megsemmisített.