Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Brüsszeli szeminárium akadémiaparancsnokoknak

Szöveg: zmne.hu |  2010. október 27. 16:08

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem főtitkára, dr. Lakatos László nyugállományú okleveles mérnök vezérőrnagy, valamint az intézmény oktatási rektorhelyettese Siposné prof. dr. Kecskeméthy Klára ezredes vett részt október 20–22. között a 3. Európai Katonai Akadémiaparancsnokok Szemináriumán (European Military Academy Commandants Seminar, EMACS), Brüsszelben.

A rendezvényen 17 ország, illetve az Európai Biztonsági és Védelmi Akadémia képviseletében 46 fő vett részt. A házigazda a Belga Királyi Katonai Akadémia volt, a szeminárium témája az „európai katonai akadémiák és a jövő katonái" volt.

A konferencia Harry Vindevogel vezérőrnagy, a Belga Királyi Katonai Akadémia parancsnokának megnyitó beszédével kezdődött. Értékelte az EMACS alapítása óta bekövetkezett fejlődést, ami megmutatkozik a résztvevő nemzetek számának és képviselőinek növekedésében, az új programelemek bevezetésében, a parancsnok és a rektorok mellett nemzeti szakértők meghívásában.

1595909158
Ezután a belga katonai akadémia tevékenységét mutatta be a parancsnok. Az intézmény a belga hadsereg egyetlen katonai oktatási intézménye, amely egyedi, kétnyelvű és föderális alapon szervezett.

A házigazda bemutatkozása után a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem képviseletében Lakatos László főtitkár mutatta be az intézmény küldetését, feladatrendszerét, jogszabályi hátterét, szervezeti felépítését, a két kar tevékenységét, majd Kecskeméthy Klára oktatási rektorhelyettes az egyetem Bologna-rendszer szerinti oktatási rendszeréről tartott előadást.

Georgios Basiakoulis vezérőrnagy, a Hellén Katonai Akadémia parancsnoka az akadémia történetét, a küldetését, szervezeti felépítését, nemzetközi kapcsolatrendszerét, az oktatási-kiképzési rendszerét és az egyéb – például sport és kulturális – tevékenységét ismertette.

Az EMACS nemzetközi találkozók elmaradhatatlan része a házigazda intézményének bemutatása. Az akadémia városon belüli központi fekvése, az intézmény kiváló infrastrukturális, oktatási, kutatási, sport és egyéb feltételei rendkívül jók. Bemutatták a kül- és célballisztikai labort és lőteret, a robbantókamrát és az ezekhez kapcsolódó oktatási és kutatási tevékenységet. Meggyőző volt az, hogy a kutatás piaci megrendelésre folyik, a hadiipari szektor és a multinacionális vállalatok (repülőgépgyártók)

1595909158
a nagy megrendelők.

A délutáni workshop két téma köré csoportosulva folytatódott. Az első téma a kadétok toborzása, a második pedig a kadétok megtartása volt. Yves Cuvelier alezredes, toborzótiszt bemutatta a belga modellt, a kadétok toborzását és megtartását. A belga toborzási rendszer moduláris alapon épül fel, állománykategóriák, fegyvernemek és a katonai akadémiára jelentkezettek szerint zajlik. Az első válogatás során fizikai, egészségügyi felmérés folyik, személyiségvizsgálati és önismereti teszteket töltenek ki. Egyéni a felvételi rendszer az akadémián, két nyelvből (flamand anyanyelvűeknek vagy franciából vagy németből) és matematikából szervezi az intézmény. Az előadás végén a kadétok akadémián való megtartási nehézségeiről beszélt – a kadétok 5 éves képzést kapnak, MSc végzettséget szereznek, hadnagyként, szakaszparancsnoki beosztásba kerülhetnek – az oktatási időszak ideje alatt a fele lemorzsolódik.

A délutáni szakmai munka négy csoportban folytatódott. Két-két munkacsoport foglalkozott a toborzás és a megtartás kérdéseivel.

A szeminárium második napja Cesare Ciocca parancsnok, az Európai Biztonsági és Védelmi Akadémia Titkárságáról, a katonai Erasmusról szóló összefoglaló, értékelő előadásával kezdődött.

1595909158
Ezután, az előző nap alakított négy munkacsoport számolt be plenáris ülés keretében az eredményekről. A szakmai vita összegzéseként megállapítható, hogy a kadétok toborzásának nemzetenként eltérő módszerei vannak. Kiemelkedő fontosságú a toborzás módszereinek a fiatal generációhoz való hozzáillesztése, a nyílt napok, a transzparencia jelentősége, a felelősségvállalás, a digitális világ (Facebook, Twitter, Youtube stb.) lehetőségeinek kiaknázása. Kiemelték a személyes jelenlétet és kapcsolatrendszert, a családi hagyományokat, a kadétok példaértékű szerepét, a hallgatói zászlóaljak megtartó erejét, és az oktatási intézmény és képzési profil megismertetésének fontosságát.

A szeminárium zárásaként Harry Vindevogel vezérőrnagy, a Belga Királyi Katonai Akadémia parancsnoka értékelte a nemzetközi szakértői találkozót, amelyet rendkívül sikeres kezdeményeznek ítélt. 2008 óta folyamatosan fejlődik, új tevékenységi formákat vezetnek be, elősegítik a két-és többoldalú együttműködések kialakítását, támogatják az Erasmus és a katonai Erasmus kapcsolatok erősödését.
A következő évi európai akadémiaparancsnoki találkozó rendezését Lengyelország, a Tadeusz Kościuszko Szárazföldi Erők Katonai Akadémiája, Wroclaw vállalta fel.

1595909158
 

Írta: Siposné prof. dr. Kecskeméthy Klára ezredes