Bunkervadászaton

Alighogy lehajtunk az M1-es autópálya Bicskei csomópontjánál a párhuzamosan futó főútra, jobbra vesszük az irányt. Óbarok és Nagyegyháza felé tartunk, de csak néhány száz métert. Ismét jobbra kanyarodunk, kitáblázva nincsen semmi, de a környékbeliek jól tudják, hogy a vékony aszfaltkígyó a kőbányához és az egyik telefontársaság erősítőtornyához vezet. És még valahova máshova is…

Mintegy varázsütésre visszacsöppenünk a télbe: az úton több centis hó, feljebb, amikor már csak murva fedi a talajt hó, jég, víz és locspocs vegyesen nehezíti a célba jutást. Az összkerék-meghajtásba kapcsolt terepjáró is nehezen birkózik a kaptatóval.

Gondban van az ember, ha azt kellene megmondania, hogy hol is vagyunk pontosan. Hiszen négy település, Bicske, Óbarok, Csabdi és Szárliget között valahol, az erdőben. Ami viszont ezt a helyet érdekessé teszi: a föld alatt egykori szovjet bunkerek húzódnak. Egészen pontosan három.

Nagy Károlyról nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy megszállott „bunkervadász" persze ő inkább természetjárónak mondja magát, aki túrázgatás közben felfigyel a környezetben található érdekességekre is.

– Kölyökkorom óta rendszeresen járok túrázni a Pilisbe, hiszen a hegy lábánál, Csillaghegyen lakom. Egyik sétám során találtam egy lebetonozott elhagyott bunkert, amiről nem tudtam, hogy micsoda. Így otthon beírtam az internet egyik keresőjébe. A találatok között felfigyeltem egy „kihalt laktanyák – katonai objektumok" elnevezésű fórumra is, ahol végül is megtaláltam a választ a kérdésemre – meséli Károly, aki ezt követően rendszeres vendége lett az internetes fórumnak, amelyen elhagyott, rendszerint a szovjetek által használt objektumokról folyt a diskurzus.

A fórumon „Charlie21" névvel saját magát regisztráló fiatalember rengeteg információt megtudott az általa találthoz

Az is kiderült, hogy a fórum rendszeres látogatói, a „megszállott topic-tagok" közül senki nem hallott még erről a helyről. Így Károly az egyik hétvégén útra kelt, s felfedezte magának az egykori katonai bázist.

– Természetesen nem arra kell gondolni, hogy erről az objektumról senki nem tudott addig. A helyiek, és a környéken rendszeresen túrázók is tisztában voltak azzal, hogy van „valami" a hegyen, amit még az „elvtársak" hagytak itt. A topic tagjai közül voltam én az első, aki a területen járt. A környéken csak ruszki laktanyaként ismert helyről egyébként sokan azt is tudni vélték, hogy atomfegyvereket tároltak itt a szovjetek. Persze ez nem igaz! – meséli Károly, miközben elindulunk egy betonozott „placc" felé, amely jól láthatóan kandikál ki a hóból.

Ugyanez a terület volt, amelyet először meglátott Károly, amikor 2006. májusában első alkalommal járt az egykori szovjet bázis területén. Mint mondja, nagy valószínűséggel egy épület alapja lehet, mivel az egykori folyosó és a kisebb helyiségek nyomai mind a mai napig jól kivehetők. Sőt a betonon világosan látszik az egykori járólap „negatívja": a cirill betűs felirat. A hó alatt most egy kicsit keresgetni kell, de hamar ráakadunk az egykoron járólapozott betonaljzat felirataira.

A közelben egy másik, hasonló épület, a fák között pedig jól láthatóan megbújik a bunker. Az egyik a három közül. Persze tizennyolc évvel a szovjetek kivonulása után a természet már kezdi visszavenni azt, ami az övé, a bunker egyik bejáratán azonban még mindig könnyen be lehet jutni a föld alá rejtett épületbe. Természetesen zseblámpa nélkül nincsen értelme lemenni a föld alá, hiszen a természetes fény nem sokáig világítja be a folyosókat. Több, kisebb-nagyobb helyiségben is körülnézünk, az egész építmény üres, az utolsó kábelt és berendezési tárgyat is magukkal vitték a távozó szovjet katonák. Az alagúthoz hasonlítható termek fala néhol fehér, máshol pedig már pereg róla lefelé a fekete festék, egy-két helyiségben pedig lerombolt válaszfalak maradványai is láthatóak.

– Az oroszokra jellemző, hogy általában minden katonai létesítményüket előre gyártott betonelemekből építették fel. Így volt ez itt is. Nagy valószínűséggel kiásták a bunkerek alapjául szolgáló gödröket, belehelyezték az alapelemeket, rájuk tették a félköríves tetőelemeket és az egészet betemették földdel. A levegőből szinte lehetetlen észrevenni a tökéletes álcát – mondja Károly, majd ismét a földfelszínre érve átsétálunk a második bunkerig.

A két építmény között hatalmas betonplacc. Nem lehet tudni mi állhatott itt, de mivel a környéken lakók elmesélése alapján két helikopter és több más harci jármű is „szolgált" az objektumban, így elképzelhető, hogy az egykori telephely, vagy éppen a helikopteres leszállóhely maradványain sétálunk át éppen.

A második bunker a legnagyobb, s egyben kétszintes. Mindezt leszámítva azonban teljesen úgy néz ki, mint amit először megtekintettünk. A méreteiből azonban arra lehet következtetni, hogy ez lehetett az objektum központja.

A harmadik, föld alá rejtett építmény egy kicsit távolabb, a hegy oldalába vágott tisztáson terül el. Nagy valószínűséggel egy rádió antenna, esetleg egy lokátor lehetett itt valaha. Ezt a feltételezést bizonyítja, hogy az egykori rögzítések helyei jól látszódnak, illetve a bunker mellett két hatalmas, fogaskerekes forgó berendezés maradványait is meg lehet találni. Amelyeknek rendeltetéséről természetesen sejtelmünk sincs.

Persze az egész objektum feladatát homály fedi – tudom meg Károlytól –, ám a fórum tagjai úgy vélik, hogy egy légierő vezetési pont lehetett. Feltételezésüket arra alapozzák, hogy az egykori NDK-ban találhatók hasonló bunkerek (amikor onnan kivonultak a szovjet csapatok szinte minden objektumukat eredeti állapotban adták át a német hatóságoknak, s ezek a létesítmények ma már katonai múzeumként működnek), és az interneten fellelhető képek egyértelműen harcálláspontra utalnak.

Természetesen Nagy Károly rendkívül büszke arra, hogy a fórum tagjai közül ő jutott el ide először, azonban azt is elárulja, hogy nem ez a kedvenc szovjet bunkere. Ezt a címet a Hajagon található troposzféra átjátszó állomás, az úgynevezett BARS (oroszul e szó hóleopárdot, hópárducot jelent) állomás érdemelte ki. Ilyen típusú átjátszó állomás Románia kivétel minden egykori Varsói Szerződés tagállamban volt – Magyarországban összesen négy helyen – s célja egy esetleges atomháború esetén a tagországok csapatai közötti összeköttetés biztosítása lett volna.

Károly arról is mesél, hogy van olyan hely is, ahol eddig még nem járt, de feltétlenül szeretne eljutni. Ez a hely a Pápa közelében lévő Nagytevel, ahol egy hatalmas földalatti bunkert hagytak maguk után a kivonuló szovjetek. Bár betemették a bejáratokat, természetesen nem maradhatott sokáig titokban, hogy rejtőzik valami a föld alatt. Sőt, a fórumon elterjedt hírek szerint, ez a bunker, egy esetleges atomháború idején a déli hadseregcsoport vezérkarának lett volna a bázisa…

A kirándulás végeztével, a hazafelé indulás előtt Károlytól még egy érdekes információt megtudok: a szovjet légierő magyarországi tartózkodásának kutatója Vándor Károly, aki néha az internetes fórumon is hozzászól a felmerülő kérdésekhez. Ha valaki, akkor ő tudhatja, mi lehetett az egykori szovjet objektum feladata. Talán érdemes megkeresni…

A világháló szerint Vándor Károly valóban szaktekintélynek számít ebben a kérdéskörben, szinte gyermekkora óta kutatja a témát; 2005-ben jelent meg „A szovjet légierő Magyarországon és Ausztriában" című könyve. Megkeresésünkre nem zárkózik el, s elárulja: a kérdéses objektum a szovjet Déli Hadseregcsoport Légierő és Légvédelem – vagyis a korábbi 36. Légi Hadsereg – egyik tartalék irányító központja (oroszul: ZKP) volt. A másik hasonló funkciójú bázis a kunmadarasi repülőtéren épült meg 1988 és 1990 között, az állandó, fő irányítóközpont (oroszul: KP) pedig Mátyásföldön, a Déli Hadseregcsoport békeidejű főparancsnokságán települt. Az oroszok az objektumot egy 1988-ban kelt, belső használatra íródott, titkos Déli Hadseregcsoport Légierő dokumentumban Óbaroknak nevezték, a fedőneve pedig Dipol volt.

A kutató szerint, e dokumentum megléte azt jelenti, hogy az objektum ekkora már üzemkész volt, s több olyan itt szolgált tiszttel is beszélt, akik jelezték, hogy használták gyakorlatok során, s állandó készültség volt itt. Valószínűsíthetően csak gyakorlatokat tartottak a föld alá épített betonkolosszusokban, ilyenkor a hadseregcsoport légierő és légvédelem törzstisztjei Mátyásföldről helikopter
ekkel repültek át Óbarokra.

Vándor Károly arra nem talált pontos adatot, hogy mikor épülhetett ki a bázis, valószínűsíthető azonban, hogy valamikor a ’60-as években kezdték el az építkezést a szovjetek. Az azonban biztos, hogy állandó személyzete is volt: a Piliscsabán állomásozó légtérirányító ezred egyik önálló százada települt itt.

– Hasonló tartalék vezetési pontot egyébként rengeteg helyen lehet találni az országban. Hiszen minden egyes repülőalakulat részére építettek legalább egyet, a szovjet katonai repülőtereken. – árulja el Vándor Károly.

További képek:

Fotó: A szerző és Nagy Károly