Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Demonstratív szándékkal részt vett Nasszer fiának temetésén az egyiptomi katonai vezetés

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. szeptember 17. 16:29

Az Egyiptomot irányító katonai tanács vezetője és az egyiptomi haderő vezérkari főnöke is részt vett szeptember 16-án, pénteken Kairóban Gamal Abdel Nasszer néhai karizmatikus egyiptomi elnök fiának, Hálednek a temetésén – jelentette az egyiptomi tájékoztatási minisztérium. Részvételük újabb üzenet volt Izraelnek, hogy Kairó felülvizsgálhatja az zsidó állammal kötött békeszerződést.

A 62 éves korában elhunyt Háled Abdel Nasszer – amellett, hogy ádáz ellenfele volt apja utódainak, az 1981-ben meggyilkolt Anvar Szadatnak és a hatalmától februárban megfosztott Hoszni Mubaraknak – élesen ellenezte az 1979-ben Izraellel kötött békeszerződést.

Állítólag támogatta azt a csoportot, amelynek tagjai 1984 és 1987 között Kairóban lelőttek két izraeli diplomatát, és megsebesítettek nyolc másikat, izraelieket és amerikaiakat vegyesen.

Háled Nasszert is bíróság elé állították a merényletek miatt, de felmentették. A csoport több tagját hosszú börtönbüntetésre ítélték.

Egyiptom és Izrael viszonya mélyponton van, miután Kairóban támadás érte az izraeli nagykövetséget, és az arab ország ügyvezető miniszterelnöke csütörtökön kijelentette, hogy „nem szent" az Izraellel aláírt békeszerződés. A kijelentés miatt Izraelben pénteken berendelték a külügyminisztériumba Egyiptom nagykövetét, hogy kifejezzék az izraeli kormány felháborodását.

Izrael és Egyiptom négy háborút vívtak egymással a békeszerződés aláírását megelőző 30 évben.

CímkékKAIAvizsga