Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy csapat – egy feladat

Szöveg: Tömbölné Czirfusz Loretta |  2011. december 12. 9:32

Dr. Horváth Péter alezredes – aki az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Egészségügyi Főnökség főorvosaként érkezett Koszovóba – immár harmadszor teljesít szolgálatot a KFOR-misszióban. A jól felkészült szakember 2003–2004-ben egy 11 hónapos képzés keretében a haladó orvostiszti, valamint az egészségügyi adminisztrációs tanfolyamok mellett elvégezte a harctéri sebesültellátás tanfolyamot is.

Horváth alezredes tájékoztatása szerint a pristinai egészségügyi központ magyar munkatársai a honvédség több alakulatától érkeztek a misszióba. Elsődleges feladatuk a KFOR Harcászati Tartalék Zászlóalj (KFOR TACRES Battalion) Role 1-es szintű, portugál−magyar közös egészségügyi központjának működtetése, a járóbeteg-ellátás, illetve a műveleti feladatok mindenoldalú biztosítása.

A főtiszt hangsúlyozta: a napi feladatok táboron belüli elvégzése mellett fontos a folyamatos készenlét biztosítása is. Hozzátette: elengedhetetlen, hogy mindenre azonnal tudjanak reagálni, a sérülteket stabilizálni, illetve, ha szükséges – földi és légi úton egyaránt – további gyógykezelésre szállítani.

Ennek érdekében a közelmúltban egy tömeges sebesültellátási gyakorlatot rendeztek, amelyen nemcsak a magyar egészségügyi állomány, hanem a portugál és az amerikai katonák is részt vettek. A felkészítés fontos elemét képezte az úgynevezett „9 soros leadás" gyakorlása, amely a légi mentés alapját jelenti.

A nős, kétgyermekes katonatiszt a missziók egészségügyi biztosítása során fontosnak tartja a csapatmunkát, hiszen ez az a terület, ahol nem lehet tévedni, minden esetben higgadtnak kell maradni.

1595928639

Fotó: A szerző felvételei