Egy korszak véget ér a katonai repülésben

A Holloman légibázison az utolsó tervezett feladatot 2008. április 21-én és 22-én fogja végrehajtani a típus, ezt követően konzerválásra kerülnek a megmaradt példányok. Kérdés, hogy a kissé szögletes formájú, éjfekete vasmadarak pályafutása tényleg végleg véget ér, vagy valamelyik hű szövetséges légierejében új életre kelnek a legendás Lopakodók…

Az elmúlt időszakban már 37 példányt kivontak a rendszerből, a maradék nyugdíjazása pedig folyamatban van. Április 22-én az utolsó leszállást a nevadai sivatagban lévő Tonopah légi támaszponton hajtja majd végre az F–117-es, ez az a bázis, ahonnan 1981-ben először felszállt.

Szakítva minden hagyománnyal

Az F–117-es tervezése során nem túlzás azt állítani, hogy a Lockheed Martin szakemberei szakítottak szinte minden addigi hagyománnyal. Már első ránézésre, a gép formája alapján is megállapítható, hogy az aerodinamikai tökéletességet alárendelték a funkcionalitásnak. A szögletes formák, a speciális bevonatok és a fekete festés mind-mind a lopakodóképesség (csökkentett érzékelhetőség) kialakításában játszanak fontos szerepet. Ezek a sajátosságok azonban a repülési jellemzők drasztikus romlását is eredményezték, így az F–117-es légi harcban gyakorlatilag képtelen megvédeni magát az ellenfél vadászgépeitől. Mivel a radarok nehezen vagy egyáltalán nem derítik fel, vizuálisan azonban könnyen észlelhető, ezért szinte kizárólag éjjeli bevetéseken alkalmazták.

A típus fejlesztése már az 1970-es években megkezdődött, az első repülésre 1981-ben, míg a hivatalos szolgálatba állításra 1982-ben került sor. Létezését – a hidegháborús légkörben a Szovjetunióval való szembenállás miatt – egészen 1988-ig titkolták, a nagyközönség először 1990-ben ismerhette meg ezt az akkor még egyedülálló repülőgépet.
A két hajtóműves, hangsebesség alatti támadógépet korszerű elektronikai és irányítási rendszerekkel látták el, a fegyverzetet pedig a törzsben, egy zárt bombakamrában lehetett elhelyezni. A precíziós bombák segítségével nagy pontosságú támadásokat tudott végrehajtani a megerősített bunkerek, vezetési pontok ellen, így a hadműveletek első szakaszában, az ellenfél politikai és katonai vezetésének megbénításában, valamint a kommunikációs rendszerek szétzilálásában kapott hangsúlyos szerepet.

Az F–117-esek áldásos tevékenységének hatására aztán már egy jelentősen meggyengített légvédelem ellen vethették be a hagyományos, nem lopakodó csapásmérő és vadászgépeket.

Trónkövetelők

A fejlesztések azonban – részben az F–117-essel szerzett tapasztalatokra épülve – nem álltak le, így napjainkban már a lényegesen nagyobb B–2 Spirit stratégiai bombázó és az F–22A Raptor légifölény-vadászgép is rendelkezik lopakodóképességekkel. Az úttörő jelentőségű F–117-es felett eljárt az idő, hatótávolsága, fegyverterhelése és sebessége alapján is kiszorult az élvonalból, így az amerikai légierőben a jóval modernebb és kiforrottabb technológiát képviselő, egyre nagyobb példányszámban rendelkezésre álló Raptorok váltják majd fel.

A jelenlegi tervek szerint a még mindig nagy harcértéket képviselő típust nem állítják újra szolgálatba, de a politikai érdekek még közbeszólhatnak. Nem lehetetlen ugyanis, hogy például Izrael a jövőben ne tegyen lépéseket annak érdekében, hogy hozzájusson néhány F–117-eshez. A lopakodó csapásmérők révén hatékonyan támadhatnák akár az iráni nukleáris létesítményeket is, ha a szükség úgy kívánja. Ez azonban még a jövő zenéje…