Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Életeket menthet a felkészítés

Szöveg: Dr. Varga József |  2010. szeptember 1. 8:56

Két hétig lengett az Iraki Köztársaság nemzeti lobogója az MH Központi Kiképző Bázis (MH KKB) főbejáratánál, jelezve azt a történelmi eseményt, hogy most először iraki hallgató csoport számára folyik felkészítés. 2010.08.26-án rövid kibocsátó ünnepség keretében befejeződött az a NATO tanfolyam, melyen a házi készítésű robbanóeszközök elleni tevékenység átfogó módszertanát oktatták iraki hallgatóknak.

A tanfolyam vezetője, Robert Piper alezredes, oberammergau-i NATO Iskola tisztje értékelte a két hét alatt a szentendrei MH KKB tantermeiben és gyakorlóterén elsajátított ismeretek jelentőségét, a hallgatók teljesítményét, és a magyar együttműködés szerepét a felkészítésben majd átadta a tanfolyam eredményes elvégzését igazoló dokumentumot.
A maga nemében eddig egyedülálló tanfolyamot a NATO Iraki Kiképző Missziója (NTM-I) kezdeményezte az iraki kormányzati szakemberek és az iraki hadsereg 25 kiválasztott tagja számára, azzal a felismeréssel összefüggésben, hogy a hadszíntéri veszteségek több mint 2/3-át a házi készítésű robbanóeszközök pusztítása okozza. Szó szerint életbevágó fontosságú tehát, hogy az ilyen eszközök elleni védelem szilárd elméleti és módszertani alapokon nyugodjon, hiszen szakszerű beavatkozással életeket lehet megmenteni.

Ez a kiképzési program az MH KKB és az oberammergau-i NATO Iskola közötti együttműködés keretében valósult meg és része annak a nemzeti képességépítő törekvésnek, amelynek során a Magyar Honvédség azt kívánja elérni, hogy a szentendrei kiképző bázis regionális képzési hellyé váljon a NATO oktatási-képzési rendszerén belül. A közeljövőben a nemzeti képességfejlesztés keretében első alkalommal kizárólag magyar katonákból szervezett csoport számára kerül sor házi készítésű robbanóeszközök elleni tevékenységre való felkészítésre. Számunkra ennek szomorú aktualitását a közelmúltban Afganisztánban bekövetkezett, magyar halálos áldozatot követelő merénylet jelzi, így eggyel több okunk van arra, hogy mindent megtegyünk misszióban szolgáló katonáink biztonsága érdekében.

 

A tanfolyam rövid időtartama feszes rendet követelt meg az oktatóktól, hallgatóktól egyaránt, hiszen a rendelkezésre álló időt korlátozta az angolról arabra való szinkrontolmácsolás is. Ugyanakkor hozzájárult ahhoz is, hogy a szorosan vett szakmai munkán túl kölcsönösen megismerjék egymás kultúráját, szokásait. Ehhez hozzájárult az is, hogy a két hét végig jó hangulatban telt el. A közbeeső 3 napos ünnep kiváló lehetőséget adott arra, hogy a csoport tagjai megismerkedjenek az ország és a főváros nevezetességeivel.

A kibocsátó rendezvényt követően este ünnepi fogadáson búcsúzott az MH KKB parancsnoka, Mikusi Zsolt ezredes a tanfolyam iraki résztvevőitől, a NATO Iskola kiképzőitől. A fogadáson megjelent Dr. Kasim Asker Hasan úr, az Iraki Köztársaság budapesti nagykövete, aki a tanfolyam rövid két hete alatt harmadízben tisztelte meg jelenlétével kiképző bázist. A kölcsönösen elmondott értékelő beszédek után az elismerést kifejező ajándéktárgyak, oklevelek átadása zárta az első iraki felkészítést.