Elfogták az újságíró elrablásának tervezőjét
Szöveg: MTI/honvedelem.hu | 2008. augusztus 25. 8:55Az amerikai hadsereg Irakban állomásozó alakulatainak katonái elfogták az arab országban azt az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz tartozó személyt, aki az amerikai katonai vezetők szerint tervezője volt Jill Carroll amerikai újságíró 2006-os elrablásának.
A vasárnap kiadott katonai közlemény szerint (az Abu Othman néven is ismert) Szalim Abdullah Asúr as-Sudzsajri augusztus 11-én került kézre. Elfogásának módját, helyét nem említi a dokumentum.
2006 január 7-én rabolták el a The Christian Science Monitor riporterét, és három hónappal később engedték szabadon.
A katonai közlemény szerint as-Sudzsajri és cinkosai részt vettek több keresztény békeaktivista és Margaret Hassan brit segélymunkás elrablásában is.
Hassant Bagdadban rabolták el 2004 októberében. Elrablói nevében eljuttattak egy videót Hassan megöléséről az al-Dzsazira arab hírtelevízióhoz, de a felvétel hitelességét nem sikerült megállapítani, és a brit asszony holttestét sohasem találták meg a hatóságok.