Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ellenőrizték a reagáló erőt

Szöveg: Pogrányi Zoltán |  2009. január 8. 20:33

A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság ellenőrző bizottsága vette górcső alá az NRF 12. váltásának készenlétét Tatán. Az NRF kontingens közel kétszázharminc katonája ugyanis – majdnem féléves intenzív kiképzés után – január 5-én lépett készenléti szolgálatba.

De mit is jelent ez a szolgálat?
Az NRF (NATO Response Forces, azaz NATO Reagáló Erők) azzal a céllal jött létre, hogy bármilyen krízishelyzet esetén gyors és hatékony segítséget tudjon nyújtani.
A krízishelyzet lehet akár természeti katasztrófa, illetve a válsághelyzetektől kezdve a terrorelhárítási feladatig szinte bármi.

A készenléti szolgálatban résztvevő nemzetek a rendelkezésükre álló legmodernebb technológiával és széleskörűen kiképzett katonai erővel biztosítják, hogy a NATO a világ bármely pontján igen rövid időn belül megjelenhessen és feladatot hajthasson végre akár szárazföldi, akár tengeri akciókban.

Az NRF szervezetét 2002-ben a prágai NATO csúcson alapozták meg, az akkori amerikai védelmi miniszter, Donald Rumsfeld kezdeményezésére.
Az akkor meghatározott követelményeknek megfelelően – figyelembe véve a szükséges katonai erőket és eszközöket – az NRF nek képesnek kell lenni, hogy 7 és 30 napon belül a válságövezetbe érjen és ott akár 30 napon keresztül feladatot lásson el.

1595883011
 

Már eddig is több esetben vetették be ezt a kollektív katonai szervezetet. Részben ők biztosították a 2004-es labdarúgó Európa-bajnokság és az athéni olimpia zavartalan lebonyolítását, az NRF felügyelte a 2004. szeptemberi elnökválasztást Afganisztánban, de részt vett a spanyol királyi esküvő és II. János Pál pápa temetésének biztosításában is. 2005 nyarán pedig a Katrina hurrikán pusztítása után az Egyesült Államok területén bizonyította, hogy mentési akciókban is lehet rá számítani.

Természetesen a készenléti szolgálatban – NATO tagságából eredően – hazánk is részt vesz. Január 5-től többek között egy – a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár bázisán alapuló – könnyűlövész század áll bevetésre készen.
A készenlétet ellenőrző bizottságot Orosz Zoltán vezérőrnagy, a MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnöke vezette, aki elmondta, hogy az NRF-12 kontingens állománya mind a kiképzés, mind az azt követő zárógyakorlatok során bizonyította felkészültségét.
Az NRF-12 kontingens fél évig lesz készenlétben, de kiképzésük folyamatos marad, így biztosítva, hogy a magyar katonák a leghatékonyabban teljesíthessék szövetségi tagságunkból eredő kötelezettségeiket.

1595883012
 

Fotó: Pogrányi Zoltán