Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Élménytábor megszállottaknak

Szöveg: Szűcs László |  2012. május 20. 17:03

Csak az igazán megszállottakat várják a szervezők arra az élménytáborra, amelyet a kunmadarasi volt szovjet katonai repülőtéren rendeznek, az egykori katonai bázis titkainak megismerése érdekében.

A pünkösdi hétvégén várják a katonai repülés megszállottjait egy igazi élménytáborba, a kunmadarasi volt szovjet katonai repülőtérre. A tábor főszervezője, Vándor Károly – aki a témával évek óta foglalkozó repüléstörténész – a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: a tábornak a „Déli Hadseregcsoport Élménytábor"  nevet adták, és azt szeretnék, hogy a táborozás ideje alatt a résztvevők megismerjék a kunmadarasi repülőtér titkait.

1595936111
A május 25–27. közötti tábor résztvevői először elméleti kiképzést kapnak Berekfürdőn, „A szovjet repülőtér titkai"  című kiállításon. A tárlaton látható katonai felszerelések, tárgyak és fotók döntően a közeli Kunmadarasról származnak, ahonnan 1991 áprilisában utolsókként repültek el Magyarországról a szovjet hadsereg vadászgépei. A repülőtér egyébként ma már az önkormányzat tulajdona, a kifutópályákon motoros gyorsasági versenyeket szoktak szervezni, illetve néhány mezőgazdasági gép használja repülőtérként az egykori légibázist.

Az elméleti felkészülést a gyakorlati (ki)képzés követi: a kunmadarasi volt szovjet katonai repülőtér felépítésével, a kiszolgáló szakágak, az alakulatok körleteivel, a hangártípusokkal és a harcálláspontokkal ismerkednek meg a résztvevők.

„Ez a tábor a jó értelemben vett őrülteknek szól, akik hozzám hasonlóan megszállottjai a témának" – mondta Vándor Károly, akitől megtudtuk azt is, hogy a berekfürdői kiállítás anyaga saját gyűjtemény, s a múzeumban egyebek mellett arra is lehetőségük lesz a tábor lakóinak, hogy eredeti szovjet katonaruhákat próbáljanak fel.

A kétnapos tábor zárása a „Pajzs-2012"  elnevezésű „hadgyakorlat", amelynek során a résztvevőknek több, elsősorban szellemi erőpróbát igénylő feladatot kell végrehajtaniuk. A sikeresen szereplők oklevelet kapnak jutalmul.

„Az egész tábort a katonás rend jellemzi majd, ébresztővel, reggeli tornával. Az ennivalót egy hajdani tiszti étkezdét idéző helyiségben tálalják fel. Szabad programként a táborlakók a berekfürdői gyógyvíz áldásos hatását is élvezhetik, megízlelhetik a «repszeszt», hogy kellően ráhangolódhassanak a repülős dalok tanulására" – árulta el a főszervező, hozzátéve: vele együtt három „kiképző" várja majd a táborlakókat.

A kiképzők egyébként végig eredeti pilótaruhákban végzik majd dolgukat, s azt ígérik, hogy nem ismernek majd kegyelmet…