Európa védelmében

Az európai hódításait 1354-ben Gallipoli elfoglalásával megkezdő Oszmán Birodalom 1439-ben vált hazánk szomszédjává, amikor II. Murád szultán bevette Szendrőt, s ezzel Szerbia maradéka is az uralma alá került. II. Murád fia és utóda, II. Mehmed 1453-ban – közel két hónap ostrom árán – megszállta Konstantinápolyt, 1456 elejére pedig végérvényesen elhatározta, hogy ismét megpróbálkozik a tizenhat évvel korábban, vagyis 1440-ben sikertelenül ostromolt Nándorfehérvár – a Magyarországot védő végvári vonal legerősebb láncszeme – elfoglalásával. Csapataival 1456 májusában indult el, s bár szándékairól már az előző esztendő végén értesült a magyar kormányzat, nem kezelte kellő súllyal a helyzetet. Nem csoda, hiszen 1440 óta szinte minden évben híre érkezett a török támadásnak, de ezek az információk a legtöbbször alaptalannak bizonyultak.

Felkészülés takaréklángon

Tényleges előkészületeket ezért egyelőre csak egyetlen ember tett: a „nagy törökverő", azaz Hunyadi János, aki 1453-ig kormányzóként irányította az országot, majd V. László – miután megkezdte tényleges uralkodását Magyarországon – főkapitánnyá, illetve a királyi jövedelmek kezelőjévé nevezte ki. A kitűnő hadvezér Nándorfehérvár őrségét mintegy ötezer fővel egészítette ki, s a városoktól lőfegyvereket, hadianyagot és szállítóeszközöket szerzett be. Emellett felszerelt egy, a becslések szerint 10 000 lovasból álló sereget, elsősorban az uralma alatt álló országrész nemességéből, de zsoldosokat is fogadott.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin július 8-án megjelenő számában!)