„Ez a fajta kötődés csak a harcárokban alakul ki”

Rajos István főhadnagy jelenleg az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 101. Fekete Imre Területvédelmi Zászlóalj kiképző századparancsnoka. 1992-ben került a rendszerbe, kisebb megszakításokkal azóta is katona. Nagy László főtörzsőrmester az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 10. Majthényi Károly Területvédelmi Zászlóaljnál, vezénylő altiszt beosztásban szolgál, nemrégiben kapta meg a honvédelmi referens munkakört.

„Tavaly év elején kerestek meg a parancsnokaim, hogy a KFOR-ba tervezett önkéntes tartalékos állomány részére kellene felkészítést tartani. Utána nem sokkal kiderült, hogy az Ohiói Nemzeti Gárda minősítő gyakorlatára kiutazó állományhoz egy talpraesettebb, rutinosabb szakaszparancsnokot keresnek, és rám esett a választás. Amikor Amerikából hazaértünk, folytattam a felkészítést a koszovói szakasznak, majd rövidesen szóltak, hogy menjek át felkészülőbe, hiszen én is utazom a katonákkal. Nagyon örültem mindkét kihívásnak. Korábban Irakban, Afganisztánban és Afrikában is jártam, voltam a Balkánon is külszolgálatban, de ez volt életem első KFOR-ja” – avatott be a részletekbe Rajos főhadnagy.

„Én másodjára jártam Koszovóban, korábban az MH 25. Klapka György Lövészdandárral, most pedig az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonáival utaztunk ki. Cipruson két évet szolgáltam, voltam Afganisztánban és számos külföldi hadgyakorlaton, még a szolnoki MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóaljjal és annak jogelődjeivel. Úgy gondolom, a missziók közül ez volt az egyik legjobb. Tavaly márciusban kezdték meg az önkéntesek a felkészülést, ahol kiképző voltam, majd egy kolléga egészségügyi okok miatt sajnos kiesett, így kerültem be a kiutazó keretbe. Elmondhatjuk, hogy a külszolgálat során az önkéntesek gyeplőjét szorosabban fogtuk, de a saját érdekükben. Számukra ez egy nagyon új, nagyon más helyzet volt. Rajos főhadnagytól mind szakmailag, mind emberileg maradéktalan támaszt kaptam. Nagyon jól esett, hogy nem zárt ki az irányításból, a pontokat mindig ő tette fel az „i”-kre, de a véleményemet is kikérte. Az első nap megfogalmazta az elvárásait mindenki irányába, amelyből semmit sem engedett a fél év alatt. Nagyon sokat jelentett nekünk, hogy ő vezetett minket, én személy szerint nagyon örülök, hogy vele voltam kint, és hogy elfogadott minket a »vendégül« látó lövész alakulat” – mesélte Nagy főtörzsőrmester.

„Az alapvető különbséget egy hivatásos, szerződéses szakasszal történő munkával szemben az adta, hogy az önkéntes tartalékosok teljesen más típusú képzést, felkészítést kapnak. Korábbi külszolgálataimban különleges műveleti katonaként vettem részt, egykori szolnokiként Lacival ugyanazt az »anyatejet« szívtuk magunkba. A tartalékosok elsajátították a 12 modult az alapfelkészítés során, részt vettek már a határvédelemben, illetve négy katonám járt kinn Ohióban is, ők már egy másik lépcsőt is megismerhettek. Úgy gondolom, ez a folyamatosság a kulcsa annak, hogy nem csak megtartó, de felvevő ereje is legyen a rendszernek, hiszen ez minden esetben egy szintlépés, elszakadás a családtól, változás a kapcsolattartásban. Abból a több száz főből, aki jelentkezett Koszovóba, nagyságrendileg 60-80 ember kezdte meg a féléves felkészítést. Előtte csak aktív állománnyal dolgoztam, ezeknek a katonáknak a többletet a plusz lelkesedésük, a tenni akarásuk adta” – tette hozzá Rajos István főhadnagy.

Miért javasolják a missziós szolgálatot?

„Egy teljesen más jellegű környezetbe csöppennek, mint amit megszoktak. Ez a fajta kötődés csak a harcárokban alakul ki, amikor képesek önmagukon túllépni, olyan erényeket fedeznek fel magukban, amire eddig egyáltalán nem gondoltak. Olyan embereket hoz össze egy-egy ilyen külszolgálat, akik egyébként sosem találkoztak volna, aztán akár egy életen keresztül tartják a kapcsolatot. Olyan élmény, amelyre mindig jó lesz visszaemlékezni, arról nem is beszélve, hogy mindegyikőjük maximálisan helytállt egy idegen országban, az aktív katonákkal és más nemzet képviselőivel együtt. Nagyon jó volt a csapat. Nyolc aktív katona volt köztünk, ők a végén azt mondták: nem bánták meg, hogy a tartalékos szakasszal jöttek ki” – válaszolta Nagy László főtörzsőrmester.

„Bajtársiasság, elhivatottság, hazaszeretet, a saját határaik átlépése, kilépni abból a komfortzónából, amit ők saját maguknak felállítottak. A saját korlátaikat nagyon nehéz áthaladni. Egy ilyen missziós feladatvállalás pontosan, tökéletesen megmutatja nekik, hogy ezek a korlátok egyáltalán nem ott vannak, ahol ők saját maguknak meghatározták. Ez egyúttal a fejlődési irányokat, lehetőségeket is kijelöli, hiszen egy jó vezetővel mindig lehet egy picit feljebb lépni. Ezt szolgálják a lépcsők is: a 12 modul elvégzése, határfeladat, egy koszovói misszió, később akár Irak, Afganisztán, egyéni beosztások. Voltak a szakaszban hölgyek, de én sosem teszek különbséget, hiszen katonáim vannak. Arra azonban mindig figyelek, hogy mindenki az adottságaiknak megfelelően kapjon feladatot, ne érhessen senkit hátrány. Nekem a Magyar Honvédség nem a munkám, hanem a hivatásom. Aki érzi a kettő közti különbséget, az már magáévá tudja tenni ezt a fajta kötődést, amit ők most kaptak meg” – hangsúlyozta válaszában Rajos István főhadnagy.

Az önkéntes tartalékos katonák missziós feladatvállalását továbbra is tervezi a Magyar Honvédség, a későbbiekben egyéni beosztások betöltése, valamint nagyobb létszámú, több szakasznyi állomány részvétele is lehetséges lesz.

Az első kiutazó tartalékos szakasz emlékét a külszolgálat végeztével egy gravírozott emléktábla őrzi. „Simon Sándor tartalékos zászlós kollégánknak volt egy ismerőse, aki dísztárgyakat készített. A felkészítés alkalmával Lacit és egy másik kollégát már megajándékoztak. Amikor kint voltunk, azon gondolkodtam, érdemes lenne megörökíteni a résztvevők neveit, hiszen akármi történik majd a jövőben, ezek az emberek már történelmet írtak, ők a hírvivői a magyar önkéntes tartalékos rendszer sikerének. A táblát Apáti Zoltán dandártábornoknak ajánlottuk, aki köszönettel elfogadta, ez nagyon nagy megtiszteltetés volt nekünk. Az pedig, hogy ilyen előkelő helyre került, mint a parancsnoki épület folyosója, külön elismerés” – zárta a beszélgetést Rajos főhadnagy.