Feltételezett al-Kaida tagot fogtak el Stuttgartban
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2009. február 8. 8:57Õrizetbe vették a német hatóságok az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egy feltételezett tagját a stuttgarti repülőtéren.
A Sermet I. néven emlegetett, 30 éves férfit pénteken fogták el, amikor belépett Németország területére. A rendőrség azzal gyanúsítja, hogy 2004 és 2006 között készpénzzel és katonai felszereléssel látta el a terrorszervezet egy másik tagját, akit tavaly vettek őrizetbe a német hatóságok – közölte a karlsruhei ügyészség.
Eközben a Focus című hetilap úgy értesült, hogy a hét elején egy Németországot fenyegető, arab nyelvű levél bukkant fel az interneten.
A táliboknak tulajdonított írásban az áll, hogy a januárban, Németország kabuli nagykövetsége előtt végrehajtott, öt halálos áldozatot követelő robbantásos merényletet “büntetésnek és figyelmeztetésnek" szánták Berlin számára amiatt, hogy német katonák állomásoznak Afganisztánban. A német kormány “felelős a nők és gyerekek haláláért" – olvasható a levélben. A fenyegető írásról szóló híreket a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) is megerősítette szombaton.
Január eleje óta különböző terrorszervezetek már négy internetes videoüzenetet tettek közzé, amelyekben merényletekkel fenyegették meg Németországot.