Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Főpróba árnyék nélkül

Szöveg: honvedelem.hu |  2008. június 12. 13:05

”Ne parázz, nem leszünk benne tovább, mint három óra…” Nem tudom, hogy a 93M gyakorló vegyivédelmi ruhát magára ráncigáló katonát mennyire nyugtatta meg parancsnokának biztatása. A hőmérő ugyanis bőven harminc fok feletti értéket mutatott.

Árnyékban. De Pápa Bázisrepülőtéren, amelynek területe jellemzően füves síkság, a 12. Arrabona légvédelmi rakétaezred harcászati gyakorlatán árnyékból volt a legkevesebb, napsütésből és tennivalóból talán több is volt, mint amit szívesen láttak volna.

Az alakulat komoly előadásra készült, hiszen a felajánlott MISTRAL légvédelmi rakétaüteg NATO-ellenőrzéséig már csak két hét volt hátra. A többek között vegyivédelmi „jelmezes" főpróba célja éppen az volt, hogy az elfogadott és bevezetett NATO-doktrínáknak és útmutatóknak, illetve a NATO Erőalkalmazási Rendszabályainak megfelelő működést ellenőrizzék és „élesben" is teszteljék, mielőtt a szövetség sasszemű ellenőrei előtt vizsgázik a kijelölt állomány és technika. A gyakorlat során a felajánlott MISTRAL üteg a repülőbázis légvédelmi rakéta oltalmazási feladatát hajtja végre.

A Légierő L–39ZO Albatrosza szorgalmasan támadta is – igaz, üzemanyagért azért Pápán szállt le. A gyakorlaton lévő honvédek életét több esemény is színesítette, mint amilyen a már emlegetett vegyivédelmi védőruha használatát kikövetelő baleset.

A forgatókönyv szerint rovarirtóval megrakott jármű szenvedett balesetet a közelben, így a kiszabaduló mérgező anyagok ellen kellett védekezni.
A mérges gázok mellett gyanús személyek is megközelítették a tábort, de csak maguknak okoztak kellemetlen perceket. A szakszerű, de távolról sem kesztyűs kézzel végrehajtott lefogást és átkutatást a műanyag zsákkal abszolvált szembekötés és az azt követő elvezetés koronázta meg.

Mindennek “zenei aláfestését" az eset miatt a helyszínre érkező BTR–80-as lövészpáncélos turbódízel motorjának halk dörmögése adta meg: a torony és fegyverzete eközben a „gyanús személyt" tartotta szemmel.
A gyakorlat igazán „ellenőrzéshű" volt: azok végezték ugyanis ezt a feladatot, akik a NATO-ellenőrzés során is ugyanezt fogják végezni.

Az egyes országok alakulatainál szervezett NATO-ellenőrzések során ugyanis az ellenőrök negyven százaléka hazai, akik többek között a nyelvi nehézségeket is segítenek áthidalni.

fotók: Rácz Tünde