Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Futás a nemzetközi békenapon

Szöveg: Smidróczki Róbert |  2008. szeptember 22. 10:52

A koszovói Pec-ben, az MH KFOR Zászlóalj főhadiszállásán sporttal is megemlékeztek az ENSZ által meghirdetett Nemzetközi Béke Napról.

Szeptember 21-e, vagyis az ENSZ Nemzetközi Béke Nap tiszteletére az MH KFOR Zászlóalj parancsnoksága és törzse közös reggeli futással kezdte a napot szeptember 20-án, majd délben, állománygyűlés keretében ismertetették az ENSZ főtitkárának levelét.

A nappal együtt kelt hajnalban a zászlóalj vezető állománya. A korai kelés oka a közös reggeli testmozgás volt, melyet Frankó Imre őrnagy, a zászlóalj törzsfőnöke vezetett.

„A katonák mindennapjaiban jelentős szerepet játszik a fizikai teljesítőképesség, különösen egy missziós feladat végrehajtás során, hiszen itt a nap 24 órájában készen kell állni a „bevetésre". Ennek pedig elengedhetetlen feltétele a rendszeres testmozgás. Szerencsére örömmel tapasztaljuk, hogy a magyar katonákat nem kell noszogatni, kihasználják a tábor adta lehetőségeket, legyen szó futásról, a kondicionálóteremről, vagy a műfüves futballpályáról." – tudtuk meg Frankó őrnagytól.

A nemzetközi békenap alkalmából délben Frankó őrnagy ismertette a katonákkal Ban Ki-moon-nak az ENSZ Főtitkárának levelét, melyet a Béke Nap alkalmából írt a világ minden emberének.

A megfelelő fizikai állóképesség meglétéről tett tanúbizonyságot szeptember 19-én Komor Sándor törzsőrmester, a MH KFOR Zászlóalj támogató századának biztosító rajparancsnoka.

„A spanyol Task Force Tizona egy 7,5 kilométeres futóversenyt szervezett az istoki bázison, amelyen a magyar színeket négyen képviseltük. A viadalon közel háromszázan indultak, jórészt spanyol katonák, akik közül nem egy a spanyol légióban szolgál. A nehéz, emelkedőkkel tarkított terepen végül sikerült a harmadik helyet megszereznem." – mesélte Komor törzsőrmester.

A nagyszerű siker mellett a másik három magyar katona – Takács Balázs törzsőrmester, Novák Szilárd szakaszvezető és Szabó Zoltán tizedes – is az első harminc versenyző között ért célba, amivel sikerült kivívniuk a spanyol alakulat katonáinak elismerését.