Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gránátot találtak az autópálya-építésen

Szöveg: Szűcs László |  2009. augusztus 10. 12:12

A 32. héten, azaz augusztus 3–9-e között 53 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. Ezek közül tizenegy esetben a tűzszerészeknek soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet is veszélyeztettek.

Nagy Balázs főtörzsőrmester, az alakulat felderítő részlegének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 1423 bejelentést kaptak.

Augusztus 3-án a fővárosban, a Hengermalom utcában, a hőerőmű gazdasági bejáratánál egy F1-es típusú kézigránátot találtak a dolgozók. Természetesen azonnal értesítették a rendőrséget, akik viszont a Magyar Honvédség tűzszerészeinek szóltak. A veszélyes szerkezetet a helyszínre érkező járőr – Zsolnay Gábor főhadnagy vezetésével – a központi gyűjtőbe szállította. Azt sajnos sem a rendőröknek, sem pedig a tűzszerészeknek nem sikerült kideríteniük, hogy a második világháborús kézigránát miként került az erőmű gazdasági bejáratához.

Szintén augusztus 3-án Dunakeszire is ki kellett vonulniuk a honvédség tűzszerészeinek. A házgyárból ugyanis azt a bejelentést kapták, hogy a negyven méter magas futószalagon egy vélhetően második világháborús robbanószerkezetet fedeztek fel a munkások. A helyszínre érkező járőr – Zsolnay Gábor főhadnagy vezetésével – a futószalagon egy 81 milliméteres aknavetőgránátot talált, amelyet a központi gyűjtőbe szállított.

Augusztus 5-én a Fejér megyei Sáregresről kapták a bejelentést a tűzszerészek, hogy a település temetőjében, egy sírgödör ásása közben robbanószerkezetre bukkantak a sírkert munkásai. A Szollár Norbert főtörzsőrmester vezetésével helyszínre érkező járőr a gödörből egy 105 milliméteres repeszromboló gránátot emelt ki, amelyet a közelben kijelölt robbantási területen semmisítettek meg.

Augusztus 8-án Paks közelében, az M6-os autópálya építésén akadt munkájuk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. A földmunkák közben ugyanis egy német gyártmányú, 50 milliméteres aknavetőgránátot fordított ki az egyik munkagép. A veszélyes szerkezetet a Pásztor Norbert főtörzsőrmester vezette tűzszerész járőr a központi gyűjtőbe szállította.